Sosem értettem, hogy komolynak tartott zenészek miért égetik magukat pecsenyére az Eurovíziós Nyáldalfesztiválon. Többeknek – de leginkább Pély Barnának – ez már a köztévé által rendezett, A dal című versengésen sikerült, ahol a magyar induló kiválasztása volt a tét.
Bár a zsűri a nyalizáson túl igyekezett némi kritikát mondani, szakmai kompetenciájuk összeadva és négyzetre emelve sem ért egy zenei szerkesztőnyit. Csiszár „zenei életműdíjas” Jenő a kocsiban talán még hallgat rádiót. Rákay Philipnek ugyan van némi özönvíz előtti zenetévés múltja, de ő sem ezért ült ott. Wolf Kati legalább énekes, ha eddigi legnagyobb sikere egy huszonvalahanyadik helyezés is volt a szóban forgó zenei építőtábor Ki mit tud?-ján. Na de ki az a Rakonczai Viktor?
Egyáltalán mi az, hogy Artisjus-díjas zeneszerző? Nem volt elérhető Presser Gábor, Zorán vagy Demjén Ferenc? Vagy már ennyire siralmas állapotban leledzene a magyar könnyűzene, hogy nem találni valamirevaló zenészt, aki arcával vállalja a kritikát? A Krisz Rudival és a Fásy Ádám szmokingzsebéből előbújt, sosem hallott előadókkal felálló mezőnyt nézve inkább én sem adnám a nevemet.
Végig sajnáltam, hogy Gundel Takács Gábor nem tett epés megjegyzéseket a produkciókra és nem küldte le a leszerepelt versenyzőket a féreglyukba. Már amikor épp volt működő mikrofonja, micsoda blamázs. A két elődöntő legalább annyiban segített az előadókon, hogy visszanézhették magukat, és akinek volt elég gógyija, a házi döntőre javított a produkcióján, vagy legalább a fellépőruháján. Király Linda még ekkor is úgy nézett ki, mint Padmé királynő egyik hasonmása a Csillagok háborújából.
A második felvonásra Tóth Gabi végre a szexis-extravagáns oldalát mutatta, csakhogy a középszerű dalt még így sem sikerült eladnia. Bár Fábián Juliéknak nagyon drukkoltam (még sms-t is küldtem), nem bántam azt sem, hogy a Compact Disco nyert. Nekik sem ez a legjobb számuk, de biztosan nem a futottak még kategóriában végeznek majd Bakuban a sok etno-techno, love-metál és rágógumi-pop produkció közt. Legalább lesz lehetőségük megmutatni magukat a világnak még ha ehhez egy komikusan giccses zenei vurstliban is kell ugrabugrálni.
Vagyok olyan mazochista, hogy évről évre nézem az eurovíziós döntőt, de már sokkal inkább érdekel az új Megasztár. Ha valamivel vissza lehet imádkozni a valóban igényes magyar popzene becsületét, akkor az ez a műsor (és nem az X-Faktor), valamint az MR2 Petőfi rádió. Az idén mintha több tehetséges énekes jelentkezett volna, vagy csak jobban megvágták a válogatókon készült adásokat, emiatt viszonylag kevés volt a bikicsunájos agyzsibbasztó amatőr. Már-már látni véltem az új Rúzsa Magdit, Tóth Verát és Palcsó Tomit is. Ilyenkor kivételesen a gyerekeim is fennmaradhatnak, annyira élvezik a műsort. Mindketten készülnek a Megasztárba, a lányom bongódobon kísért saját dallal, a fiam léggitárral és egy Gorillaz-slágerrel. Aztán ha megnyerték az igazi versenyt, felőlem jöhet Baku, Jereván, vagy Malmö és a világbéke.
Eurovíziós Dalfesztivál magyarországi döntő, m1
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
