Szeretjük is meg nem is. Büszkék vagyunk rá, mert világklasszisnak tartjuk magunkat, ugyanakkor nem győzzük szidni: fölösleges, hibás, nem fejleszti nyelvtudásunkat. És persze régen sokkal jobb volt. A magyar szinkront ünneplik a hétvégén Debrecenben, az 50. Szinkronszemlén – az esemény apropóján körbenéztünk egy kicsit a magyarhangok világában.
Ha külföldön bekapcsoljuk a tévét, gyakran tapasztaljuk, a filmek nem az adott ország anyanyelvén szólalnak meg. Olvassuk a feliratot, és közben az a téves elképzelés él bennünk: lám, csak nálunk virágzik a szinkron. Pedig az olaszok, a franciák, a spanyolok és a németek is ugyanúgy szeretnek saját nyelvükön mozizni. „Az, hogy egy adott ország mennyire ragaszkodik a szinkronhoz, nagyon sok tényezőn múlik – tudjuk meg Csörögi István szinkronrendezőtől, aki többek között a Csillagok háborúja, A Gyűrűk Ura és meganynyi Disney-rajzfilm magyar hangjaiért felelt. – A legkézenfekvőbb talán a nemzeti öntudat. Ukrajna például, ahogy tehette, rendre ukránra fordította oroszról a filmjeit.” De még az anyanyelv iránti rajongást is legyőzhetik a piszkos anyagiak: könnyen belátható, nagyságrendekkel többe kerül szinkronizálni a filmeket, mint csupán a feliratokkal ellátni. Hogy mi mégis gyakrabban választjuk a drágább megoldást, annak kulturális okai is vannak, például az olvasási hajlandóság. „A magyar ember nem igazán szeret olvasni – vallja Várkonyi Zoltán szinkrondramaturg. – Emellett pedig megszoktuk már, és nagy múlttal rendelkező, sok embert foglalkoztató szakmáról beszélünk. Mostanában a szinkronellenes hangok mellett megjelentek azok is, akik egyre-másra követelik vissza a feliratok által némileg háttérbe szorított magyar hangokat.” Ez persze erősen korosztályfüggő is, a fiatalok egyre kevésbé igénylik a szinkront. Arról nem is beszélve, az internet térnyerésének köszönhetően sok esetben meg sem kell várniuk, míg például egy sorozatot a magyar tévécsatornák is átvesznek, szinkronizálnak. A netes, önjelölt fordítók pedig akár ingyen, hobbiból is lefordítják a legújabb epizód magyar szövegét.
A szinkronpiac nehéz helyzetben van – egyetért ebben színész, rendező és dramaturg. „Tíz-tizenöt éve nem emelkedett a dramaturgok, a szövegírók bére, a munka ellenben több lett. A mennyiség pedig a minőség rovására megy – panaszkodik Várkonyi –, ma már lektorunk sincs, tőlük váltak meg leghamarabb a stúdiók.” Amelyek rendszerint egymás alá licitálnak. Az idő is kevesebb, amit a fordításra, a szöveg csiszolására szánhatnak a szakemberek, nem csoda, ha sokszor hibásan kerül forgalmazásba.
Nem csak az elhibázott szöveg, de a szinkronhangok megváltoztatása is komoly felháborodást szokott kelteni rajongói körökben. Sokszor a kényszer szüli a váltást: vagy a technikai kopás következtében kell lecserélni a hangot, vagy a jogdíj évül el. Sok évvel később pedig az eredeti szinkronhangok vagy meghaltak, vagy túl idősek az adott színész hangjához. Olyan is akad, hogy a szerkesztő nem elégedett az eredeti hanggal. „Amikor a 2001: Űrodüsszeiát a hetvenes években szinkronizáltuk, úgy képzeltem, hogy a HAL 9000 fedélzeti komputer nagyon szervilis, ezért behízelgő hangon szólaljon meg – emlékszik vissza Csörögi –, aztán mikor a kilencvenes évek elején újra elővették a filmet, a szerkesztő homoerotikusnak találta ezt a hangot és lecseréltette.” De előfordul, hogy a szöveg okoz gondot: a trágárság miatt kellett újraszinkronizálni például Az utolsó cserkészt. A gyönyörű magyar szóvirágok miatt csak késő esti órákban kerülhetett volna a tévébe, így inkább újravették az egészet.
És hogy milyen a jó szinkronhang? Rendező (és persze megrendelő) válogatja, mit tart annak: van, akinek fontosabb, hogy a színész és a szinkronhang tónusa hasonló legyen, más inkább különböző hangszínt választ, csak a habitus legyen hasonló. „Fontos a fiziológia, az arcberendezés, a termet, a súly, a kor, de van, amikor ezt felülírjuk – avat be a műhelytitkokba Csörögi. – Eddie Murphyt például Dörner György sokkal mélyebb hangján ismerte meg a magyar közönség, de Sörös Sándor hangja is mélyebb, férfiasabb, mint Mel Gibsoné. Ahogy szerintem Woody Allen is jobb Kern András hangjával.” Roatis Andrea – akinek hangját több mint húsz éve, megannyi sorozatból, filmből jól ismerhetjük – szerint nem kell végzett színésznek lenni ahhoz, hogy a hangjával a lehető legjobban játsszon. „Attól, mert valaki nem végzett színész, még ugyanolyan jól vissza tudja adni csupán a hangjával a külföldi színész játékát, sőt gyakran – és szerintem pont ettől zseniális még mindig a magyar szinkron – még az eredeti verziónál is jobb lehet. Olyan sok egyedi orgánumú kolléga dolgozik a szakmában, talán ezért is ragaszkodik sok néző a már megszokott hangokhoz.”
És hogy lesz-e 60. Szinkronszemle is, ma még nem tudni. Annyi bizonyos, rajtunk, nézőkön is múlik, hogy meddig ragaszkodunk még ahhoz, hogy anyanyelvünkön nézzük a filmeket.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
