Újragondolt subrika

Fehér Jánosné Vincze Irén – Ircsi – meseszép viseletben fogad. Ha megjelenik valahol kabátkájában, mindig megkérdezik tőle, honnan van még neki ebből a manapság hiánycikknek számító anyagból.

A klott alapanyagra több mint tíz évvel ezelőtt talált rá egy boltban, és annyira megtetszett neki, hogy az egész készletet felvásárolta. Ircsi szinte naponta járja a boltokat textíliákért, díszítésekért, amelyekből mindig nagy mennyiséget vásárol, hiszen sosem lehet tudni, egy-egy anyagot meddig gyártanak még. Készlete láttán néhány szaküzlet vezetője bizony elpirulna. A bútorokon büszkén pózoló kerámiakancsók, családi fotók mellett szerényen álldogálnak kitüntetései.

Legfiatalabb közülük a Csokonai Vitéz Mihály alkotói díj, amelyet idén januárban vett át, de ott bújik meg a népművészet Kossuth-díjaként emlegetett Népművészet Mestere kitüntetés is.

Ircsi birodalma, a viseletkészítő műhely, ahol megrendelői ruháit, és saját pályamunkáit készíti, vidéki felmenőink tisztaszobájának hangulatát idézi. A „szentély” sarkában nagymamájának egykori ágya áll. Rajta hever egy divatos, kékfestő alapanyagból készített ingruha, amelyet Ircsi, akármilyen hihetetlenül is hangzik, tizenöt éve készített. „Számomra nagyon fontos, hogy egy ruha hordható legyen. Én is viseletekben járok, így magam tapasztaltam ki, hogyan őrizhetném meg a ruhák hagyományos motívumait, formáit úgy, hogy kellemesen érezzem magam bennük. Ez a kékfestő ingruha tavaly szerepelt egy divatbemutatón, a lányok imádják hordani, mert jó érzés viselni. Ezeket szuperül fel lehet dobni egy szép övvel, csinos fülbevalóval, amit így minden probléma nélkül éveken, sőt évtizedeken keresztül lehet hordani. Fedémesről származom, gyerekkoromban a hosszú téli estéken nekem is ki kellett vennem a részem a hímzésből, varrásból. Akkor persze eszembe sem jutott, hogy egyszer majd palóc viseleteket fogok készíteni. Aztán ’69-ben Egerbe költöztem. Első ingemet a férjemnek varrtam. A gyökereim miatt nem is volt kérdés, hogy palóc viseletekkel fogok foglalkozni, és nem a matyóval vagy a kalocsaival. Azokat úgyis mindenki ismeri. Érdekes, hogy akkoriban mennyire visszaszorult vidéken is a népi ruhák viselése. Még édesanyám is rám szólt, hogy Egerben hordhatom a viseleteimet, de Fedémesen ne vegyem fel azokat. Én persze még a trapéz nadrágomra is csempésztem egy-két hímzett mintát. Első ruháimmal nyertem el ’86-ban a Nép­­művészet Ifjú Mestere címet. Ez a hatalmas elismerés egyben nagy felelősséggel is járt, hiszen annak, akinek egy ilyen díjat odaítélnek, állandóan meg kell újulnia.” Tavaly a Magyar Népi Iparművészeti Múzeumban egész életművét bemutatta – meghatva mesél a fantasztikus élményről, hogy próbababák százain láthatta az általa készített ruhákat. A szakma elismerését jelzi az is, hogy a Népművészeti Egyesületek Szövetsége és a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium meghívta az idén másodjára megrendezett, a nemzeti hagyományt és a dizájnt ötvöző divattervezői pályázat, a Gombold újra! zsűrijébe. „Örültem a felkérésnek – mondja –, bár ez egészen más felelősséggel járt, mint a viseletkészítés. A zsűri először a ruhák terveit látta. Hihetetlen kreációkkal találkoztunk, csak utólag tudtam meg, hogy az egyik, Sejtdimenziók című munkát egri lányok készítették. Nagyon jó volt látni, hogy fiatalokat is így megihletnek a népi motívumok. Sokan kifogásolták, hogy ezeket a pályamunkákat, annak ellenére, hogy a hordhatóság volt az elsődleges szempont, nem lehet felvenni. Én ezt egyáltalán nem így látom. Minden ruhának megvan a maga funkciója, és mindent lehet hordani, csak megfelelő alkalom kell hozzá. Annak idején nagyanyáink is más ruhát vettek fel a misenapra, és másban jártak a piacra.”

Ircsi különleges palóc hímzésfajtát mutat egy kabáton, a subrikát, amelynek elkészítése igen hosszadalmas. „Az a szerencse, hogy ha ne adj’ isten elrontanánk a hímzést, ki lehet bontani. Nagyanyáinktól tanultam, hogy amit ember elrontott, azt ember helyre is hozhatja. És azt hiszem ennek a mondatnak a tanulságát tudnám üzenni a Gombold újra! pályázóinak is. Legyenek kitartóak, mert ha komolyan gondolják, és türelmesek, annak mindig meglesz az eredménye. És merjenek alkotni, ne féljenek az újításoktól!”

Nyakán különleges ékszer. Kiderül, férje keze munkája, aki kerámiagyöngyöket készít. De nagyobbik fiuknak, Zsombornak az első körtemuzsikáját is ő alkotta. Talán ennek az ajándéknak köszönheti a magyar könnyűzenei élet a Kerekes Bandet.

„Zsombor fiam, testvérét, Viktort bevonva indult neki népdalgyűjtő körútjának. A mi családunkban nagyon fontos volt mindig, hol nőttünk fel. A fiúk népi hagyományok iránt érzett szeretete is Fedémesről jön.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!