Aki látta az első Johnny Englisht, vagy legalább egy részt Mr. Bean bukdácsolásából, nagyjából tudja előre, épp milyen bakot készül lőni „a legjobb brit titkosügynök” a Johnny English újratöltve című vígjátékban.
Bár a gegek egy része agyonrágott – Rowan Atkinson megküzd a rá támadó kezével, rendszeresen rossz emberre csap le egy tálcával, összekeveri a pajzsot az aknavetővel, letöri a teleszkópos székén a gombot, amitől végig liftezik egy fontos tárgyaláson, fordítva húzza fel a nadrágját, majd úgy tesz, mintha mindig így hordaná – English (és Mr. Bean) mégis szerethető figura. Hiszen ártalmatlan, kedves balek, aki épp úgy ügyetlenkedik a világban, mint mi, csak ő még rá is játszik. English legnagyobb ellensége ezért nem is a veszedelmes Wortex bűnszövetkezet, sem a rá küldött porszívós bérgyilkos nagyi, hanem önmaga.
Miután egy balul sikerült akció miatt az MI-7 már nem tart igényt a szolgálatára, hősünk egy távol-keleti kolostorban, a kaporszakállú Wang mester segítségével próbálja legyőzni démonjait – akárcsak egy klasszikus kungfu- vagy karatefilmben. Aztán mégis visszahívja az eke szarvától főnöke, a gyönyörű és hűvös Pegazus (korábban Scully) ügynöknő (Gillian Anderson). English pedig kiglancolva és spirituálisan újjászületve jelentkezik bevetésre Londonban. Feladata, hogy elhárítsa a kínai elnök ellen tervezett merényletet, ám a szálak visszavezetnek a karrierjét elkaszáló fiaskóhoz is. Mi több, rájön, hogy az MI-7-ben is lapul egy „spricli” (Speier Dávid megint remekelt a magyar szöveggel). A küldetéshez adnak mellé egy zöldfülű, de tehetséges gyakornokot is (Daniel Kaluuva), aki minden igyekezetével próbálja őt kivakarni az egyre dagadó kulimászból, persze hasztalan. A forgatókönyv bár nem kidolgozottabb, mint egy funkcionális agyagedény, felvonultatja a kémfilmek teljes eszköztárát, a proccos verdáktól a csúcstechnikás fegyvereken, egzotikus helyszíneken és a földön-vízen-levegőben üldözős jeleneteken át az elmaradhatatlan nőcsábászatig. Csakhogy egyedül a luxusautók – Rolls-Royce-ok, Aston Martinok, Alfa Romeók – komolyak. A kémkellékeket (például a hangelváltoztató cukorkát) mintha egy bűvészboltból emelték volna el. A szupermacsó csábos nézéssel megfejelt csajozós dumája viszont halálosabb, mint egy bazooka két centiről. James Bond eltitkolt, és soha sem keresett féltestvére mégis meghódítja a legjobb nőt – a magas, szőke magatartás-pszichológust (Rosamund Pike) –, no de ez is egy geg a sokból.
A színészből rendezővé avanzsált Oliver Parkernek nem akadt több dolga, mint a mellékszereplőknek, Atkinson zsebre vágta a filmet. Kémparódiája még szórakoztatóbb is, mint Mr. Bean erőltetett bohóckodása. English legalább beszél, míg Bean csak hümmög meg grimaszol és csetlik-botlik, mint Chaplin a némafilmekben. Bár a gyerekeim éppen ezért az egyszerű komikumért szeretik (a rajzfilmet), én jobban kedveltem a Fekete viperában, vagy mikor Stephen Fry és Hugh Laurie oldalán komédiázott, és kevésbé volt ügyefogyott kisember.
Az első kockától a vége főcímig soroznak bennünket poénokkal. Nagy részük megmosolyogtató, sokuk fárasztó, de akadt, amelynél kirobbant a röhögés is. Kíváncsi voltam, mit írnak a külföldi kritikusok a filmről, de egy cikket sem találtam. Azért ennyire nem volt rossz! Aztán lelepleztem a világméretű összeesküvést: mi mindenkinél előbb láttuk a bemutatót. Mindjárt jelentkezem is az MI-7-be szupertitkos intelligenciának.
(Forgalmazza a UIP-Duna Film)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
