Míg a lengyelek a bölényekről, a Wavelről, a rántott húsról és a kátyúkról énekelnek, a hollandok a békésen legelésző tehenekről, szőke dűnékről, szélmalmokról és a tengerről dalolnak, az „I love my country” című műsor magyar változatának főcímdala így szól: „Ne hidd azt, hogy máshol könnyebb, a szomszéd fűje úgyis mindig zöldebb”.
A vetélkedő akkor valóban szórakoztató, amikor a játékosok jó kedéllyel, humorukat is bedobva igazi show-műsort csinálnak. Ha ez nem adatik, olyankor a stúdióközönség csak bágyadtan ugrál fel a végszavakra, hogy elhalandzsázzon egy Máté Péter- vagy egy Bergendy-számot.
A két csapatkapitány, Jakupcsek Gabriella és Csiszár Jenő cukkolódása sokszor visszatetsző, és nem minden adásban akadnak olyan szellemes játékpartnerek, mint amilyen a Bagi–Nacsa páros volt, hogy ellensúlyozni tudják ezt a túljátszott párviadalt. Közben bekúszik a képbe egy-egy szolid termékelhelyezés (pálinkareklám vagy wellnessüdülés), a játékosok pedig segítőkészen felszisszennek: haj, de jó is lenne megnyerni. Sok új ismeret ugyan nem ragad ránk, mert a válaszokat vagy alapműveltségből vágja valaki, vagy olyasmit kérdeznek, amit különösebben nem érdemes észben tartani. A régi filmek, dalok felidézésével nemigen tudnak melléfogni, hiszen a legtöbben szeretünk nosztalgiázni.
A műsor legbájosabb része, ahogy minden adás elején megkérdezik az utca emberét, miért szereti Magyarországot. Mert itt a legfinomabb a paradicsom, legízesebb a bor, itt született a gyerekem, itt él az anyukám, mert jó pasik-csajok vannak, mert jó sétálni az állatkertben – halljuk. Mi sem egyszerűbb, mint szeretni ezt a helyet, természeti és épített szépségeit, ízeit, kultúráját. A ragaszkodás a számunkra kedves emberekhez és emlékekhez még ennél is fontosabb. De ez még csak a cukormáz, ha elég lenne a boldogsághoz, nem akarna minden ötödik magyar kivándorolni a múlt heti Tárki-felmérés szerint.
Hallottuk már sokszor, sokaktól, nyíltan és burkoltan a büszke tanácsot: el lehet menni. Egyre többen meg is fogadják.
Családok, fél osztályok, teljes baráti körök tűnnek el. Anyagilag és szakmailag is reménytelennek látják itthon a jövőjüket, nyomasztja őket a közhangulat, tartanak egy szélsőséges politikai erő esetleges hatalomra kerülésétől. Nehéz az érveiket, vélt vagy valós félelmeiket megcáfolni. Többségük szereti Magyarországot – nem csak a gulyást, meg Adyt és a Dunakanyart. De akár egy agresszív házastárssal, nem tudnak vele együtt élni. Horatius szavaival: „Szép és dicsőséges dolog a hazáért meghalni. […] Még szebb a hazáért élni.”
Magyarország, szeretlek!, m1
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
