Akár kőbe is véshetnénk, ha egy raktár a padláson van, az csakis eszméletlen kalandokat rejthet. A fővárosi Művész mozi raktára a filmvetítő termek felett rejtőzik. A raktártúrán a mozi vérkeringését bennfentesként ismerő kalauzom vezényel. Hirtelen úgy érzem magam, mintha egy hangárba érkeztem volna. Annyira zúgnak a mozitermek szellőzését biztosító rendszerek, mintha ipari turbinák lennének. Az egyik csövön ez áll: „Tarkó befúvás”.
Mielőtt még félreérthetném a feliratot, kiderül, itt a mozitermeknek beceneve van: a Tarkó a Tarkovszkij terem rövidítése. A szürrealisták fenegyereke, Buñuel itt mindenkinek csak Bunyó, a Szindbádot megálmodó Huszárik Zoltán a bohókás Huszi nevet kapta. De nincs is időm elmélázni a becézéseken, hiszen annyi kincset rejt még a raktár, hogy azzal egy nap alatt sem lehet betelni. Vannak itt főmós (Fővárosi Mozi) ügyrendi iratok, ’85-ből ránk maradt nyugdíjpapírok, de egy viszonylag friss, 2002-es, a talált tárgyakat rögzítő füzet is. A lista alapján kijelenthető: egy remek film a nézőt kizökkenti a hétköznapokból, hagytak már itt pillangó díszítésű gyűrűt, pénztárcát és BMW slusszkulcsot is.
Minél beljebb kerülünk a zegzugos térben, annál félelmetesebb tárgyakra találunk. A Margaret Thatcher életéről készült A Vaslady című drámához gyártott, a vászonból félbádog emberként kitörő női felsőtest bizony kizökkent nyugalmamból. Itt botlunk bele Jim Jarmusch rendezői székébe is, illetve azokba a csészékbe és kanalakba, amelyek minden bizonnyal a Kávé és cigaretta című mozi egyik jelenetéből lettek ellopva. Mielőtt nagyon elábrándoznék azon, milyen jó lenne Jim Jarmuschsal egy feketét elkortyolgatni, belebotlom egy robotcipőbe: az egykoron közönséges lábbeli sarkára egy számítógépből kiszuperált chipet ragasztottak. Ki hagyhatta itt? A Terminátor tért vissza, ahogy annyiszor ígérte? Aztán belebotlunk az igazi kincses ládába, a kiselejtezett moziplakátok gyűjteményébe. A Művészben egyébként egészen elkényeztetik a nézőket: legalábbis a gyorsakat és ébereket, akik hazavihetik a mozi előterébe kitett plakátokat. Fel is iratkozom a Woody Allen-poszterért ácsingózók listájára.
Lassan búcsúzunk a tetőtéri mesevilágtól, mikor belebotlom egy dobozba. Na ekkor aztán tényleg majdnem elkezdtem visítozni. Kislány koromban fél copfomat is odaadtam volna azért, hogy legalább egyszer a mozik bejáratán díszelgő, az éppen játszott filmek címének kirakására használt piros betűt foghassak a kezembe. Ebben a dobozban pedig ilyen betűk ezrei huncutkodtak. Szívesen elvittem volna pár magánhangzót, vagy csak egy V betűt. Aztán elszégyellem magam: mégis, hogyan mutatna a Veszélyes vágy film címe V nélkül? A Művészből távozva rádöbbenek, micsoda szerencsém van.
A padlás kellékeinek forgatagában filmek tucatjába csöppentem bele. És mindegyikben én voltam a főszereplő.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
