Harminchárom év után új állandó kiállítás nyílt a Magyar Zsidó Múzeum és Levéltárban. A változás mértékéről az igazgatót, a tárlat kurátorát, Toronyi Zsuzsannát kérdeztük.
– Mik a legfontosabb újítások?
– Radikális változás nincs, mivel ez a kiállítás is ugyanarra a gyűjteményre épül, mint a korábbiak. Ám a bemutatás és az értelmezés módja más lett, hiszen most más lehetőségeink vannak, mint elődeinknek a Kádár-korszak végén, 1984-ben. Most a zsidóság mint közösség jelenik meg, a társadalomtörténeti szempont jobban érvényesül, mint eddig, és a zsidóság hétköznapjairól, a zsidó értékekről is mesélnek a tárgyak. A judaizmus általános kérdéseit is felvetjük, elsősorban persze azokat, melyek a tárgyak történetein, jellegzetességein keresztül megismerhetőek. Például hogy voltak nagyon tehetős, gazdag tagjai a közösségnek, akik míves ötvöstárgyakkal ünnepelhettek, ugyanakkor vannak olyan házilagosan barkácsolt tárgyaink is, amelyek nyilvánvalóan nagyon szegény környezetben keletkezhettek. Ma már mindkettő múzeumi tárgy, egymás mellé kerülhettek a kiállításon.
– Mit kellett leginkább figyelembe venni a megújuláskor?
– A legnagyobb kihívás egyszerre megismertetni a judaizmus kultúráját azokkal, akik szinte semmit nem tudnak róla, ugyanakkor „aha élményt” kínálni azoknak is, akik ebből a közegből jönnek. Mivel a gyűjteményünk jelentős része családokban megőrzött, majd a múzeumnak ajándékozott tárgyakból áll, ezért a megfelelő magyarázatokkal tudjuk ezt segíteni. A szombati gyertyatartóknál például gyakran hallom, hogy „jé, a nagymamámnak is pont ilyen volt” – ugyanakkor olyan vitrinszövegeket helyeztünk el, amelyek felhívják a figyelmet arra, hogy ezeket csak a zsidó rituális használatuk, illetve egy esetleg ezt hangsúlyozó héber felirat teszi judaikává. Azaz, ha annak idején más veszi meg őket egy ötvösnél, akkor lehet, hogy ma nem a mi múzeumunk gyűjtőkörébe tartoznának.
– Hogyan veszik fel a 21. század ritmusát?
– Az egyházi múzeumok témájuknál fogva nehezebb helyzetben vannak, mint a populárisabb műfajúak, de már mi is „haladunk a korral” és élünk a digitális eszköztárakkal. Egy applikáció segítségével például minden kiállított tárgyhoz kínálunk háttér-információkat, így egyidejűleg nézhető a bemutatott tárgy, közben olvasható róla magyarázó felirat és értelmezhető az azokat körülvevő tér. Évek óta dolgozunk ilyen projekteken, eddig elsősorban levéltári területen, ahol a tömeges adatok közérthetővé tétele a feladat. A látványosabb digitális projektjeinket 2018-ra tervezzük, ekkor a kiállítótérben elhelyezett padokat fogjuk „okosítani”, élményszerűbbé téve a tartalmakat. Jövőre megépül a második emeleten, az állandó kiállítással közel azonos alapterületen a magyarországi zsidók történetére és kultúrájára fókuszáló másik kiállításunk és elkészül a mindkét emeletet összefogó digitális tudástár is. Ugyanakkor továbbra is szeretnénk megőrizni azt a klasszikus múzeumi elrendezést, amelyben a tárgyakon keresztül ismertetünk egy kultúrát, s nem pusztán illusztrációnak használjuk őket. Vallom, hogy a múzeum nem egyenlő a mauzóleummal.
– Önnek mi a kedvenc kiállítási darabja?
– Egy 1602-ből való Tóra-ékszer, egy szefárd vörös réz szertartási tárgy, ami a világ egyik legrégebbi ilyen jellegű darabja. Nemcsak esztétikailag gyönyörű világritkaság, hanem szinte minden apró eleme történetek sorát hordozza. Több mint egy évig kutattam a lehetséges eredetét, ezért nagyon közel került hozzám. Ha végignézzük a feliratait, azok helyesírását, a hibákat, a vésési technikákat, az aranyozás nyomait, a bevésett mintákat, akkor ezáltal szinte végigélhetjük azt az elmúlt közel ötszáz évet, amit a tárgy magában hord. Tervezzük a tárgyat önálló kis kötetben is megismertetni a világgal.
300
ezernél is többen jártak tavaly a Mazsihisz által fenntartott
múzeumban, idén akár 400 ezret is elérheti a látogatók
száma. Többségük külföldi, hiszen a múzeum a népszerű
turistalátványosság, a Dohány utcai zsinagóga mellett található.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!