Filmkritika Mozgókép rovatunkban. - Nem volt jó fej - Steve Jobs
Informatikatörténeti tananyagnak lenyűgöző, ám hollywoodian habos Danny Boyle és Aaron Sorkin életrajzi filmje a számítástechnika egyik legidealizáltabb, bár kétségtelenül látnoki tehetségű alakjáról, Steve Jobsról.
Mindjárt egy másik látnokkal, Arthur C. Clarke-kal indul, de az archív felvételből sokkal inkább a kontraszt, mint a hasonlóság derül ki Jobs és a természettudós-író között.
Clarke a világhálót forradalmian demokratikus ideaként értelmezte, mert felszabadítja az embereket a helyhez kötöttségtől és lehetővé teszi a tudás megszerzését bárki számára (noha akkor még sci-fi volt, hogy egyszer majd’ minden háztartásban lesz számítógép). Ezzel szemben Jobs mindig zárt rendszerekben, minden mással inkompatibilis gépekben és „teljes kontrollban” (a felhasználók fölött is) gondolkodott. De ő egy márkát épített, és egyben a saját szobrát.
Sorkin bátran mutatja meg az ikon „sötét oldalát”, a kollégáival és saját lányával is pszichopátiásan kegyetlen, zsarnoki, narcisztikus és maximalista embert, de mindent megmagyaráz a nehéz gyermekkorával, és olyan személyiségfejlődést ír neki jóvá, ami 30 év intenzív terápiával lenne elérhető.
Saját korábbi sikerét, a Zuckerberg-sztorit bemutató A közösségi hálót másolja, csakhogy míg David Fincher krimit, Danny Boyle„ musicalt” komponált a hasonló alapanyagból. Boyle azért ügyesen vezeti a jó színészeket, pompásan megragadja a korszellemet – különösen a szemüvegeken és a farmerok szabásán keresztül –, és igazi csemege, hogy korhű technikákkal is forgatta a film három fejezetét.
Újabb életrajzi film erősíti a közhelyt, hogy a nagy emberek sokszor a legnagyobb seggfejek, csak a zsenialitásukért sok minden megbocsátható, de legalább a Jobs által csak Esőembernek titulált, végtelenül szimpatikus Steve Wozniak (az első Apple-gépet megépítő fejlesztőmérnök) a végére odateszi, hogy ez nem vagy-vagy kérdés, lehet zseninek és jó fejnek is lenni egyszerre.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!