Vajon a hetedik év feltétlenül vízválasztó egy kapcsolatban, vagy a párok már csak a klisé miatt állnak be a sorba? Ha egy film elején idilli boldogságot látunk, majdnem biztosak lehetünk benne, csak azért mutatják, hogy lássuk, mi fog elpusztulni, és érezzük a veszteséget.
A Tegnap éjjel című amerikai–francia filmdrámában azonban már a tökéletes képben is ott sunnyog a feszültség, és ahogy halad a történet, egyre kevésbé siratnánk a főszereplők házasságát. Mi több, a gaz csábítóknak drukkolunk.
Joanna (Keira Knightley) és Michael (Sam Worthington) szép, fiatal, sikeres, jómódú, menő házaspár. Csakhogy Joanna valójában frusztrált, mert első könyve megbukott, a másodikat pedig képtelen kiizzadni, így csak lébecol a trendi Babaházban. Alibiből dolgozgat ugyan, de bizonytalan önmagában, minden egyes leírt szavában. Ellenben a megérzéseiben nem, és úgy véli, férje elcsámborgott a közös ösvényről: tetszik neki a csinos, kihívó új kolléganője (Eva Mendes).
Joannában kicsírázik a féltékenység, és bár először hárít a szokásos „Mi bajod? – Semmi.” párbeszéddel, csak kibukik belőle a gyanú.
Az iráni–amerikai író- és rendezőnő Massy Tadjedin női perspektívából kezdi felfejteni a helyzetet. Nehéz ilyenkor jól reagálni, hiszen talán épp a féltékenység és a haragos elutasítás löki a férfit a másik nő karjába. Ám úgy tűnik, férje ártatlan, mintha észre sem vette volna a kolléganő közeledését. Másnap azonban vele utazik el munkaügyben a városból, és a bomba mégis ketyegni kezd. Ekkor hirtelen felbukkan Joanna régi szerelme, Alex (Guillaume Canet) is, akivel még nincsenek elvarrva a szálak. Ettől fogva párhuzamosan figyelhetjük a férjet és a feleséget, ahogy megküzdenek a kísértéssel és saját bizonytalanságukkal. Vajon melyikük bukik el előbb? – találgathatjuk szinte az utolsó percig, vagy ahogy a Hollywood Reporter kritikusa véli, ekkorra ez már a kutyát sem érdekli. A túl hosszú előjáték miatt egyeseknek valóban elmehet menet közben a kedve.
Míg a párbeszédek sokszor találóak, a színészi játék alulmúlja a forgatókönyvet. Knightley a biztonsági zónában evickél, jóformán magát adja: szögletes, nyerítve nevet, és bár sokat lágyít rajta a selyemruha és a smink, ropogósakat harap a villára. Az igazi csalódás Worthington, akinek a Terminátor – Megváltásból vagy az Avatarból megismert arca kevésnek bizonyul az érzelmi skálázáshoz. Mendes és Canet ellenben többdimenziós, megkapó figurákat gyúrtak össze, így óhatatlanul is nekik szurkol a néző.
A dráma nehézkesen bomlik ki, a folytonos helyszínváltások miatt pedig csak kapkodjuk a fejünket, mint egy pingpongmeccsen. Kissé erőltetett motívum az állandó tükörbenézés, hiszen valójában egyik főszereplő sem néz magába.
Házasságukban pedig már így is túl sok a hazugság ahhoz, hogy igazi erkölcsi válságot okozzon a hűtlenség, és ne lehessen mindent elföldelni egy „szeretlek – én is szeretlek” elmormogásával és egy sóhajjal, ámen. A hetedik év nem tud semmit, ha még egy ilyen ramaty kapcsolatot sem képes kinyírni.
(Forgalmazza a PARLUX Entertainment)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
