A Visszatérés – Retrace súlyos mű, mint egy pótkocsis IFA, de bárkit megérinthet, aki jó magyar filmre éhesen beül rá egy kicsi moziba. A film hosszú vajúdás után, a szokásos lehetetlen körülmények között azért tudott megszületni, mert sokan szívükön viselték. Különösen az író-rendező-producer Elek Judit, aki életének legszemélyesebb lapjaiba is engedte belepillantani a nézőt.

 
A Visszatérés – Retrace

Az erdélyi születésű Katherine (Kathleen Gati) Svédországban él férjével és kislányával. Nincsenek emlékei azelőttről, hogy családjából rajta kívül mindenkit elvitt a vonat a haláltáborokba. Megbénítja a rémálmokban feltörő trauma és az állandó lelkifurdalás, amiért ő életben maradt. Többször felvágta az ereit, hogy szerettei után mehessen. A hazatérést tiltó apja halála után és pszichiá­ter férje unszolására vállalja, hogy visszatér gyermekkora helyszínére, hogy felkutassa, és végre feldolgozza a múltat.

A visszatérés önmagában is torokszorító élmény, bármelyikünk meghatódna a szülői ház vagy a régi iskola láttán. Ráadásul ő kis családjával a 80-as évek elejének Ceauşescu-diktatúrájába kirándul, mely hasonlóan félelemkeltő, gonosz hatalom, mint a fasizmus. Míg családtagjai végtelenül naivan élik meg az utazást, Katherine-ban a fegyveresek fenyegető jelenléte olyan páni félelmet vált ki, amit boldog svéd állampolgárok soha fel sem foghatnak. Ráadásul férje (Philip Zandén) el van foglalva Katherine élettelibb (és jóval fiatalabb) féltestvére iránti vonzalmával. Ahogy Katie rájön, mennyire egyedül van, végre megérzi saját erejét. A gyöngeként kezelt nő egyszerre bátor nőstényfarkasként, igazi túlélőként áll előttünk. Egyedül vág neki az utolsó szakasznak, szembeszállva a rettegett szeku­sokkal is. Az út vége egy kis erdei házikóba vezet, ahol egykor a kis Katicát bújtatta játszópajtása, Teleszkay Sándor. Sorsuk újra találkozik itt, de míg a férfi meghalni tér vissza ide, a nő azért, hogy végre élni kezdjen. Igazi feloldást nem kapunk, csak a madáchi üzenetet, meg kell próbálnunk élni, túlélni.

Kathleen Gati oly törékeny szerepében, mint egy sérülten vergődő kismadár. Mélységesen neurotikus is, akárcsak egy bergmani nőalak. Tündöklő kék szemében látjuk a kislányt, aki sosem tudott felnőni. Mondókázik örömében, gyakran sírva fakad, és szinte toppant is a lábával, mikor tucatnyi meglett férfiemberrel közli: „én Fischer Katica vagyok, és ez itt a nagyapám kocsmája!” Kiragyog még a gyermekkori pajtását alakító Demeter András alakítása, miközben a legpirinyóbb szerepekben is őserővel játszanak a csodálatos erdélyi és magyar színészek, például Lukáts Andor, Péter Hilda, Váta Loránd és Mátray László.

A már-már szürreálisan szép film (Berger László fényképezte) igazi gravitációját azonban az a fénykép adja, mely Elek Judit saját albumából került elő, s melyen három kislány mosolyog, épp úgy, mint Katherine egyetlen családi fotóján. Közös történetünk ez, szinte nincs magyar család, amelyet ne csonkolt volna a fasizmus, a kommunizmus, a világháborúk. A Visszatérés balladája értünk szól.

(Forgalmazza a Mozinet)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!