Az U.N.C.L.E. embere
Guy Ritchie is beszállt a ringbe James Bond és a Mission: Impossible mellé, és saját franchise felépítésére készül. Bár ehhez a stáblistáig megfejthetetlen és cseppet sem szexis címet választott (a betűszó azt jelenti: nagybácsi), de olyan zsigeri profizmussal és frivol eleganciával alkalmazza a műfaj minden kellékét a macsó-szívtipró titkosügynök kliséktől kezdve a szürreális akciójelenetekig, hogy azt se bánjuk, hogy a ’60-as évek csontig rágott hidegháborús viszálykodásának idejébe visz vissza bennünket
A korábban Supermanként domborító, acélos arcélű Henry Cavill és a Terrence Hillhez hasonlóan világító kék szemű Armie Hammer karakteresen játszanak a főszerepekben és persze a női fehérneműk csatjain. A rangidős ügynököt alakító, immár ősz és ráncos Hugh Grant feltűnésének is örülhetünk, bár az éles kontraszt azt is jelzi, hogy túl vagyunk egy újabb generációváltáson, és a kémek ma már többet költenek kondibérletre és proteinturmixra, mint menő verdákra, öltönyökre és kütyükre együttvéve.
A díszletek és jelmezek egyértelműen retro giccshangulatúak, a magyar és más kelet-európai nézők mégis felkacaghatnak azon, ahogy Trabant és Wartburg fénysebességgel üldözik egymást Kelet-Berlin utcáin. Aztán pár perc után rájövünk, hogy ez egy modern, méghozzá full extrás akciófilm, csak anakronisztikus környezetbe ágyazva, mint a rendező Sherlock-filmjei.
Ritchie – de említhetnénk Tarantinót is – fenntartja magának a szabadságot, hogy a saját igényei és ízlése szerint alakítsa a történelmet, inkább ez csorbuljon, mint az alkotói szuverenitás, és inkább legyen élvezetes, mint hiteles a filmje. Ezt a sokszor jókora elrugaszkodást a valóságtól azért nem minden néző gyomra veszi be, de mindenképp könnyebb lenyelni, ha ennyire szórakoztató a beetetéshez járó műsor.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!