Tao Dance Theater: 6 & 7, Trafó, október 14.
A kortárs táncnak is megvan a maga McDonald’s-es, globalizált vetülete: az olyan menő koreográfusok, mint a brit Wayne McGregor, az izraeli Hofesh Shechter és Sharon Eyal vagy a kínai Tao Ye turnézó társulataikkal járják a világot, kitűnően komponált előadásokkal, bármely kultúra számára érthető szimbólumokkal.
Ennek jó oldala, hogy inkább vonzzák, nem elijesztik a közönséget a tánctól, másrészről Budapesten is ugyanazt megkapjuk, mint a lyoni vagy a londoni publikum, amitől egészen kozmopolita érzésünk lehet. Legfeljebb picit bánhatjuk, hogy ők is hamburgert sütnek, holott tudnának hétfogásos vacsorát is.
A két részből álló 6 & 7 (ami egyszerűen a táncosok száma) olyan hibátlan, letisztult és minimalista előadás, akár egy jin-jang jel. Az ellentétekkel játszik (fekete-fehér, fény-sötét, páros-páratlan, hangos-csendes, laza-feszes), bárki megfejtheti a logikáját. Míg a 6-os részben minden mozdulatot a fej kezd és ural, a 7-ben ugyanezek a mellkasból, a szívből indulnak – értelem és érzelem. Noha a sötét első rész poétikusabb, analitikusabb, a kijózanítóbb, vakítóan világos második nélkül nem is érezhetnénk így, ezzel a jin-jang kör tökéletesen bezárul.
A „poén” lelövése után akár unatkozhatnánk is, ha a táncosok ritmikusan ismétlődő mozdulatsorai nem idéznének elő a transzhoz hasonló tudatállapotot, teret engedve a szabad asszociációknak, a magunkba nézésnek, saját ellentéteink felfedezésének. Ez a 6 & 7 mélyén rejlő egyszerű varázslat: mintha kapnánk egy szerencsesütit ajándékba, de a cetlit végül nekünk kellene beletenni.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!