A pécsi Tettye tér mellett a kecskeméti Rudolf laktanyának ítélte oda idén tavasszal a Műemlékek és Műemléki Együttesek Nemzetközi Tanácsa, azaz az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizott­sága a műemlékvédelmi Citrom-díjat, amellyel az évtizedek óta parlagon hagyott Monarchia korabeli épületegyüttes szégyenteljes állapotára kívánja felhívni a figyelmet.

  <h1>Elismert leépülés</h1>-
  <h1>Ujvári Sándor felvételei</h1>-

Elismert leépülés

- – Kép 1/2

Az „elismerés” egyfajta piros felkiáltójel a műemlékvédelem be-beboruló egén – maga az opus kapja, s az veheti át, aki úgy érzi, hogy megérdemli.

Persze ekképpen nem is nagyon akad gazdája a díjnak. S bár a közel 12 hektáros területen lévő kosz- és romhalmaz egyes, kerítéssel elzárt területein nap fakította tábla hirdeti, hogy az bizony a Közép-európai Nem­zetközi Egyetem Alapítványához tartozó zárt terület, meg hogy „Belépni tilos!”, a tiltótáblákon és egyetlen felújított épületrészen kívül semmi egyéb nem utal arra, hogy bárki vagy bármi is magáénak érezné ezt a teljességgel lestrapált, 125 éves csodát.

A Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei által 1887-ben megálmodott laktanya egykori kaszárnyáihoz ma kupacokban álló tucatnyi törmelékhegy között, kiszuperált hűtőszekrények, magányosan álldigáló gázpalackok, kidőlt kosárpalánkok és bontott roncsautók mellett vezet az út. Azzal együtt, hogy láthatólag lassan minden követ, kovácsoltvas, cirádás kerítést és szecessziós faragványt felemészt a gyalázat, a raktárként és szeméttelepként használt romterület mégis él. Nem kell hozzá túl sok képzelőerő, hogy lássuk a legénységi szállások, lőterek, fogdák és kantinok között elmasírozni a 8. huszárezredet, mint ahogy ahhoz sem, hogy lelki szemeink előtt megjelenjen a Ru­­dolfról (egy időre) Zalka Mátéra keresztelt laktanyában elszállásolt orosz katona. Gondos keze munkáját ma is őrzi például egy máltai kereszt felségjelzésű épületroncs – lent a pincében titkos second hand ruharaktár működik – előtt álló hegesztett rozs­dahalom, amelyre ékes kézírással lett felbiggyesztve: protyivopozsárnüj scsit, azaz tűzrendészeti tábla.

Ahogy az ember ott bóklászik a térdig érő gazzal és az évtizedek óta el nem takarított üvegszilánkokkal „felcicomázott” épületek között, amelyeket még a világháborúk sem tudtak igazán kikezdeni, cseppnyi fanyar nyál gyűlik a szájban. Talán a Citrom-díj savanyúja ez, amely a funkciónélküliségre, illetve a hivatalos indoklás szerint a szakszerűtlenül, átgondolatlanul megválasztott új funkció kártékony hatására igyekszik felhívni a figyelmet. Érzi a városvezetés is, hogy tarthatatlan ez az állapot, ezért tavaly májusban ötletpályázatot írt ki a Rudolf laktanya, illetve a mellette lévő régi uszoda hasznosítására. Ötletekből nem volt hiány, népművészeti egyetem, teniszcentrum és rendezvényközpont terve is felmerült, ám a bizottság végül a KÉSZ Holding Zrt. ajánlatát találta a legkomolyabbnak: a laktanya fedett futballpályává, kézilabda- és teniszcsarnokká, hivatalos nevén Látványsport Felkészítő Centrummá, az uszoda pedig jégcsarnokká alakulhatna, ha lenne hozzá beruházó, aki hajlandó lenne potom 11 milliárd magyar forintot „felajánlani” az ügy érdekében. Mivel azonban egyelőre se beruházó, se konkrét döntés, csak a továbbgondolásra alkalmas ötlet az, ami egyszer majd valamikor talán véget vet a lassan fél évszázados haldoklásnak.

Végül is van az a pont, amikor bárki áment mondana a műemléki eutanáziára. Innen nézve ráadásul bármi is történik majd a Rudolf laktanyával, légyen az egy szabadidős, re­kreációs metamorfózis vagy valami egészen más, mindenkit elégedettséggel tölthet el a tudat, hogy legalább nem haldoklik tovább. Maximum, ha nem úgy sikerül, ahogy a hangzatos tervek és az óvatoskodó önkormányzat beharangozta, majd újra megkapja a Citrom-díjat. Ám addig, ki tudja, meddig, amíg „folynak az egyeztetések”, keresik a befektetőt és az üzemeltetőt, a Rudolf laktanyában továbbra is az enyészet az úr.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!