Túlzás lenne azt állítani, hogy az emancipáció a 19. századi vadnyugaton kezdődött, pedig a holland Martin Kolhooven hazánkban forgott filmjének hősei bátor és kivételes nők, akik ha nem is írtak történelmet, a saját életükben szembeszálltak a férfi felsőbbrendűséggel, visszautasították a testi-lelki kizsákmányolást, a tulajdonként kezelést, a szexuális rabszolgaságot. De még ők sem tudták megvédeni magukat egy olyan társadalomban, melyben a férfi Istenhez hasonló kiváltságokkal rendelkezett, ők pedig a világon semmivel.
A Megtorlás súlyos és hosszú mű, mégis alighogy véget ér, újra is kellene nézni. A fordított időrend és a biblikus fejezetekre tagoltság zavarba ejti a néző agyát, mivel a történet épp ezek logikájával ellentétesen halad.
A vad, háborítatlan természeti képek mellett még borzongatóbbak a poros-sáros, szedett-vedett vadnyugati városkák, ahol az életnek nincs értéke, egyoldalú a jogrend, vannak mindenkinél egyenlőbbek, mint a seriff meg az ócska bordélyban a fizetővendég, és a nők bántalmazása össznépi sport.
A vérfertőzést, csonkítást, ostorral fegyelmezést vagy a szájkosár felrakását – ha a nej ellentmond férjének – megrázóan erősen és naturisztikusan mutatják, hasonlóan a tarantinói westernekhez. Csakhogy sem a bosszú, sem a megtorlás nem hozhat egyensúlyt vagy elégtételt, minden tettre még súlyosabb agresszió következik, míg az egyetlen kiút a halál marad.
Az erőszakspirállal egyidejűleg haladunk a cselekmény eredője felé, ami megmagyarázza a nő (Dakota Fanning) és a prédikátor (Guy Pearce) közt izzó, mélységes gyűlöletet. Mikor párhuzamba állítják a női sorsokat, látjuk, hogy az anyák a saját életüknél mindig jobbat akarnak lányaiknak, ezért készek hatalmas árat is fizetni, ámde lányaiknak a legnehezebb megtörni a többgenerációs mintákat, letenni az áldozat és a mártír szerepeket és kiállni önmagukért. Egyben ez a legnagyobb lázadás is, ami a legtöbb erőt és a legnagyobb szabadságot adhatja egy nőnek.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!