Hollywood minden évben bedob néhány új fiút, aztán „meglátjuk, kire harap a néző” alapon vagy még jobban fölkarolja, vagy teljesen elejti. A sorozatszakosztályban idén Henry Cavillre (Superman) és Andrew Garfiledre (Pókember) voksoltak a stúdiók, a romantikus vígjáték kategóriában pedig Colin Egglesfield az új szívdöglesztő reménység.
Egglesfielddel a magyar nézők a Szerelem kölcsönbe című filmben ismerkedhetnek meg, amelyben két ifjú hölgy (Kate Hudson és Ginnifer Goodwin) kap hajba érte. Egglesfield exkluzív interjút adott a Vasárnapi Híreknek.
– Vallja be, két ilyen szép lány közt őrlődni tisztességes gázsiért azért nem akkora fejfájás.
– Kivéve, hogy még nem volt olyan kapcsolatom, amit tovább húztam, mint kellett volna csak azért, hogy ne bántsam meg a lányt. Közös vonásunk a fickóval, akit játszom, hogy nem szokásom megbántani senkit, de nagy különbség köztünk, hogy eljegyzést még nem szakítottam meg. Kell hozzá némi kurázsi, hogy az ember esküvő előtt szálljon ki egy kapcsolatból, de jobb későn, mint soha. Van egy pár barátom, aki úgy ment bele a házasságba, hogy nem volt biztos magában, aztán meg is lett az eredménye. Úgyhogy én óvatos duhaj vagyok. Nem ugrok fejest még a szerelembe sem. A házasság meg szent. Jól meg fogom fontolni, mert csak egyszer akarok igent mondani az életben.
– Ez az első nagyjátékfilmje, amire nyilván sok fiatal színész közül választották ki. Elmesélné a folyamatot?
– Egyik válogatásról járok a másikra, úgyhogy ennek sem tulajdonítottam különösebb jelentőséget. Kapok 4-5 oldalt, amit átfutunk a színésztanárommal, persze nem ingyen, és nem is olcsó mulatság, aztán elmegyek a válogatásra. Sok castingügynök már az első másodpercben, a puszta megjelenés alapján eldönti, hogy kell-e az a színész. Még meg se kell szólalnia. Ennél a filmnél öten-hatan maradtunk fenn a rostán. Hilary Swank, aki nem játszik a filmben, csak a producere, megnézte a videókat, és én tetszettem neki legjobban. Ment pár kört a stúdióval, mert nem akarták egy ennyire névtelen színészre bízni a főszerepet, de Hilary nyert. Pontosabban én nyertem.
– Tegyük hozzá, nem minden előzmény nélkül, hiszen évekig egy népszerű szappanopera főszereplője volt. Mennyire jó tréning a tévé a filmhez?
– Nagyon. Egy filmforgatókönyv általában 100 oldal, és egy átlagos filmet két-három hónapig forgatnak, tehát a színésznek van ideje elszöszölni a szövegével. Szemben a tévével, ahol sokszor napi 90 oldalt forgattunk, amiből 30 oldal volt az én szövegem. Egy idő után az ember memóriája óhatatlanul hozzáedződik ehhez, csak először sokkolt, hogy a kollégák a forgatási szünetekben még fecsegni is tudtak a mindennapi dolgaikról, én meg alig tudtam megjegyezni a szövegemet. A filmezés ehhez képest kéjutazás.
– A castingügynöknek jó szeme volt, mikor kiválasztotta önt, mert kísértetiesen hasonlít a fiatal Tom Cruise-ra.
– Igen, más is mondta. És találkoztam is vele, igaz, csak egyszer, mikor New Yorkban kijöttem a tévéstúdióból, ő meg a szemben lévő műteremben forgatott, és épp végzett. Hatalmas csődület volt az utcán, vagy hetven nő rohanta meg, mindenkinek szép nyugisan osztogatta az autogramot. Én meg vettem egy mély levegőt, odamentem és bemutatkoztam. Mondott pár kedves szót, előkerült egy kamera is, szóval van közös fotóm Tommal. De egyelőre csak mint rajongó, és a lelkem mélyén úgy vagyok vele, ha egy töredékét elérem annak, amit ő, már boldog ember leszek.
– A népszerűség és a hírnév tényleg csak idő kérdése, mert szinte minden amerikai lap azt jósolja, hogy mostantól önért döglenek a lányok. A két szép kék szemén kívül mit tudhatnak meg Colin Egglesfieldről?
