Bár a Mosás, vágás, ámítás a végére elvesztette friss aromáját, mint a túl sokáig csócsált rágó, a film kellemesen hűsítő nyáresti koktél, fanyar humorral, csipetnyi ármánnyal, bujasággal és tömény franciás bájjal megbolondítva. A közönség szinte végig kacarászott a moziban, amitől a mégoly szigorú kritika is élét veszteni kényszerül.
Aki Audrey Tautou miatt ment el megnézni a filmet, picit csalódhatott: Amélie nem a megszokott naiv tündérkét játssza, hanem a jóval keményebb, fiúsabb, számítóbb, olykor kifejezetten modortalan Émilie-t – de még ez is jól áll neki. A bohémság persze nem hiányzik belőle most sem, elég pár apró virágot tetoválni (festeni) a nyakhajlatába. A többi szereplő között pedig bőségesen akad édesen ügyefogyott, szerethető figura. Elsőként mindjárt Jean (Sami Bouajila), az ex-UNESCO-tolmács, aki idegösszeomlása óta karbantartó és mindenes a kis szépségszalonban, melyet Émilie vezet. Nem csak túlképzettségét tartja diszkréten titokban, de a főnöknő iránti gyöngéd érzelmeit is. Ám az érzés akkorára duzzad keblében, hogy ki kell magából adnia. Nem is tudom, létezik-e ma még férfi, aki ilyen szenvedélyes, líraian szép névtelen levélben vall szerelmet. Nem lehet nem elolvadni tőle, Émilie mégis úgy vágja ki a kukába, mint egy undorító taknyos zsepit, tökéletesen megsemmisítve ezzel csodálóját.
Mi több, a nő akkora dög, hogy később kihalássza a levelet, és elküldi saját édesanyjának (Nathalie Baye), aki elhanyagolt és depressziós, mert férje lecserélte zsenge pipihúsra. Anyja a tüzes vallomástól és az ismeretlen rajongó gondolatától kivirul, szinte mámorosan boldog. Frizurát csináltat, kinyúlt kardigánját koktélruhára cseréli. Lánya pedig megörülve a sikernek és tartva a visszaeséstől, elkezd újabb leveleket gyártani, egy üveg vodkától kölcsönözve az ihletet.
A váratlan és elképesztő események folytán a szépségszalon békés kis mikrokozmosza egy párzásra váró kolibrirajra kezd hasonlítani, ami felváltva borítja ki és villanyozza fel a mimóza recepciós lányt és a finom úrinő társtulajdonost. A félénk Jeant is sikerül kipiszkálni csigaházából, Émilie magabiztossága és ridegsége pedig egyre kevésbé meggyőző. A komédia minden klasszikus fogását megforgatják a nyárson, de némi citrom is kerül rá.
Egyre nehezebb elhinni, hogy ennyi kavarás után is helyre lehet hozni a dolgokat, a lányt kibékíteni az anyjával és még a hozzá nem illő pasival is összeboronálni. De úgy tűnik, a franciák rendkívül könnyen lépnek túl a „kegyes” hazugságokon, és az sem tabu, hogy anya és lánya ugyanazzal a pasival randizzon. De hát a Riviérán a napsütés végtelen, az ebédszünetek hosszúak, az éjszakák szenvedélytől parázslanak és az utca túlfelén ott ragyog a tenger – ez nem az az élet, ahol a drámának bármiféle létjogosultsága lenne.
Az író és rendező Pierre Salvadori (Drágaságom, Semmihasznák) remekül érti ezt a könnyed, kissé felszínes, csillivilli világot, ám bölcsebb és engedékenyebb annál, hogy kigúnyolja vagy megalázza saját hőseit. Mi sem bánthatjuk őket, inkább hálásak lehetünk a kikapcsolódásért, ha már az idén épp nem jutunk el a Riviérára. Ilyenkor amúgy is nevetésre, és nem kiborulásra vágyik az ember, inkább a fagyi, mint a disznótoros!
(Forgalmazza a Szuez Film Kft.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
