Nincs olyan, hogy boldog vég

Már az is meglepő, hogy egy amerikai gyermekpszichológus tanulmánykötete, konkrétan Bruno Bettelheim A mese bűvölete és a bontakozó gyermeki lélek szolgál inspirációul egy musicalhez, még ha abban a Grimm fivérek meséi (Hamupipőke, Piroska, Aranyhaj, Babszem Jankó) ötvöződnek is szellemesen. Ám a Broadwayn is nagy sikert arató Into theWoods igazi meglepetése mégis az, hogy a közismert mesékre ráereszti az életet, jobban mondva a hétköznapokat, és ebből adódóan a boldogtalanságot, az unalmat, a vétkeket és a veszteségeket. Méltán panaszolják hát a hősök: nem mi hagytuk el az ösvényt, az hagyott el minket. A sötét tónusú mű zeneileg is unikális: műfaja ellenére nem a könnyed szórakozást kínálja Stephen Sondheim révén.

Sokat akar, és sokra vállalkozik hát e kevert stílusú, néhol önellentmondásos, ám mindenképp izgalmas musical, a Hevesi Sándor téren azonban győzik munícióval és játékkedvvel. Elsősorban Auksz Éva, Gémes Antos, Egyházi Géza, Mentes Júlia. De mindenekelőtt Holecskó Orsolya életteli péknéje és Ágoston Péter hercegparódiája marad emlékezetes.

Családi színház helyett azonban kettő az egyben előadást kapunk. Egy kicsit megbolondított, „Amit álmodtál, vedd el!” szlogenű, ugyanakkor kissé túlírt gyerekelőadást az első résszel. És egy felnőttelőadást a másodikkal, melynek értő befogadásához viszont már szükségeltetik az életben eltöltött évek nagyobb száma.

Merthogy a Magyar Színház színpadán szókimondón, leplezetlenül és olykor fájdalmasan az életről mesélnek nekünk, nem a mese – a színház nyelvén. Igaz, legvégül mégis valahogy – műfaját nem meghazudtolva s talán önjárón – happy endre fordul az előadás. Hiába mondják még maguk a mesehősök is, hogy nincs olyan, hogy boldog vég.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!