A Műcsarnok legfőbb hivatása a jelenkori magyar művészeti törekvések és a nemzetközi irányzatok legjavának bemutatása Budapesten. Február elsejével Gulyás Gábor vette át az intézmény igazgatói posztját. Terveiről kérdeztük, arról, hogyan hozza közelebb az emberekhez a kortárs képzőművészetet.
– Milyen változtatásokat tervez?
– Az alap, amelyre építkezni szeretnék: a koncepciózus, nyitott és átlátható működés. Kicsit nagyobb lesz a merítés, mint az elmúlt időszakban volt: lesznek tematikus tárlatok, évente tervezek egy-egy meghatározó életművet bemutató kiállítást, és továbbra is szeretnék helyet adni a legújabb művészeti törekvéseknek. Fontos változás, hogy a kiállításokon megjelenő alkotások keletkezési dátuma akár a második világháború utáni időszakig is visszanyúlhat majd. Meggyőződésem ugyanis, hogy az ötvenes, hatvanas vagy hetvenes évek képzőművészete olyan kontextust kínál napjaink vizuális művészeti törekvéseinek, amely árnyaltabb értelmezéseket tesz lehetővé. Azon leszek, hogy ennek az időszaknak a legfontosabb – ma már klasszikusnak számító – művészeit elhozzam Budapestre. Az utóbbi időben nem ritkán Bécsbe kellett járnunk jó kortárs kiállításokért – éppen ideje, hogy most már az osztrákok is járjanak hozzánk.
– Ha egyet kellene választani, önnek melyik múzeum lenne a minta a világból és miért?
– Nehéz kérdés, mert sok jó kortárs művészeti múzeum van a nagyvilágban. Több szempontból követendő példát jelenthet a New York-i Museum of Modern Art (MoMA) – számomra azért is, mert úgy tud bemutatni meglehetősen progresszív tartalmakat, hogy az felkeltse a művelt nagyközönség érdeklődését. Izgalmasnak találom azokat a modern művészeti múzeumokat, amelyeknek az épületei maguk is műalkotások. Ilyen például Bilbaóban a Guggenheim Múzeum, amit Frank Gehry építész tervezett. Düsseldorfban szeretem a K20-at és a K21-et, nagy kedvencem Berlinben a Hamburger Bahnhof, ami egy átalakított vasútállomás hatalmas tere.
Szinte lehetetlen egyet kiemelni a jobbnál jobb múzeumok közül. Sokat tanulhatunk tőlük, de nem hiszem, hogy bármelyiket mintaként kellene tekintenünk. A magunk útját kell járnunk.
– Hogyan tenné közönségbarátabbá a Műcsarnokot? Magukkal a kiállításokkal vagy hatásos marketinggel?
– Egy kiállítóhely esetében a legfontosabb mindig a kiállítási program. Tudnia kell, hogy a munka, ami egy-egy tárlathoz kapcsolódik, nem ér véget a megnyitóval. A különböző társművészeti programok, tárlatvezetések, előadások, múzeumkommunikációs foglalkozások sokat tehetnek azért, hogy a közönség szívesen járjon egy kiállítóhelyre. A Műcsarnokban eddig is voltak ilyen nagyszerű alkalmak, de szeretném, ha még több rendezvényünk lenne. Természetesen a marketing is fontos, bár azt hiszem, sokan hajlamosak túlértékelni a szerepét a magaskultúrában. Mivel egy kortárs művészeti kiállítás és egy kereskedelmi termék – mondjuk egy mosópor – között kibékíthetetlen különbség van, a kommunikációjuknak is különbözőnek kell lenniük. Restellném magam, ha nem tudnánk annál kreatívabb, meghökkentőbb módon, vagyis a mi szempontunkból hatásosabban kommunikálni, mint a kereskedelmi szféra. De a döntő, még egyszer hangsúlyozom, hogy fontos és jó kiállításokat rendezzünk. Erre készülünk.
– Milyen együttműködést képzel el a nagyobb galériákkal?
– A nagy művészeti intézmények közül jó néhánnyal szeretnék partneri viszonyt kialakítani. A Szépművészeti Múzeummal kiváltképp, hiszen szomszédok vagyunk: természetes, hogy segítjük egymást. Örülnék, ha lenne például közös belépőjegyünk, lennének összehangolt programjaink. Ezek egyelőre csak tervek, de ismerve Baán László főigazgató úr nyitottságát és tettrekészséget, biztosra veszem, hogy hamar kitaláljuk majd a kölcsönösen előnyös együttműködés formáit. A külföldi intézményekkel való közös projektek az európai pályázatok miatt is fontosak. Ezen a téren is nagyobb aktivitást szeretnék, mert így komoly forrásokhoz juthatunk.
– Mik a tervek a Dorottya Galériával? Van rá lehetőség, hogy az ötödik kerület megkapja?
– Az épület felújítása miatt a Dorottya Galéria gyakorlatilag elszakadt a Műcsarnoktól, és úgy néz ki, hogy már nem is lehet ilyen funkcióban működtetni. A tulajdonosnak más tervei vannak vele. Szeretném, ha mihamarabb kapnánk helyette valamilyen csereingatlant, amit galériaként tudunk működtetni. Miért hiányzik ez nekünk? Például azért, mert jelenleg nincs olyan méretű kiállítóhelyünk, amely ideális lenne egyetlen projekt számára – a Dorottya ilyen volt. De további érveim is vannak. Éppen azon dolgozunk, hogy a következő években elindítsunk Nyugat-Európában és az USA-ban egy olyan galéria-hálózatot, amely a magyarországi művészeknek megjelenési lehetőséget biztosít. Ebben a helyzetben dőreség lenne lemondanunk a budapesti galériánkról.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
