Nem csak ünnepekkor jó karácsonyi filmeket nézni, bár ilyenkor éhezünk leginkább a léleksimogató történetekre. Még jobb, ha a családi drámát sem hallgatják el, ami fokozottan jellemző a felhevült érzelmi és forralt boros állapotban elfogyasztott, családegyesítéssel egybekötött karácsonyi vacsorákra. Ha a „nászok” első találkozása nem lenne elég megrázó, a fiatalok még nagy bejelentéssel is készülnek, ami elindítja a cuki szenilis nagyitól a kotnyeles gyerekeken át a leggyerekesebb felnőttekig mindenkit betemető vígjátéklavinát.
Oscar és Simon nem hagyományos pár, legalábbis családjaiknak többéves együttélésük után is nehéz elfogadni őket így és együtt, ami persze sokkal inkább róluk, az ő elvárásaikról és a „normális” életről szőtt ideáljaikról szól. Noha félig büszke svédek (félig meg mindenfélék, a görögtől a libanoni bevándorlóig), annyi az elfojtás és a hárítás családjaikban, akár egy dermesztő ibseni drámában. Legalább szorult beléjük némi önirónia és a legádázabb, legfeketébb skandináv humor, amitől a néző a térdét csapkodja, mielőtt kórusban fújni kezdené az orrát a könnycsatornákat ostromló jeleneteknél.
Ez az a vonat, amire úgy is boldogan felülünk, hogy közben látjuk, mennyire hatásvadász – a mindenórás várandós lány gigapocakja maga a dramaturgiailag időzített messiásbomba –, de visz magával a történet, és az izgulás a szimpatikusan tökéletlen, épp ettől hiteles figurákért.
A legironikusabb, hogy mind azt hiszik, az ő családjuk a legfurább, a legkaotikusabb, legzajosabb, miközben kultúrkörtől függetlenül a legtöbben elmondhatják ugyanezt a sajátjukról. Csak karácsonykor könnyebb kibékülni, megbocsátani egymásnak és önmagunknak, mert – bár elsőre nem biztos, hogy annak tűnik – a szeretet a világon a legegyszerűbb érzés, minden más csak fárasztóbb és komplikáltabb.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!