Erős képeket, ütős dialógusokat vés a nézők emlékezetébe az elsőfilmes Bodzsár Márk fekete komédiája, az Isteni műszak, amelynek mentősei – Ötvös András, Rába Roland és Keresztes Tamás – túlélésre vagy halálra szelektálják betegeiket. A történet valós száláról, a magyar mentősök felháborodásáról, eutanáziáról és a nagy mesterről, Tarantinóról is beszélgettünk a rendezővel.
– Mennyire valós a haszonszerzés érdekében eutanáziát gyakorló mentőosztag sztorija?
– A történet alapja egy újsághír, amit az interneten találtam. Lengyelországban a kétezres évek elején három mentős szövetkezett egy temetkezési vállalkozóval. Az alkunak az volt a lényege, hogy azokat a betegeket, akikről azt gondolták, már nincs esélyük egy teljes értékű életre, hagyták elmenni. Azonnal leadták a drótot a temetkezési vállalkozónak, aki a többi vállalkozót beelőzve kereste meg az elhunyt hozzátartozóit, és az így befolyt pénz egy részét visszaosztotta a mentősöknek. Ebből az alaphelyzetből bontottam ki a saját történetemet, amit a kilencvenes évek eleji Budapestre helyeztem.
– A film szerelmi szálából fakadó tét miatt játszódik a történet a délszláv háború idején?
– Szerettem volna egy háborús történetet a főszereplő mögé, így adta magát, hogy a ’90-es évek elejére helyezzem. Van egy huszonéves srác, aki nincstelenként átkerül Magyarországra, és az a célja, hogy a menyasszonyát is átmenekítse. Ezt a figurát, aki hátat fordít a háborúnak, a békében érik utol olyan szélsőségesen drámai helyzetek, amelyek elől elmenekült – sorsszerű módon mégis keresztül kell mennie rajtuk.
– Tiltakozást, felháborodást keltett a magyar mentősök körében, hogy a sztori valóságalapú.
– Ez nem a filmhez kötődik, hanem ahhoz a pilote-hoz, úgynevezett előtanulmányhoz, amit két évvel ezelőtt forgattunk a nagyjátékfilmhez. A Magyar Mozgókép Közalapítványtól (MMKA) kaptunk támogatást az elkészítésére, de mivel időközben megszűnt az MMKA, nem volt újabb pályázat, amire a pilote-ot beadhattuk volna. Mindenesetre a nyilvánosság elé tártuk, felkerült különböző netes hírportálokra meg fórumokra. Az Országos Mentőszolgálat félreértette, kritikának, támadásnak vették. Szerencsére rendeződött a dolog. Győrfi Pál szóvivővel volt egy nyílt levélváltásunk és egy rádiós interjú, ahol élőszóban is meg tudtuk vitatni az ügyet. Végül elfogadták a filmet, Győrfi Pál több alkalommal kilátogatott a forgatásra.
– A film nemcsak a mentősöket érintheti érzékenyen, olyan kérdést feszeget, amely újra és újra fókuszba kerül nagy indulatokat kiváltva: az eutanáziáét.
– Mindenkit érintő kérdésről van szó. Sok ember életében, konkrétan az enyémben is adódott olyan helyzet egy hozzátartozómat illetően, ami elgondolkodásra késztet arról, hogy mikor válik kényszeressé, erőszakossá, ha valakit életben tartunk. Az emberben kialakul egy olyan érzés, hogy humánusabb vagy etikusabb lenne valakit elengedni az életből. Nem mondom, hogy ezek könnyen eldönthető helyzetek, de mindenképpen érdemes beszélni róla és fikciós formában a nézők elé tárni.
– A nyugati civilizációban eleve tabutéma a halál, még a művészi feldolgozásokban is nagy zavar és szemérem övezi.
– Ezen a téren Tarantino nagy hatással volt rám, a film operatőrével együtt meglehetősen érzékeny korszakunkban érintett a nagy Tarantino-láz, ami tudat alatt meghatározta a halálról való gondolkodásunkat és annak megjelenítését. Továbbá sokat köszönhetünk a keleti filmeknek és gondolkodásmódnak is, ahol másfajta morál mentén ítélkeznek a kérdésről: bátrabbak, szókimondóbbak, mint mi. Több koreai, japán vagy kínai filmet is tekinthetünk mintának ebből a szempontból, mert kevésbé moralizálóak, mint az európai filmek.
– Édesapja Bodzsár István elismert producer a szakmában. Egyértelmű volt, hogy ön is a filmnél köt ki?
– Befelé forduló, magamnak való alkat voltam, és azt gondoltam, hogy nem nekem való egy praktikus, sok emberrel együttműködést igénylő műfaj. Húszéves korom körül jutottam el oda, hogy csak ez érdekel, ezt akarom csinálni. Apámmal sokáig eltökéltek voltunk a tekintetben, hogy nem szabad együtt dolgoznunk. Aztán mégis kiderült, hogy a feltétel nélküli bizalmat és teljes mértékű együttműködést egymást között tudjuk kialakítani. Szakmailag és emberileg is jól jöttünk ki belőle.
– Az eddigi munkái alapján, úgy tűnik, leginkább a forgatókönyvírás érdekli a filmkészítésben.
– Az írástól jutottam el a rendezésig. Jelenleg nagyon nehezen tudom elképzelni, hogy olyan forgatókönyvet rendezzek meg, amit nem én írtam. 2009-ben, még ötödévesen kezdtem el írni az Isteni műszak forgatókönyvét a Színház- és Filmművészeti Egyetem forgatókönyvíró szakos hallgatójaként.
– Eredetileg mégis politológusnak készült.
– Azért, mert több társadalomtudományt ötvöz. Valójában az újságírás érdekelt, politikai publicistának készültem, a filmes ötleteimet, témáimat is az határozza meg, hogy milyen híreket olvasok, viszont a politikától megcsömörlöttem. Most már inkább apolitikusnak mondanám magam.
(Kritikánkat a filmről itt olvashatják)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
