Hetek óta megy a vita a Zabhegyezőről. Illetve, ahogy mostantól nevezzük, a Rozsban a fogóról és az újrafordításokról.
J. D. Salinger mára klasszikusnak számító, egykori botránykönyvét (lám, így változnak az idők) az Európa Kiadó jelentette meg új fordításban. Barna Imre rögtön a borítón színt vallott azzal, hogy teljesen más, az eredetihez (Catcher in the Rye) ugyan talán közelebb álló, bár azt sem teljesen fedő címet adott a műnek. De szükség volt erre? Úgy tartják, egy lefordított mű élettartama nagyjából 50 év, ennyi idő alatt gyorsan fejlődő nyelvünk meghaladja a szöveget, amelyet legfeljebb az újrafordítás tehet ismét élővé, a mai olvasók számára is közérthetővé.
Az biztos, Barna Imre már a címválasztással elérte, hogy az ember fejében megmaradjon a hír: újrafordították a Zabhegyezőt.
Pedig rizikós dolog ez, ilyesmire eddig nem nagyon vállalkozott senki, írta is át bármennyire a szöveget. Címhez még akkor sem nyúltak a fordítók, ha amúgy illett volna, mint például Albert Camus Közöny című művénél, amely az eredetiben Az idegen (L’Etranger). Hetényi Zsuzsa a Bűn és bűnhődés ötödik fordítása kapcsán jegyzi meg: ha már ez az egyik legtöbbször újrafordított orosz klasszikus, talán valakinek nem ártott volna a címen is változtatni, az ugyanis (ha Dosztojevszkij eredeti címéhez igazodna) Bűntett és büntetés kellene hogy legyen (és bár a változás nem tűnik lényeginek, a mű elemzése, értelmezése szempontjából valóban óriási a különbség).
Ám a fordítóknak jól láthatóan eszük ágában sincs változtatni a bevált recepteken – különben hogy is találná meg a vásárló a keresett klasszikust a polcon?
A Barna-féle címváltoztatás egyébként előrevetít egy valóban radikális váltást, melynek célja a fordító szerint a szöveg tényleges modernizálása lett volna. Más kérdés, hogy ez a modernizálás mennyire sikerült jól. A szövegben megjelenő kifejezések egy része (mondjuk, a „röhög, mint akinek a hóna alá köptek”) már most is furcsának hat, hiszen nincsenek meg a közbeszédben, más részük viszont túlzottan jelenkori („ráflessel”), ezért legfeljebb azt sikerült elérni velük, hogy a Zabhegyezőt (Rozsban a fogót) legközelebb nem 50, hanem inkább 10 év múlva lesz újra időszerű magyarra fordítani. Addig viszont bőven megéri párhuzamosan olvasni a meglévő kettőt – már csak azért is, mert maga a mű valóban korszakos.
Cserébe viszont be kell látnunk, hogy Madách Imre műve, Az ember tragédiája sem könnyen érthető alkotás a mai olvasó számára, mint ahogy Shakespeare műveivel is küzdeni kell, eredeti nyelven és a fordításokban is, vagyis időnként valóban nem árt egy kicsit felfrissíteni a szövegeket.
JÓ TUDNI
Salinger klasszikusa az egyik legtöbbször lefordított irodalmi mű, összesen 30 nyelvre ültették át ez idáig. Hozzá kell tenni: nem csak a magyar cím áll távol az eredeti jelentéstől, a franciáknál Szívcsapda (L’attrape-coeurs), a spanyoloknál Őr a rozsföldön (El guardián entre el centeno) lett belőle, míg az olaszok Az ifjú Holden (Il giovane Holden) címmel vehetik le a polcról.
Az utóbbi időben újrafordított művek közt is találunk kiemelkedően sikerülteket. Hatalmas munka volt James Joyce Ulyssesének modernizálása, Kappanyos András műhelyében azonban ez remekül sikerült, M. Nagy Miklós Jack Kerouac Úton című regényét újította meg, a Nagyvilág című folyóiratban pedig az Ádám Péter és Kiss Kornélia által jegyzett Közöny mutat példát a fordítóknak.
Amúgy talán joggal kérdezhetnénk akkor, hogy az eredeti művet miért nem írja át senki? Hiszen annak a nyelve is elavul… Tegyük hozzá gyorsan – erre is vannak próbálkozások, a HarperCollins például Jane Austen műveinek újraírására kért fel neves szerzőket, a Kossuth Kiadó pedig magyarul is megjelenteti az elkészült regényeket. A klastrom titkát Val McDermid krimiíró alkotta újra, és helyezte egészen modern környezetbe – nem fogadta kitörő lelkesedés a próbálkozást.
William Shakespeare: Vízkereszt, vagy: amit akartok című darabjának egyik sora különböző fordításokban
- Most már lépen van a pinty.
(Lévay József, 1871)
- Most száll rá a szalonka a hurokra!
(Radnóti Miklós, 1947, a fordítást Rónay György fejezte be)
- Most ugrik a majom a vízbe.
(Szabó Lőrinc, 1953)
- Most száll a szalonka a lépre!
(Mészöly Dezső, 1985)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!