Keveset beszél, sokat mond – legalábbis ez valószínűsíthető a Svéd Királyi Akadémia irodalmi Nobel-díj bizottsága idei bejelentése alapján. Az 1955-ben a kelet-kínai Sandong tartományban született író, Kuan Moje (Guan Moye), művésznevén: Mo Jennek (jelentése: nem beszél) ítélték oda ugyanis a 8 millió norvég koronával (kb. 270 millió forint) járó elismerést, indoklásképpen pedig művei „hallucinációkkal kevert realizmusát” emelték ki. Ő az első olyan kínai szerző a díj 111 éves történetében, aki nemcsak az ázsiai országban született, de annak állampolgára is. Elbeszélései kapcsán Franz Kafka és Joseph Heller írásait említik a legtöbbet, de sűrűn szóba hozzák a kolumbiai Márquezt is későbbi hatásként. Bárhogy is, elbeszélésköteteiből a kínai hatóság többet is betiltott a valósággal szoros kapcsolatban álló ábrázolt szociális témákat negatív kritikaként értelmezve. A könyvvel először 1981-ben jelentkező szerzőt a kilencvenes évek eleje óta fordítják angol nyelvre, s az évtized végétől díjakkal ismerik el elbeszélői művészetét. A magyar közönség még nem olvashatta anyanyelvén írásait, csupán a művei alapján készült filmek közül láthatott egyet a hazai mozik némelyikében. A repülő tőrök klánja és a Hős rendezőjeként is ismert Zhang Yimou forgatta 1987-ben a Vörös cirokmező címen forgalmazott háborús drámát, melyet 1988-ban a berlini filmfesztiválon Arany Medve-díjjal jutalmaztak.

Eltanácsolt díjazott

Csaknem megbukott biológiából Sir John B. Gurdon, aki hétfőn Shinya Yamanakával megosztva megkapta az orvosi Nobel-díjat. Tanára a neves Eton magániskolában nevetségesnek titulálta kutatási ötletét is a sejtek „újraprogramozásáról”, amelyről most azt mondják, új korszakot nyithat az orvoslásban, ráadásul áthidalja az emberi embriók orvosi célra történő felhasználásának etikai problémáját – írja a Guardian. „Ritka az olyan tudományos felfedezés, amely nem újabb etikai problémákat vet fel, hanem épp ellenkezőleg, többet is megold. Ezek a tudósok nem csak orvosi, hanem etikai Nobel-díjat is érdemelnének” – jelentette ki egy professzortársuk az oxfordi egyetemről.

Sir Gurdon, a Cambridge-i Egyetem kutatója már 1962-ben felfedezte, hogy a kifejlett sejteket vissza lehet alakítani egy korábbi, kezdetleges állapotba. Pontosan ebben az évben született Japánban Yamanaka, akinek végül 2006-ban sikerült az őssejtállapot visszaállítása is. Míg korábban a tudósok úgy gondolták, a sejtek végérvényesen egy-egy funkció ellátására specializálódnak – például bőrsejtek vagy agysejtek lesznek –, Gurdon bebizonyította, hogy továbbra is minden sejtben megvannak azok a gének, amelyek képessé teszik őket bármely funkció ellá- tására. Az ő munkájára alapozva kísérletezte ki Yamanaka azt a vegyi koktélt, amellyel lehetségessé vált a sejtek „megfiatalítása”, majd ebből az állapotból újra lehetőségük van a specializálódásra, akár egy teljesen eltérő feladatra is.

Úttörő felfedezésüknek hála, elviekben lehetségessé vált a sérült vagy elpusztult sejtek helyreállítása, nemcsak a laboratóriumban, hanem magában az emberi testben is. Gurdon szerint azonban a hivatalos szervek, például az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hatóság olyan szigorú biztonsági feltételeket támasztanak, hogy a terápia túl drága lesz ahhoz, hogy alkalmazzák. „Szerintem a betegekre kellene bízni a döntést a kezelésükről. Mi elmagyarázzuk nekik, mit tehetünk, és mik lehetnek a mellékhatások, de ők mondják meg, akarják-e a sejtjeik cseréjét, ne pedig holmi etikusok, papok vagy doktorok.” Bár szigorú titoktartás köti a Nobel-díj bizottság tagjait, Gurdont hétfőn reggel egy olasz újságíró telefonja ébresztette, aki megkérdezte, mit szól hozzá, hogy ő fogja kapni a díjat. Egy órával később befutott a hivatalos hívás is Stockholmból. Gurdon a londoni újságíróknak elmondta, boldog, hogy elismerik élete munkáját. „Remélem, ez hitet ad sokaknak, hogy a kutatói munkának van értelme. Nagy a veszélye annak, hogy a legjobb koponyák úgy döntenek, nem a tudományos pályát választják.” Ő sem adta fel, bár 15 éves korában tanára leszúrta – miután 250 diák közül az egész iskolában a legrosszabb eredménnyel végzett biológiából –, hogy „ha nem képes egyszerű biológiai tények megtanulására, ne is álmodjon tudományos karrierről, azzal csak pazarolja a saját és a tanárai idejét”. A figyelmeztetést Gurdon nem csak megfogadta, a tanár írása máig bekeretezve lóg irodájának falán. Yamanaka az újságíróknak csak annyit mondott: „még nem tudom, hogyan fogok ünnepelni. Azt hiszem, egy sör jólesne.”

