Hirtelen olyan érzésem támadt, mintha visszarepültünk volna az időben: annak ellenére, hogy még nem is éltem akkor, a nyolcvanas évek elején egyetemre járó, lázadó fiatalnak éreztem magamat, aki rajong a zenekarért, és mindent megtesz azért, hogy valahogy a bandatagok közelébe kerüljön.
Konkurenciám akadt bőven, a művész körül zömében lányok nyüzsögtek és igyekeztek szépíteni a kiállítóteret. Jelenlétükkel és a művek rendezgetésével egyaránt. Wahorn András pedig kedves szigorúsággal osztotta a feladatokat. A kiállítóteremben ragadt hőség, az izzadó tenyerek és éles fények épp elég okot adtak arra, hogy elefántnak érezzem magam a porcelánboltban. De szerencsére mindnyájan megúsztuk anélkül, hogy komolyabb kárt tegyünk a műben, magunkban, vagy a művészben. Sőt, boldog megelégedéssel nyugtáztuk, mi is tettünk valamit a kiállítás sikeréért.
A Bizottság-kiállítás előkészítése során rendhagyó ötlettel állt elő a Műcsarnok vezetősége: a stáb munkájába – amerikai mintára – önkéntes jelentkezőket vontak be. Az önjelölt kurátorokat a kiállítás megnyitója előtt öt nappal fogadta Gulyás Gábor igazgató. Akkor még nehéz volt elhinni, hogy a fehér kockák röpke egy hét alatt underground kincsekkel roskadozó kiállítótérré változnak. Az önkéntesi munka a szórólapok osztogatásától kezdve a kiállítótér installálásáig szinte mindenre kiterjedt. A legizgalmasabb napnak a csütörtöki ígérkezett: a megnyitó előtt egy nappal a „749 dolog van a nőben most” című mű elkészítésében segédkeztünk. Felügyelőnk maga Wahorn András volt.
Tegnap nyílt meg a „Sírba visztek! A Bizottság a Műcsarnokba megy” című kiállítás, amelyen a nyolcvanas évek ellenkultúrájának egyik legizgalmasabb formációja, az A. E. Bizottság emlékes ládikájából előhúzott fotókkal, videofelvételekkel nosztalgiázhat a nagyérdemű. A kiállításon minden hétvégén magyar írók olvassák fel valamelyik Bizottság-szám ihlette szövegüket.
Az Albert Einstein Bizottság egy 1980-as tehetségkutató versenyen való leszereplésének köszönhette hírnevét. Ekkor figyelt fel a képzőművészekből álló bandára Nagy Feró, aki meg is hívta a csapatot a Fekete Bárányok (Beatrice, P.Mobil, Hobo Blues Band) Hajógyári-szigeti koncertjére (1980. augusztus 23.) előzenekarnak. Az Albert Einstein Bizottság műfaját szabadidőzeneként aposztrofálta, jelezve, hogy kényszerek és korlátok nélkül, ösztönösen zenélnek, addig, ameddig jólesik. Első nagylemezük a ’83-as Kalandra fel! volt. 1984-ben Jégkrémbalett címen filmet és nagylemezt is adtak ki. A zenekari tagok 1986-ban döntöttek úgy: szüneteltetik a közös zenélést, ennyi volt az annyi. A festést, muzsikálást, alkotást mindnyájan folytatták, csak éppen külön utakon.
feLugossy László: a közönség szerette
– Mit érez annak kapcsán, hogy jelenleg is aktív alkotóként múzeumba kerültek önök, illetve munkáik?
– Ambivalens érzéssel tölt el, hiszen a kiállítás egy lezárt korszak eredményét dolgozza fel. Én a folyamatosság híve vagyok, mindig az éppen aktuális teendőimre, munkáimra koncentrálok. Soha nem gondoltuk volna, hogy egyszer múzeumba kerülünk, mindnyájunkat meglepett Gulyás Gábor ötlete.
– Érezték, hogy mekkora hatással vannak a fiatalokra?
– Nem volt bennünk semmilyen tudatosság abból a szempontból, hogy a munkákkal valami fontosat, jelentőségteljeset alkossunk. A célunk annyi volt, hogy a lehető legszabadabban fejezzük ki azt, a művészetek segítségével, ami bennünk volt.
A Bizottság emiatt is jó vállalkozásnak tűnt. A közönség szerette, amit csináltunk, és ez volt a lényeg.
– Miért nem állnak össze újból?
