A hiba csakis az én készülékemben van. A Rangót egyöntetűen egekbe magasztalja a külföldi és a magyar kritika, látszólag mindenkinek tetszett, akinek nem, az már be se meri vallani. Valóban hihetetlenül jó minőségű az animáció, és végre a régi jó 2D-ben nézhető, engem mégsem fogtak meg a szereplők.
Én a Disney-Pixar iparon nőttem fel, igénylem a cukiságot. Bár óriásira rajzolt szemgolyókban itt se volt hiány, mintha ritka ronda emberek és állatok photoshoppal összefésült képeit néznénk, ahogy piálnak, dohányoznak és lövöldöznek. Ebben viszont jól eltalálták a westernfilmek hangulatát, azokból se sok szép arcra emlékszünk, legfeljebb Terence Hill azúrkék kontaktlencséi csillogtak ki a sok borostás, koszos, izzadó, hunyori pofa közül.
Bár nem hiszem, hogy ezektől a fejektől rosszat álmodnának kiskorú gyermekeim, vagy ne értenék a jó és a gonosz, Rango seriff és a megátalkodott, pénzsóvár polgármester csatáját az éltető vízért, mégsem vinném el őket a filmre. Nem is gondolom, hogy gyerekeknek szánták, inkább tud szórakozni rajta az a szubkultúra, amely beszívva fetreng a Spongyabobon, avagy akiknek A jó, a rossz és a csúf meg a Volt egyszer egy vadnyugat a legnagyobb kultfilm.
A moziban mellettem nevetgélt több fiatalember is, úgy sejtem, ők a westernfilmes utalásokat díjazták. Én örültem, hogy a Félelem és reszketés Las Vegasban beugrott, miután Rango egy kocsiból kipottyanva épp Hunter S. Thompson és Dr. Gonzo animált alteregóinak szélvédőjén landolt, de további áthallásokhoz kellett volna Johnny Depp hangja is, mint Rango.
Nem panaszkodom a szinkronra, de ez az a film, amely nem működik tökéletesen az eredeti és egyedülálló Johnny Depp nélkül, akire az egész történetet írták, alapozták. Ráadásul igen összecsiszolt alkotókról beszélhetünk, míg a rendező Gore Verbinsky A Karib-tenger kalózaiból, a forgatókönyvíró John Logan a Sweeney Toddból ismeri Deppet az utolsó görbe hajszáláig.
Időnként a szintén jellegzetesen westernes lassúsággal is küzdöttem. Le-lepilledtek a pislogóim, miközben a ronda sivatagi kisállatok az élet legmélyebb értelméről és a megvilágosodáshoz vezető útról filozofáltak, akárcsak Az utolsó léghajlítóban vagy egy ezoterikus oktatóvideóban. Hiába építettek be időnként egy-egy látványosabb akciójelenetet, nem volt elég a dráma, sem a humor, ami ellensúlyozza. Az a könnyedség és báj hiányzott, amivel például a Toy Story 3 levett a lábamról.
És persze a cukiság, hogy még a legkevésbé kedves figurát is haza akarom vinni. Ezzel szemben a Rango állatkáit meg se szeretném simogatni – hamarabb is lőnének le egy Colttal, mint hogy hozzájuk érjek. „Végre egy animáció, amelynél nem a Happy Meal menü ötlete volt előbb” – írta az Arizona Republic amerikai napilap kritikusa. Nos, igen, nem egy Hello Kitty és barátai, de ha a végzetesen ocsmány Bakugant bele tudták tenni a menübe, a Rango hőseivel sem lesz gond.
(Forgalmazza a UIP-Duna Film)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