Sejtből sejtik

Egy amerikai kutatópáros, Robert J. Lefkowitz és Brian K. Kobilka kapta idén a kémiai Nobeldíjat, a fehérjekutatásban elért eredményeikért. A tudósok a G-fehérje kapcsolt receptorai működésének leírásáért kapták az elismerést. A testünk sejtjei apró receptorok segítségével érzékelik a változásokat, és segítik elő a megváltozott körülményekhez való alkalmazkodást. Ez a receptorcsalád felelős többek között azért, hogy a sejtjeink érzékelni tudják a fény, az ízek, a szagok, az adrenalin, a hisztamin, a dopamin és a szerotonin hormonok változását. A tudóspáros felfedezéseinek azért különösen nagy a jelentősége, mert a gyógyszerek jelentős része is ezeken a receptorokon keresztül fejti ki hatását. Nagy áttörést jelentett a kutatásban, amikor 2011-ben Kobilkának sikerült egy képalkotó eljárással rögzítenie azt a pillanatot, amikor az adrenalin hormon aktiválja az őt érzékelő receptort, amely rögtön jelet küld a sejtnek a hormon jelenlétéről.

Szuperszámítógépé a jövő

A fizikai Nobel-díjat megosztva kapta a francia Serge Haroche és az amerikai David J. Wineland kvantumfizikai kutatásaikért. Eredményeik a bizottság indoklása szerint megnyitották az utat a kvantumfizikai kísérletezés új korszaka előtt azzal, hogy a részecskék tönkretétele nélkül sikerült demonstrálniuk az egyedi kvantumrészecskék (ionok, fotonok) közvetlen megfigyelhetőségét. Munkájuk gyakorlati jelentősége, hogy a felfedezésük szupergyors kvantumfizikán alapuló számítógép létrehozásához vezethet el, ami a következő évtizedekben a múlt század végén elterjedt személyi számítógéphez hasonlóan forradalmasíthatja az életünket. Szakértők szerint nem túlzás korszakalkotónak minősíteni a tudósok eredményeit, hiszen a kvantumfizikai kutatások eddig jórészt inkább gondolatkísérletek voltak, mivel az egyedi részecskéket nem egyszerű elkülöníteni környezetüktől, abban a pillanatban elveszítik titokzatos, vizsgálandó kvantumtulajdonságaikat, amint kapcsolatba lépnek a külvilággal. A két kutató egymástól független kísérletei után ez azonban már nincs így. A szuperszámítógépek mellett a felfedezések az atomóráknál pontosabb időmérő eszközök létrehozását is megalapozzák.

SZÁM SZERINT:

- Az idei díjazás a 103. alkalom, ugyanis a világháborúk éveiben kilencszer nem osztottak.
- Eddig 853 díj talált gazdára; 830 személy és 23 szervezet kapta meg.
- Mindössze 44 hölgyet találtak méltónak az elismerésre.
- A díjazottak átlagéletkora: 59 év.
- A legfiatalabb nyertest, Lawrence Bragg ausztrál születésű angol fizikust 25 évesen díjazták, 1915-ben. Egyébként ez az egyetlen eset, amikor apa és fia együtt részesült az elismerésben: röntgensugarak segítségével felderítették a kristályok szerkezetét.
- A legidősebb nyertes az orosz–amerikai Leonid Hurwicz, aki 90 éves korában érdemelte ki a közgazdasági díjat, 2007-ben.
- Kétszer utasították vissza a díj átvételét. Jean-Paul Sartre, az 1964-es irodalmi kategória győztese mindig minden díjat elutasított. Az 1973-as békedíjas, Le Duc Tho észak-vietnami tárgyaló lelkiismereti okokból nem vette át: csak fegyverszünetet sikerült elérnie Vietnamban, nem békét.
- A magyar díjazottak számát 10 és 16 közé teszik. Azért vitatható a szám, mert ki tekintendő magyarnak?! A legtisztább esetek: az 1937-ben orvosi Nobel-díjas Szent-Györgyi Albert és a 2002. évi irodalmi díjas Kertész Imre.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!