Az ízlés szubjektív, de mondjuk ki bátran, Paul Giamatti nem kimondottan nőcsábász típus, és ezzel Hollywood is tisztában van. Ám mikor felmerült, hogy ki játssza a Barney és a nők férfi főszerepét, a magyar származású Robert Lantos azonnal rávágta: Giamatti! A filmet, melyben az olasz származású amerikai színész akkorát játszott, hogy tavaly megkapta érte a Golden Globe-díjat, ezen a héten mutatták be Magyarországon. Giamatti a torontói filmfesztiválon adott interjút a Vasárnapi Híreknek.
– …és közölte, hogy csak velem tudja elképzelni Barneyt.
– Mire ön elégedett mosollyal rávágta, hogy mélyen meg van hatva.
– Dehogyis! Piszkosul berezeltem, ugyanis a film alapjául szolgáló regény Kanada egyik legféltettebb irodalmi kincse, és hogy jövök én ahhoz, hogy amerikai létemre eljátsszam ezt a rajongásig csodált figurát. Csakhogy Lantos, aki akkor már 12 éve próbálta lábra állítani a filmet, nem hagyta magát lebeszélni, pedig még azt is bevetettem, hogy ébredjen már fel benne a kanadai öntudat, és értse meg, hogy nem akarom kiábrándítani a honfitársait és rázúdítani a kritikusok haragját.
– Vagyis ön már olvasta Mordecai Richler 1997-ben megjelent regényét, és tudta, mekkora fába vágja a fejszéjét. De tegye a kezét a szívére: nem az ijesztette el, hogy túl sok szorult önbe Barneyból?
– Barney meg én? Ég és föld! Én, aki olyan gyáva vagyok, mint a nyúl?! Különben hogy lennék színész? A színpadon meg a kamera előtt büntetlenül kiélhetek mindent, amit az életben soha nem mernék megengedni magamnak. Barney legvonzóbb tulajdonsága, hogy gátlástalanul, pimaszul bátor. Én az életben nem merném otthagyni a menyasszonyomat az oltár előtt egy másik nőért, még kevésbé vágnék orrba valakit egy kórház folyosóján. Az meg aztán végképp elképzelhetetlen, hogy hajnali háromkor rácsörögjek valakire, hogy kapd be te rohadék, pedig isten látja lelkem, milyen szívesen és hányszor megtenném! És fogadok, hogy ezzel nem vagyok egyedül! Szóval fantasztikus lehetőséget kínált, hogy Barney bőrébe bújjak és legalább a kamera előtt kiadjam magamból a gőzt, mert ez nekem, Paul Giamattinak soha nem ment és soha nem is fog menni. Egy csöpp elégtétel… legalább.
– Meglep, hogy gyáva. Mennyire?
– Annyira, hogy nem én futottam a lányok után, hanem… a feleségem le nem szállt rólam egész addig, amíg el nem vettem.
– Szóval a felesége hálózta be és nem fordítva. Elmesélné, hogy hogyan?
– Nem volt benne semmi rendkívüli, ismertük egymást, összebarátkoztunk, folyton áthívott vacsorázni és a kedvenc ételeimmel kényeztetett, csak nekem nem akart sehogy se leesni a tantusz… Pedig már akkor is tetszett, de rettentően félénk voltam és nem mertem lépni.
– Ha mindig ennyire félt a nőktől, mit várt a szerelemtől?
– Azt a lelki társat, aki békén hagy és akinek meg tudok nyílni. És ilyenből nem biztos, hogy csak egy van. Pontosabban bárki lehet az ember lelki társa, aki megérti.
– Jól hallom, hogy még mindig keresi?
– Az igazit? Elvileg már megvan. Elvileg! Vagyis már nem keresem. Nagyon jól megvagyunk a feleségemmel. Ne fordítsa ki, amit az előbb mondtam. Vagy most csapdába akar csalni?!
– Mi volt a legbolondosabb dolog, amit megtett a szerelemért?
– Mivel nem vagyok valami híres kalandor alkat, óriási dolog volt tőlem, hogy egyszer, még nagyon csóró koromban végigstoppoltam Amerikát a keleti parttól a nyugati partig egy nőért, aki Washington államban élt valahol egy eldugott faluban. Ehhez tényleg buggyantnak kellett lenni, mert gőzöm nem volt, hogy fogom megtalálni, csak a nevét tudtam, de egy csöppet se lepődött meg, mikor beállítottam hozzá. Szóval ez volt a legbolondosabb dolog, amit a szerelem hevében elkövettem.
– És mi történt? Elvesztette?
– Egy darabig együtt éltünk, tán két évig. Aranyos lány volt, jól éreztem magam vele. De aztán, ahogy lenni szokott, beiratkoztam az egyetemre, elköltöztem, és elsodort az élet. Szomorú, ugye?
– Barney köpcös, teljesen átlagos kinézetű fickó, mégis rajonganak érte a nők. Rájött, hogy miért?
– Jó kérdés. Barney itt-ott rátesz egy lapáttal, de az első felesége hamar átlát rajta, mikor azt mondja, te nem olyan vagy, mint a többi, mert te kívülről nézed még azt is, amiben nyakig benne vagy. A második nőnek az tetszik, hogy Barney legalább annyira puhány, amennyire férfias, és ettől sokkal pikánsabb, mint az a macsó hülye, akihez férjhez menni készül. De csak a harmadik nő lát a lelke mélyéig, mert ő veszi észre egyedül, hogy ez a Barney alapjában véve egy tisztességes, jóravaló, okos fickó, csak hagyni kell, hogy kiélje a maga vaddisznó szeszélyeit. És hagyja.
– Manapság még egy félénk férfinak is sokkal könnyebb partnert találni, mint 1997-ben, mikor a Barney és a nők című regény napvilágot látott. Elég fölmenni egy internetes randioldalra és beírni, hogy… Maga mit írna be?
– Húha, most megfogott! Biztos valami olyat, ami jellemző rám, vagyis csöppet sem tolakodó. Hogy jópofa, ügyefogyott fickó társat keres. Na ettől nem döglik a légy, az biztos! De mit csináljak, ha még magamat se tudom rendesen eladni?
– És mit lépne, ha egy társaságban meglátna egy nőt, akitől megdobban a szíve?
– Az a baj, hogy nekem minden nőtől megdobban a szívem… Komolyan! Csak azzal ne kínozzon, hogy milyen az esetem, mert tényleg nincs esetem. Igazán nincs.
– A Barney és a nők egyik legmeghatóbb jelenete, mikor Dustin Hoffman – aki a filmbeli apját játssza – elmeséli, miért akarja a felesége mellé temettetni magát. Emlékszik még hasonlóan megindító beszélgetésekre az édesapjával?
– Oh, nagyon sok ilyen beszélgetésre emlékszem. Például arra, mikor apám elmesélte, hogy a nagypapa haldoklik… úgy 12 éves lehettem, akkor láttam először és utoljára sírni az apámat. Bejött a szobámba, leült az ágyam szélére, elkezdett beszélni és nem tudta befejezni, mert a szemét elöntötték a könnyek. Nekem is szorongatta a torkomat a sírás. Azért maradt meg bennem nagyon pregnánsan ez a dolog, mert az apám nagyon kemény ember volt, aki soha nem engedte meg magának, hogy elérzékenyüljön.
Torontó, 2011. december
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
