Vajon mi mit tennénk, ha 40 éve árulnánk kézzel készített bútorokat, aztán az ablakunk alá épülne fel Skandinávia legnagyobb IKEA áruháza? Harold (Bjorn Sundquist) a legbéketűrőbb norvég kisiparos, de miután a boltja tönkremegy, a házát viszi a bank, ígérete ellenére kénytelen otthonba adni feleségét és mesterien elszúrja az öngyilkossági kísérletét, nincs többé vesztenivalója. Bosszút esküszik, majd Svédországba indul, hogy elrabolja az IKEA tulajdonosát, Ingvar Kamprandot (Björn Granath).
Csakhogy botcsinálta gengszter, buborékfóliába csomagolva megy betörni, ráadásul rossz házba, de amilyen mázlija van folyton, egy idősek otthonából elcsavargott lakónak nézik. Hozzácsapódik egy problémás tinédzserlány, akivel ő egyedül megtalálja a hangot, és még Kamprand is „az ölébe hullik”. De roppant kellemetlen túsz, mindig húsgolyót akar enni és a remek IKEA termékeiről papol, amivel csak még jobban kikészíti Haroldot.
A film csupa szédületes abszurd fordulat, ráadásul a kitűnő színészek szinte faarccal játszanak, amitől az északi humor csak még sötétebb és fanyarabb. Nem csupán nevettetnek, a két idős úr filozofikus beszélgetései már az élet értelmét járják körül: Harold szerint az a szék az érték, amely négyszáz éve ugyanúgy készül és most is rá lehet ülni, Kamprad szerint az embereknek az okoz örömet, ha mindenből újat vehetnek. Az se baj, ha vacak, legalább megint vásárolhatnak, mivel a tárgyak csak eszközök, hogy boldoggá tegyük magunkat, mert valójában az ember a fontos, nem a szék.
Miközben mi is elgondolkodhatunk, vajon miért járunk az IKEA-ba, újabb fordulatok vezetik Haroldot az újrakezdés lehetőségéhez, és a felszabadító szórakozás felemelő végkicsengést kap. Kicsit esetlenül és nagyon szerethetően, hamisítatlan haroldi eredetiséggel.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!