– Chicagóban nőttem fel, a biológia volt a kedvenc tárgyam és jelentkeztem az orvosira. Aztán a nyári szünetben kicsit csavarogtam az országban, és a kocsiban hallottam a rádióban, hogy egy modellügynökség tehetségkutató versenyt rendez. Jelentkeztem, felvettek, és szinte rögtön Miamiban találtam magam egy Ralph Lauren- és Versace-fotózáson. Aztán Milánóba küldtek Armanihoz. Dolgoztam Gianni Versacéval is, én csináltam az utolsó show-ját mielőtt megölték. Éltem Olaszországban, Párizsban, Tokióban, aztán New Yorkba költöztem, és belekóstoltam ebbe a szakmába. Először csak reklámfilmeket csináltam, aztán pici filmeket, és azt hiszem, legalább ezerszer jártam színészválogatáson, mire megkaptam ezt a szerepet. 13 éve kezdtem, tehát azt mondani, hogy ripsz-ropsz jött a karrier, enyhe túlzás. Egy ilyen hirtelen kiugrás mindenkinek legalább 10 év kemény munkájába kerül. És büszkén jelentem, hogy ezután a film után szerződtetett a Lifetime csatorna egy második világháborús filmre, kicsit olyan, mint a Casablanca. Lényegesen jobb érzés azzal lapozni a forgatókönyveket, hogy melyiket válasszam, mint rágni a körmömet, hogy szólaljon már meg az a telefon, és hívjanak dolgozni.
– Visszatérve a Szerelem kölcsönbe c. filmre, én azzal jöttem ki a moziból, hogy lám-lám, itt is a nők választják a férfit és nem fordítva.
– A szerelem olyan, mint a tojáshéjtánc. Hol a férfi vezet, hol a nő. Pasija válogatja, hogy ki mennyire tűri, engem nem zavar, mert belátom, hogy bizonyos dolgokban a nők jobbak, például sokkal jobban kommunikálnak, jobban tudnak dédelgetni, és néha nem árt meghallgatni, hogy fest az élet női szemszögből. A lányok egymást közt jobban megnyílnak, mert a férfiaknak meg akar felelni, egymásnak viszont nem. Egy lány sokkal ügyesebben tesz pontot a vita végére, mint egy férfi, mert főz egy jót, odabújik a fiújához és megcirógatja. Nekünk meg pont ez kell, hogy hízelegjenek a nők és ne nyaggassanak.
– Tehát miféle lánynak van esélye, hogy felcsillantsa Hollywood legújabb fiújának égszínkék szemét?
– Legyen humora, ne vegye túl komolyan az életet és süssön belőle az önbizalom. Annak a nőnek, aki az ember szemébe néz, nem pedig nagyokat pislog, helyén van a lelke. Nem árt, ha szereti a sportot nézni is, művelni is, mert maratoni futó vagyok. És ami a szívén, az legyen a száján. Nem baj, hanem erény, ha még okos is, mert különben mi stimuláljon? A szépség vonzó, de ha nincs mögötte semmi, 2-3 hónap után unalmas, és a szépség elmúlik. Csömöröm lett a szép lányoktól modellkoromban, mert édesek, cserfesek, de ha még egyszer meghallom, hogy milyen cuki az a Gucci táska vagy mennyivel szebb az a rúzs, mint a másik, már itt se vagyok.
Los Angeles, 2011. június
Colin Joseph Egglesfield színész, modell, 1973. február 9-én született a Michigan államban lévő Farmington Hillsben. Az 1,83 méter magas, barna hajú amerikai színész Vízöntő jegyű és van két testvére: Kerry a nővére és az öccse, Sean. Tízéves korában a család Illinois államba költözött, ahol az édesapa folytatta orvosi praxisát, az édesanya pedig egy kávézót nyitott. Colin lelkes baseball- és futballjátékos volt, az egyetem előtt úgy gondolta, édesapja nyomdokaiba lép. A diploma után utazgatott és eközben fedezte fel egy híres fotós, Bruce Weber, akinek biztatására modellkedni kezdett és rögtön olyan cégeknek pózolt, mint Ralph Lauren, Versace és Calvin Klein. New Yorkba költözött és a modellkedés mellett reklámokban, szappanoperákban szerepelt. Az oktatási reform elkötelezettje, több, gyermekekkel foglalkozó alapítványt, a Lance Armstrong Alapítványt és súlyos betegekkel foglalkozó szervezeteket is támogat. Szeretné, hogy jobb oktatási lehetőségei legyenek a rászorulóknak.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
