Dés Márton, a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakos hallgatójának kiállítását szerda este Nikodém Lajos, a kerületi Önkormányzat Humán Ügyek Bizottságának külsős tagja nyi totta volna meg. A május 16-án szétküldött meghívót látva azonban a Fidesz–KDNP-s képviselő úgy döntött, nem vesz részt az eseményen, mivel nagycsaládos, keresztény apaként erkölcstelennek tartja a kiállítás témáját, szerinte a meztelen, fekete asszonyokat ábrázoló kép, illetve az alatta szereplő vers egyáltalán nem illik a pünkösdi megtisztuláshoz. Erről Dés Márton elmondása szerint Tóth Bettytől, az FMK vezetőjétől értesült telefonon, aki úgy tájékoztatta őt, ilyen képet és verset nem illik egy meghívóra tenni. Felajánlotta neki, hogy egy héttel később másik meghívóval és a képek egy részének kiszortírozásával megtarthatják a megnyitót. „Én az összes ismerősömet meghívtam erre az időpontra, nekem jelentős hitelvesztéssel járt volna a kiállítás elcsúsztatása” – szögezi le a művész. Dés Márton egyébként nem tartja polgárpukkasztónak a kiállítás anyagát, szerinte kifejezetten kedvesek voltak a kiválogatott képek.

A festő úgy döntött, az eredeti időpontban mégis megtartják a megnyitót az utcán, ahol néhány képét is bemutatta. Az eseményen a sok fiatal mellett számos idősebb képzőművész is megjelent, akik azt találgatták, az antikvitástól kezdve Courbet A világ eredete című festményéig mennyi mindent betilthatnának a magyar politikusok vélt erkölcsi fölényük tudatában, ha tehetnék. Forián Szabó Noémi a tervezett kiállítás kurátora, aki külsősként dolgozott a galériának, az utcai megnyitón elmondta, a meghívók kiküldése után két nappal tájékoztatta őt Tóth Betty, hogy a botrányos és erkölcstelen kép, illetve vers miatt a kiállítást nem lehet megrendezni, és körlevelet küldött, amelyben az szerepelt: a tárlat technikai okokból elmarad. „Megítélésem szerint a meghívó és a kiállításra szánt művek sem politikai, sem vallási szempontból nem sértenek érzelmeket és érdekeket, vagyis a cenzúra nem volt indokolt. Önkényességről és hatalomfitogtatásról van szó” – nyilatkozta a kurátor. Ezzel szemben Tóth Betty azt állítja, személy szerint semmi problémát nem talált sem a meghívón, sem a kiállítás anyagában, de szerinte az megengedhetetlen, hogy a kiállítás előtt négy munkanappal az intézmény vezetője nem tud semmit arról, hogy ott milyen művek lesznek kiállítva és nem ismeri a művészt. Ez szerinte a kurátor hibája volt. Úgy gondolja, egy-két héttel a megnyitó előtt nekik már tisztában kell lennie a részletekkel, hogy rendesen fel tudjanak készülni. Tóth Betty elmondása szerint felajánlotta Dés Mártonnak, hogy kicsit később, megfelelő szervezés után megtartsák a megnyitót, amire a művész eleinte nyitottnak is mutatkozott. Ebbe később mégsem ment bele, az igazgató megítélése szerint a külső kurátor, Forián Szabó Noémi bujtotta fel Dést, mert személyes sértésnek érzi, hogy a továbbiakban nem fogják foglalkoztatni és belsős munkatársakkal oldják meg a kiállítás-szervezést. „Nikodém Lajos, akit az önkormányzat részéről kértünk fel a kiállítás megnyitására, valóban felháborodva mondta le a részvételt, mert ő személy szerint nem tudott azonosulni a meghívó alapján a művekkel, de ez az ő személyes döntése. Vállalom, hogy a kiállítás elhalasztása az én döntésem volt, a mi működésünkbe ilyen szinten az önkormányzat nem szól bele” – nyilatkozta Tóth Betty.

Bár az érintettek máshogy látják a történteket, a jelenlegi felfokozott hangulatban nem csoda, ha cenzúrát kiáltanak, akik úgy érzik, megsértették művészi szabadságukat a politikai oldal képviselői.

