MOZGÁS+KULTÚRA - Nevetségesen billeg a test - Molnár Csaba: Az ökör, Trafó – Kortárs Művészetek Háza, október 27.
Az ember meghatározhatatlan állat – vélte Nietzsche. Az ökör ezzel szemben nagyon is masszív és stabil lény: iszonyú erővel bír, de makacssága megbénítja, tömege miatt lassan mozdul, ráadásul nemzőképességétől megfosztották, ami tragikusan felülírja, csupán a munkára és az önfeláldozásra (hús és bőr) korlátozza létezése célját.
Az ökör többszintű metafora, része a színpadon mozgó öt táncos (Cuhorka Emese, Vavra Júlia, Vadas Zsófia Tamara, Szeri Viktor és a koreográfus, Molnár Csaba), akik néha egy tömeggé összetapadvafogódzva, máskor egymást gátolva-szabotálva megjelenítik az ökörállapotot. Ökör a haszonállatként kezelt, a méltatlan bánásmódot bambán elviselő emberiség, és ökör az egész világ, mikor épp semmi sem megy rendeltetésszerűen. A cipőből csak fél jut, és kecses tánc helyett nevetségesen billeg rajta a test, a dobverő a levegőben kalimpál, és mindent üt, amit csak ér, az egyszerű kézlendítésből picit több erővel pofon lesz. A táncosok bátran feszegetik saját határaikat és egymáséit, amit kékzöld foltjaik is mutatnak, és bármennyire absztrakt képeket és jeleneteket látunk, mélyen átérezhetjük a hitelességüket.
Ilyen óvatlanul bánunk egymással, így esünk-kelünk át az életen, vezényszóra röhögünk és sírunk, fölösleges köröket futunk, de időnként csillogni is tudunk, mikor átszűrődik valami rajtunk túlmutató.
A túlfokozott szélsőségek miatt gyakran kényelmetlen nézni az előadást, de a „trash”-t sokkal nehezebb művészi módon felépíteni, mint ahogy a Való Világnak megy. Épp Molnár Csaba Bang Bang (My Baby Shoot Me Down) parafrázisa, az előadás glamúrosan groteszk csúcspontja mutatja meg, milyen, amikor sikerül, máskor meg elcsúsznak a finom határvonalon.
De még olyankor is ott van egy kis bolyhos cukiság, játékosság – az ökörség –, amitől nincs az az érzésünk, hogy ez az egész, így, ahogy van, reménytelen.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!