Jelentős magyar alkotás változtatott nemrég otthont – a múlt héten Rippl-Rónai József Jelenet gróf Somssichék kertjében című festményét a világ egyik legrangosabb múzeuma, a párizsi Musée d’Orsay vásárolta meg a Virág Judit Galériától.
A Musée d’Orsay gyűjteményében nem ez az első Rippl-Rónai-kép, a festőt, aki 1887-ben Párizsba utazott, hogy Munkácsy Mihálynál tanuljon, jól ismerik Franciaországban. Ettől eltekintve azonban kifejezetten ritka, az elmúlt évtizedekben jóformán egyedülálló esemény, hogy külföldi múzeum állandó gyűjteménye számára vásárolt alkotást magyar művésztől.
Egyre többet hallunk idehaza is izgalmas aukciókról, felbukkanó festményekről, és rekordeladásokról. Természetesen gyakori, hogy egy-egy műtárgy külföldre vándorol, ám többnyire magángyűjteményekbe kerülnek. Ez azonban korántsem egyszerű üzlet, mivel hazánk az egyik legszigorúbb szabályrendszert dolgozta ki a kulturális örökség védelmére. A hatályos törvények értelmében minden védett műtárgy kivitele a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH) engedélyéhez kötött, és kiviteliengedélyköteles a kulturális javak körébe tartozó tárgyak közül az, amelyik kora az 50 évet meghaladja. A védett tárgyak viszont csak ideiglenes kiviteli engedélyt kaphatnak, míg a nem védettek véglegest is, így vándorolt el hazánkból néhány éve például az akkor még rekordösszegért, 72 millió forintért elkelt Szinyei Merse Pál-festmény, a Parkban is. A kulturális javak körébe tartozó, de 50 évnél nem idősebb tárgyak kivitelekor is érdemes a hivataltól igazolást kérni, hogy a vámellenőrzésnél az esetleges bonyodalmak elkerülhetők legyenek.
A védetté nyilvánítás egyébként egy bonyolult, sok szakértő bevonásával folyó procedúra, amely az egyes műtárgyak tulajdonosára (legyen az intézmény, vagy magánszemély) is sok kötelezettséget hárít. Amellett, hogy a védett műtárgyakat tilos véglegesen kivinni az országból, még ideiglenesen is csak akkor léphetik át a határt, ha arra külön engedélyt kapnak (például ha kiállításra viszik). Restaurálni, átalakítani csak a KÖH engedélyével lehet őket, ráadásul a hivatal felügyeli, ellenőrzi is a műtárgyakat, és a mindenkori tulajdonosnak biztosítania kell a lehetőséget arra, hogy tudományos kutatások, vagy kiállítások céljára hozzáférhetőek legyenek. A sok kötelezettség mellett azért a műgyűjtőknek is fontos tény, ha a tulajdonukban lévő alkotások védetté vannak nyilvánítva, hiszen ezzel legitimálják gyűjteményüket.
A védett műtárgyakra az államnak minden esetben elővásárlási joga van, amivel ugyancsak lelombozhatja a lelkes licitálókat. Igényét a műtárgyakra ugyanis nem előzetesen, hanem csak a legmagasabb licit bejelentése után jelezheti (hogy ne vegye el a kedvét a vásárlóknak), így előfordul, hogy a vevő lelki szemeivel már látja saját falán álmai festményét, ám az végül mégis egy múzeum falán (rosszabb esetben: a raktárban) köt ki. Ehhez hasonlóan a könyvaukciókon a könyvekre az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK), kéziratokra az OSZK, a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) és az MTA Könyvtára, a hivatalos iratokra, oklevelekre pedig a Magyar Országos Levéltár nyújthatja be igényét – már ha szeretné. Néhány éve az Iparművészeti Múzeum egy 1900-as évekre datált ezüstapplikációs kőcserép kancsót és a két poharat happolt el a BÁV-aukción a vásárló elől, aki 700 ezer forintos licitjével már a zsebében tudhatta a műtárgyakat. Hazánkban körülbelül 400 ezer védetté nyilvánított tárgyat tartanak ma számon, amelyek közül mintegy 50 ezer képzőművészeti alkotás (az egyes sorszámot egyébként a Szent Korona viseli). A hatalmas szám még szocialista „örökség”, mivel akkoriban gyakori volt, hogy egész magángyűjteményeket védetté nyilvánítottak.
Az sem túl gyakori esemény, hogy a magyar múzeumok külföldi műalkotásokkal bővítik gyűjteményüket, ennek elsősorban természetesen anyagi okai vannak. Az állami fenntartású intézmények általában saját költségvetésükből fedezik az egyes műalkotások árát, illetve pályázhatnak az NKA-nál. Gyűjteménygyarapításra a tavalyi felhívás szerint, pályázatonként 1 millió forintot lehetett igényelni, erre az „altémára” összesen 20 millió forintnyi keretet szántak. Ez az összeg rendkívül kevés, tekintetbe véve például azt, hogy a Ludwig Múzeum tájékoztatása szerint 2007-ben például 24 millió forintot költött műtárgyvásárlásra – igaz, számukra a pályázati pénzek és a saját költségvetésükből e célra felhasznált keret mellett rendelkezésre áll a Ludwig Alapítvány pénze is. A Szépművészeti Múzeum legutóbbi „nagy dobása” az egyiptomi kollekció bővítése volt még 2005-ben, akkor egy négyezer éves, vízilóagyarból készült egyiptomi varázsbot került a gyűjteménybe, amelyet az intézmény 50 ezer euróért vásárolt meg a kulturális tárca segítségével. Gyakoribb, hogy a múzeumokban egyes gyűjtők letétbe helyezik műtárgyaikat, ezzel az intézmények is nyernek, hiszen van mit kiállítaniuk, a tulajdonos pedig örülhet annak, hogy ezáltal gyűjteménye hírnevet szerez.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!