Alig 58 év telt el a Wright fivérek első repülőútja és Gagarin első űrrepülése között, ami csak még döbbenetesebb a korabeli szovjet technikát látva. A kapszulát, amiben vagy négy műszer is volt, az irányító központban zsírpapíron egyenleteket számoló mérnököket – miközben az egyszerű szovjetek, köztük Gagarin családja is, még sárban-fagyban, faviskókban éltek, akár a sötét középkorban.
Egyszerre mesebelien szürreális és csodálatot ébresztő már az űrutazás ténye is, de különösen az olyan jelenetek miatt, mint mikor a mezőn dolgozó parasztok menekülnek az égből pottyant (ejtőernyős) ember elől.
Az orosz „történelmi sci-fi” erénye, hogy miközben buzog benne a hazafias büszkeség, nem átall időnként blaszfém lenni, és viccelni a hatalmas elvtársakkal és olyan nemzeti kincsekkel, mint a Csillagvárosban kotorékebként kóborló Lajka kutya.
Az elit vadászpilóták kiképzésének dramaturgiája már-már hollywoodi filmeket idéz, csak az orosz verzióban lényegesen kevesebb az érzelmes visszatekintés az életútjukra. Gagarin gyermekkorából is csak egy traumatikus emlék és a háború alatti éhezés, mint későbbi legnagyobb félelme merül fel, egyszerű analfabéta szülei azt se tudták, mivel foglalkozik, nemhogy támogassák őt nagyratörő vágyaiban.
Annál tudatosabb a rivalizálás az elsők közé jutott pilóták közt, és bár a filmből nem derül ki, végül miért épp ő ment elsőként és nem Tyitov, már azt is elfogadjuk tipikus indokként, hogy „Hruscsov elvtárs látta Gagarin fényképét és szimpatikusnak találta”.
Érdekes új elem a vallásosság beemelése a történetbe (Gagarin anyja és neje is imádkozik), de hát a putyini vezetés is közeledik az ortodox egyházhoz… Mégis van ebben némi álságosság, noha Gagarin egy közeli barátjától már tudjuk, csak a propagandagépezet koholmánya volt, hogy az első kozmonauta azt mondta volna odafent: „Én nem látok innen semmilyen Istent.”
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!