Mozgókép: Peches egzisztencialisták - Abszurd alak
Woody Allen pár hete azt mondta, túl lusta ahhoz, hogy igazán jó filmet csináljon, beéri a középszerrel is, legutóbbi alkotása azonban annál sokkal jobb. A Dosztojevszkij-rajongó író-rendező már a Match Pointból is ismerős konfliktust dolgozta fel újra: van-e jogunk mások sorsa fölött dönteni és megengedhető- e a gyilkosság, ha azzal jót teszünk a világnak?
Joaquin Phoenix kiválóan játssza a pocakos, kiégett, alkoholista és impotens filozófiaprofesszort, aki újra érezni kezdi az ízeket, illatokat, még a merevedést is, miután váratlanul új életcélt talál: megölni egy kártékony, élősködő bírót, s ezzel segíteni egy neki kiszolgáltatott családon. Ha valamiben, ebben nagyon különböznek az emberek, hogy ki mer önállóan gondolkodni és bátran megkérdőjelezni társadalmi-erkölcsi normákat, így a néző akár kísértésbe is eshet, hogy drukkoljon neki. Csakhogy elkövet pár hibát, például azt, hogy a bájos, de fájóan naiv húszéves tanítványával (Emma Stone)kezd viszonyt a „biztonságos” negyvenes, bár kissé életunt kolléganője (Parker Posey) helyett.
Allen a megszokott, de most különösen jól megírt forgatókönyvét követi: több szálat elindít, összekavarja őket, végül bravúros, szarkasztikus fonákkal csapja képen a nézőt. A legnagyobb drámát is könnyedséggel tudja kezelni, anélkül, hogy súlytalanná tenné, ez a filmje mégis picit keserű, merengős hangulatú. A humort is halkabbra, filozofikusabbra vette, kevesebb a helyzetkomikum és a csattanós szópárbaj, ellenben azon lehet nevetni, hogy hősünk Agatha Christie-krimik és Hannah Arendt (A gonosz banalitása) segítségével készül a gyilkosság végrehajtására.
A végső konklúziót akár öniróniaként is értelmezhetjük: a romantikusok, az individualisták és az egzisztencialisták mindig megszívják, mert a birkatömeg eltapossa őket, vagy pechjük lesz az orosz rulettben.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!