Kate Beckinsale összesen egy szót tud magyarul. Ezért tud igent mondani. Ezt tette 2003-ban Budapesten is, az Underworld első része forgatásakor, amikor Len Wiseman rendezővel jobban megismerkedett. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, Beckinsale elhagyta előző partnerét (Michael Sheen színészt, akitől kislánya, Lili Mo született), s hozzáment Wisemanhez, Los Angeles elegáns kerületébe, Brent­woodba költözött.

 
Kate Beckinsale összesen egy szót tud magyarul.

(Majdnem) minden egyes Under­world-folytatással együtt javítják a franchise rekordját (a 3. részben nem szerepelt). A legutóbbi (4.) – Underworld – Az ébredés – az amerikai bemutató hetében azonnal a toplista élén landolt, kiütve Beckinsale másik filmjét (Csempészek) az első helyről. Amikor Kate Beckinsale-lel beszélgettünk, folyamatosan a Blackberryjét figyelte, mikor jön üzenet az Underworld 5. forgatásának kezdéséről.

– Könnyebb vagy nehezebb olyan figurát játszani, akit már korábban megszemélyesített a vásznon?

– Soha nem játszottam kétszer ugyanazt a szerepet, pláne nem háromszor, és csak azért vállaltam, mert felcsigázott, hogy lesz egy ilyen ízig-vérig akcióhősnőből anyuka. Kemény csaj, gyilkológép, de végre megmutathattam azt az oldalát is, hogy sérülékeny és el tud olvadni, ha az érzelmekről van szó.

– Anyát játszani, ha az ember maga is anya, nem olyan nagy ügy.

– Nyilván sokkal könnyebb, hogy van gyerekem, bár sok esetben eléggé megszenvedtem, hogy színész vagyok, mikor olyan helyeken forgattunk, ahová veszélyes lett volna elvinni a kislányomat. Meg a suliból is hiányzott volna. Ezért hagytam ki pár évet, hogy otthon legyek vele, amíg olyan korba kerül, hogy már nem akkora gond, ha egy kicsit bliccel, mert megvannak az alapok. És kikötöttem, hogy nem utazom a világ végére. Vancouverben ugyan elég körülményes volt kelet-európai látványvilágot teremteni, de megoldották, és mégiscsak pár óra repülésre van Los Angelestől, úgyhogy hétvégeken hazajártam. Nem sokszor vagyok abban a helyzetben, hogy belekotyoghatok, hol forgassunk, itt megtehettem.

– Mennyire lett házitündér?

– Mint anya kitűnőre vizsgáznék, mint háziasszony megbuknék. Nagyon rendetlen vagyok, és nem tudok főzni. Már a nyers hús szagát se bírom. A grill sajtos szendvics és a saláta a maximum, amire kapható vagyok a konyhában. Sütni viszont szeretek. Ellenben ha ideges vagyok, megszállottan takarítok. Az a legjobb menekülés a gondolkodástól. Utálok bulizni, sose szerettem.

– Ezt a filmet a férje csak írta, és két fiatal svéd rendező dirigálta. Hogy működik ez? Hétfőn az egyik rendezett, kedden a másik?

– Ahogy mondja. Ha hétfőn Mans Marlind volt a soros, Björn Stern üldögélt és csak Mansszal beszélt, a színészekkel nem. Kedden cseréltek, Mans volt a csendestárs és Björn rendezett. Makacsul ragaszkodtak ehhez a sorrendhez és abszolút betartották a menetet. Bármilyen fura, csak a hasznát láttuk, mert nem tépte szét magát a rendező, hogy rohanjon a vágószobába, mert azt a másik csinálta, aki aznap nem volt beosztva. Mikor a férjem rendezett, minden rászakadt. Prak­ti­kus­nak tűnt, hogy két rendező ossza meg a munkát, és be is jött, amit terveztünk. Közben megtanultunk své­­dül és svéd akcentussal angolul káromkodni.

– Az Underworld fizikailag nagyon megterhelő feladatokat rótt önre. Egyszer sem sé­­rült le?

– A Csempészekben rendesen megkaptam a magamét, öt hétig ütöttem-vertem magam, folyton rögtönöztünk. Hol a konyhapultba vertem be a derekam, hol meg a tűzhely oldalába a lábam. Az Underworldben minden mozgást gondosan megkoreografáltunk és hetekig gyakoroltuk a verekedéseket. Még egy karcolásom se volt a forgatáson.

– Ez a film valójában elég ijesztő a világvége hangulatával… Mennyire nyomasztotta?

– A szilveszter meg az újév sokkal jobban nyomasztott, mert mindig megsiratom, ami elmúlt, még a karácsonyfát is, vérzik a szívem kidobni. Vallá­sosan ragaszkodom a régi dolgaimhoz, apróságokhoz, és kicsit se foglalkoztat a jövő. Itt van például a telefonom. Kopott, avítt vacak, de nem cserélném le iPhone-ra, ha könyörögnének se. A technológia nem az én asztalom. Inkább a férjemé, aki meg él-hal a kütyükért.

– Ezek szerint nincs tele a könyvespolca sci-fi regényekkel.

– Hát azt nem állítanám. Az a bátyám reszortja. Viszont nagy Alien-rajongó vagyok.

– A maja naptár szerint 2012-ben vége lesz a világnak…

– Legutóbb akkor volt vége a világnak, mikor a kislányom született. Lehet, hogy most is szülnöm kéne? Vagy elég, ha csak legyintek, és azt mondom, jobb, ha az ember optimista. ’99-ben már rendesen kiizgultam magam, most nem ugrok be neki.

– Selene, a vámpír a fantázia szülötte. Könnyebb ilyen figurát játszani, mint hús-vér embert?

– Attól függ. Selene-t már elég jól ismerem ahhoz, hogy könnyen bújok a bőrébe és otthonosan mozgok a gumiruhájában. Beleszokni volt nehéz, mert Londonban lettem színésznő klasszikusokon edződve, és az akcióstílust hetekig kellett gyakorolnom, mire megtanultam. Érdekes, hogy ennek a műfajnak mekkora és milyen szenvedélyes rajongótábora van. A stúdió sokszor elküldi a blogok bejegyzéseit, abból látom, mennyire be van zsongva a közönség, hogy mi lesz a folytatásban. Még tippeket is adnak. Csuda!

– A férje épp a Total Recall – Az emlékmás remake-jét forgatta, amikor a vámpírfilm készült, de önnek mégis sikerült szerepelnie benne. Mennyire lesz más ez a változat, mit a Schwar­zeneggerrel készült 1990-es?

– Nagyon. Ugyanarra a Philip K. Dick-novellára, tehát ugyanazokra a figurákra épül, de csak kiindulópontnak használjuk az eredeti sztorit. A hangvétele pedig sokkal modernebb. Sokan imádják azt a filmet, de mai szemmel azért lássuk be, poros. A központi kérdés, hogy ki vagyok, kik vagyunk? Ezt a végtelenségig lehet ragozni. A lány, akit játszom, csak nyomaiban hasonlít Sharon Stone-ra, sok más figurából gyúrtuk össze. Nagyon élveztem, hogy gonoszt játszom, életemben először.

Hollywood, 2012. február

Címkék: kultúra, színész

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!