Szkárosi Endre költő, irodalomtörténész és intermediális művész, a rendszerváltás előtti (és utáni) underground meghatározó alakja szerint egy megszervezett kiállítás megnyitásának váratlan lemondása mindenképpen példátlan a közelmúltban. „A hírek szerint a meghívón szereplő meztelen női mellekkel volt a gond – ha ez valóban így van, az egy rettenetesen idejétmúlt, premodern szemléletre vall. Az az ember, aki ilyenkor a pünkösdre hivatkozik, se a valláshoz, se a naptárhoz, se a művészethez nem ért. Alapvető probléma, hogy sokszor olyan emberek hatalmazzák fel magukat a betiltással egyenértékű lépések megtételére, akiknek kevés a közük ahhoz, amire hivatkoznak, legyen az ízlés, erkölcs vagy más. Sajnálatos, ha az a kulturális horizont, ami a hatalomgyakorlók szeme előtt lebeg, egészen máshol húzódik, mint ahol maga a kultúra létezik. Ha pedig a hatalomnak nincs kultúrája, az kellemetlen, veszélyes és nagyon ciki” – állítja.

A rendszerváltást követő időszak legnagyobb művészeti botránya Hermann Nitsch 1999-es, Kiscelli Múzeumbeli kiállításához köthető, ahol a művész Ausztriában rendezett, hatnapos „orgia-misztérium színházának” dokumentumait állították ki. Az állati vérrel festett miseruhákat, a hússal körülrakott feszületeket, a videó- és fotódokumentációt is bemutató tárlat kezdetben keveseket érdekelt. Miután Semjén Zsolt akkori egyházügyi helyettes államtitkár felháborodásában be akarta záratni a tárlatot, az igazgató halálos fenyegetéseket kapott és a múzeumban többször volt bombariadó, a látogatószám az addigi tízszeresére ugrott. 2002-ben a MEO – Kortárs Művészeti Gyűjteményben Andres Serrano amerikai fotóművész műveiből nyílt kiállítás, amelynek egy idős dohányzó nő aktját ábrázoló plakátja keltett közfelháborodást. Tarlós István akkori III. kerületi polgármester, aki annak idején a Nitsch kiállítás plakátjait is eltávolíttatta kerületében, ekkor kilátásba helyezte a hirdetmények köztérről való eltávolítását arra hivatkozva, hogy azok törvényt és közszemérmet sértenek. Ez végül nem történt meg, mivel a plakát semmilyen jogszabályt nem sértett. Szkárosi Endre szerint ezeket az eseteket az különbözteti meg Dés Mártonétól, hogy a kiállítások megnyitása után, a művek ismeretében indult el társadalmi vita velük kapcsolatban, amivel véleménye szerint nincs is semmi baj. Más a helyzet, ha a bemutatástól eltiltják a műveket. A fedetlen keblekkel kapcsolatban pedig a művészettörténet jelentős részét be lehetne tiltani. „Manet Olympiájának bemutatásakor az 1865-ben ezt a balhét már lejátszották. Azt sem tiltották be, csak nagy volt a felzúdulás, de ez több mint 150 éve volt. Szomorú, hogy a jelenlegi döntés szereplői még ott tartanak fejben” – mutat rá a probléma egyik gyökerére az irodalomtörténész.

Szkárosi Endre volt a szerkesztője az Új Hölgyfutár című avantgárd folyóiratnak, amelyhez köthető a rendszerváltás utáni első komoly művészeti botrány. 1991-ben a lap címlapján Bernáth(y) Sándor a magyar koronás címert ábrázolta ironikus, sokak által obszcénnak tartott közegben. A lap megjelenése után fél évvel Torgyán József ügyészi kivizsgálást kért, a pert végül másodfokon az Új Hölgyfutár nyerte. „Ez az ügy is egyértelműen politikai indíttatásból támadt, valójában semmi köze nem volt a folyóirathoz és a címlaphoz. A pernek viszont kulturális és politikai szempontból is precedensértéke volt: ha ott nem a javunkra dönt a bíróság, mindennapos gyakorlattá válhatott volna, hogy a politika – ezúttal jogi eszközökkel – beavatkozik a művészet belügyeibe. Az a nyomasztó, hogy fiatalabb koromban hosszú évtizedekig a cenzúra és a politikai beavatkozás ellen küzdöttünk, most egyre gyakrabban érzem úgy, hogy kezdhetjük elölről” – teszi hozzá Szkárosi Endre.

Dés Márton saját elmondása szerint nem járt rosszul a körülötte kialakult balhéval, az elmúlt napokban folyamatosan felkéréseket kap, a Ferencvárosi Pincegalériával pedig lezártnak tekinti a vitát. Ha a kiállítást valóban politikai okokból tiltották be, csupán azt érték el, hogy ingyenreklámot csináltak a művésznek.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!