Május 6-ig látható a Nemzeti Múzeumban a XXX. Magyar Sajtófotó Kiállítás és a Harminc Év Képekben című tárlat. Az első kiállításon az elmúlt év legjobb sajtófotóiból, míg az utóbbin az 1982 óta rendezett kiállítások anyagaiból látható válogatás.
Először is tisztázzuk: eltérően attól, amit az egész magyar sajtóban olvashatunk, a hazai sajtófotó-kiállításoknak nem szülőatyja, hanem szülőanyja van. Szarka Klára népművelő, a Budapesti Műszaki Egyetem „R” Klubjának vezetője gondolt arra először, hogy vizuálisan is „műveljük” egy kicsit a népet. Kiállításokat rendezett a hazai művészfotográfusok munkáiból, de ezek a tárlatok öregszagúnak tűntek. Valami modernebbet, fiatalosabbat akart. 1981-ben megkereste az Újságíró Szövetséget azzal az ötlettel, hogy sajtófotókból rendezne kiállítást. A Szövetség összehozta Szalay Zoltán fotóriporterrel – itt lép a képbe az „atya” –, és ’82-ben megvalósították az első kiállítást. Óriási volt a siker, a korlátozott időben nyitva tartó klubban a látogatók tömege már szinte veszélyeztette a hely normális működését. A tárlat hamar kinőtte a klubot, s mára méltó helyére, a Nemzeti Múzeumba került.
A kiállítás egyik fő érdekessége az volt, hogy olyan képek is lógtak a falon, amelyeknek esélye sem volt nyomtatásban megjelenni. Korábban ugyanis mindenki tartott tőle, hogy az újságokban nem közölt kritikusabb képek nyilvánosságra kerüljenek. A hatalom jobban félt a sajtófotóktól, mint az írásoktól. Vegyük például azt a megtörtént esetet, amikor a párttitkár elvtárs egy szüreti bálon mocsár részegre itta magát, majd a földön belealudt a saját hányásába. Képzeljük el, mi történik a nyolcvanas években, ha ez a hír egy újságban megjelenik. Azonnal cáfolják, s közlik, hogy az elvtárs rendes kommunista, sosem csinálna ilyet. A főszerkesztőt kirúgják, az újságíró másnaptól egy nyírségi falucska vezető utcaseprője lesz.
Gondoljunk csak bele, mi történik, ha a minderről egy fotó jelenik meg. Ezt cáfolja meg az agitprop osztály!
Sokan nem tudják, hogy egykor Nádas Péter író is fotóriporternek készült. A Munkásőr című lapnál teljesített szolgálatot, amikor is egy többnapos hadgyakorlatról kellett képriportot készítenie. Ám a munkásőröknek eszük ágában sem volt hadgyakorlatozni, inkább a pálinkás-, boros- és sörösüvegekkel küzdöttek. Nádas úgy gondolta, hogy ha ezek palackokkal hadakoznak az ellenség helyett, akkor ezt kell megörökíteni. Amikor a szerkesztőségben kiderült, milyen a képanyag, egyetlen fotóját sem közölték. Akkor döbbent rá, hogy nehéz szakma ez, mert itt az sem igaz, ami bizonyosan az – s végleg felcserélte a fényképezőgépet az írógépre.
A hatalom napjainkban is fél a fotóriporterektől. Nemrég az Origo hírportál riporterét tiltották ki a parlamentből, mert belefényképezett Orbán jegyzeteibe. A döntéshozók következtetése nem az volt, hogy miniszterelnök úr, ne tessék hülyeséget leírni, hanem az, hogy a fotóriporter ne fényképezze le a hülyeséget. Szerencsére az idei ciklus kezdetekor visszaengedték az ülésterembe a renitens kollégát, de megígértették vele, hogy jó fiú lesz.
A fotóriporterek pedig mindhalálig küzdenek szerkesztővel, tördelővel, biztonsági-, palota-, kormány- és rendőrrel, hatósággal, méltósággal, ráncos színésznővel, szilikonkeblű celebbel, térrel, idővel és technikával, hogy jövőre is legyen kiállítás..
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