– Idestova harminc éve, hogy nem játszottunk együtt, nem is éreztünk semmiféle indíttatást arra, hogy újból összeálljunk. Sajnos nem tudunk időutazni, már nem azok az emberek vagyunk, mint annak idején. Már ’86-ban tudtuk, hogy Bizottság néven nem lépünk fel többet. Voltak még posztbizottságok, de már azok is teljesen máshogy működtek, mint az Albert Einstein.
– Ön szerint át lehet ültetni a nyolcvanas évek mozgalmait, életérzését 2011-be is?
– A nyolcvanas évek a hetvenes évek szürkeségéhez képest egy sokkal színesebb, spirituálisan is gazdagabb légkört hozott magával, egy emberibb világ váltotta fel a hatvanas-hetvenes évek morcos éveit. Mindig jó, ha ez a szellemiség visszaköszön. Ahhoz hogy megértsük, hogy az anyagi létezésünk mennyire korlátozott, egy pezsgőbb, igazi tartalmakkal teli életet is meg kell tapasztalnunk.
ef. Zámbó István: gátlástalanul hozzányúltunk
– Hogy érinti önt az, hogy aktív alkotóként múzeumba kerültek?
– Jóleső érzéssel tölt el. Utólag visszagondolva talán életünknek, munkásságunknak ez, az A. E. Bizottság-os időszaka volt a legfontosabb. Valójában csak látszólag szól rólunk a kiállítás, sokkal inkább a nyolcvanas évek new wave irányzatairól, illetve arról az alternatív zenei mozgalomról, amelynek a Bizottság zenekar is a része volt.
– Hogyan tudtak képzőművészetben, zenében egyidőben, egyformán jót alkotni?
– Úgy gondolom, mi nem csináltuk olyan jól, illetve nem gondoltuk, hogy annak, amit csinálunk, komolyabb jelentősége lenne. A dadaista képzőművészek életformáját választva bármihez gátlástalanul hozzányúltunk, amihez nem értettünk. Mindenre kiterjesztettük a tevékenységünket, de ebben tudatosság, komoly szándékok nem voltak. A környezetünkben azonban mégis sokan felfigyeltek erre a magatartásra, elkezdtek szimpatizálni viselkedésünkkel.
– Ez jelentette akkor a szabadon alkotást? Felelősség, tudatosság nélkül zenét, festményt, szobrot készíteni?
– Igen, valahogy így. Aztán kiderült, hogy az, amit mi önszórakoztatásból csináltunk, többet jelentett, mint amit tartalmazott. Ez a fajta magatartás, amit mi képviseltünk, hogy úgy politizáltunk, hogy sosem politizáltunk, akkoriban az egyetlen módja volt a művészetekkel való foglalkozásnak, ezért lehettünk „megtűrögetett” banda.
– A kiállításon külön terem foglalkozik a felbomlás, elmúlás okaival. Miért kapott ekkora hangsúlyt, amikor a tárlat egyik alapkoncepciója az emlékezés, a felidézés?
– Úgy gondolom, az elmúlás fontos dolog, legalább annyira, mint valaminek a megszületése. Mi valójában sohasem bomlottunk fel, csak meguntuk, abbahagytuk. Kevesen tudják, hogy mi a hetvenes évektől kezdve minden héten más névvel léptünk fel, gyakorlatilag minden héten új zenekart alapítottunk. Ennek egy állomása volt a Bizottság, de olyan jól éreztük magunkat, hogy hat évig benne maradtunk. Aztán a fellépések elkezdtek rutinszerűvé válni. A frontemberünk, feLugossy Laca vetette fel, mi lenne, ha szüneteltetnék a dolgot. Mi ezt elfogadtuk, és megegyeztünk, addig nem állunk össze, amíg valami újjal nem tudunk előrukkolni.
„Sajnálattal kell tudatnom Veletek, hogy a Műcsarnokban a szeptember 3-án »Sírba visztek, a Bizottság a Műcsarnokba megy« c. kiállításnak nem lesz nyilvános megnyitója. Az intézmény igazgatójának indoklása szerint helyhiány miatt lesz zártkörűen megtartva a megnyitó, szeptember 2-án, este 8 órakor. Szeretném, ha tudnátok, gondolni fogok Rátok, hiányozni fogtok, és ígérem mindnyájótokért eszek majd egy sajtos masnit” – ezt a közleményt tette közzé Wahorn András Facebook-profilján csütörtökön, melyre felháborodott kommentárok tömkelege érkezett barátoktól, rajongóktól.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
