Receptre írnám fel a Született feleség című francia vígjátékot mindenkinek. Szarkasztikus humora roppant hatásos stresszoldó, ráadásul kicsit hevesebben pezseg tőle az ember vére.
Catherine Deneuve és François Ozon újabb közös munkája imádnivaló bohózat, melyben a francia film nagyasszonya meghódítja a férfiak világát, összetör néhány szívet és közben kedélyesen dalra fakad. Ám ez korántsem hattyúdal, Deneuve csúcsformában van, akár 30 évvel ezelőtti önmagát is eljátszhatná.
A film címének „magyarítása” során nemcsak az eredeti cím (Potiche) férfira és nőre egyaránt érthető kettős jelentés veszett el, de így még az amerikai Született feleségek sorozatra is rímel. Pedig legfeljebb annyi a hasonlóság Madame Pujol (Catherine Deneuve) és a Lila akác köz fehérmájú háziasszonyai között, hogy egyikük sem éri be a dekoratív trófea szerepével. Ám míg előbbi a 70-es évek végén még az emancipáció ösvényét taposta kis körömcipőjében, utóbbiak a már kiharcolt jogokról lemondva vállalták ezt a sokszor megalázó státuszt.
Madame Pujolnak látszólag fogalma sincs a való világról. Mókuskákkal és őzgidákkal kokettál, akárcsak Hófehérke, versikéket költ, hímez, háztartási alkalmazottakat és gépeket vezényel. Egy nőt azonban sosem szabad lebecsülni, noha ezt a hibát férje (Fabrice Luchini) is elköveti. Majd’ kiesik a gatyájából, amikor neje előbb kezébe veszi a családi esernyőgyár irányítását (pedig aki háztartást tud vezetni, bármit elvezet), végül pedig a cégvezetőinél is magasabb karrierre tör. Mindeközben igazi úrinő marad, aki nagyvonalúan szemet huny férje hűtlensége fölött, és az összes smukkját magára aggatja, mikor a sztrájkbizottsággal megy tárgyalni.
Miközben somolygunk Pujolné egyre kevésbé szilárd ártatlanságán, és lenyűgözve nézzük átalakulását, Deneuve végtelen cukiságával is meghódítja a nézőket. Ozon már a 8 nőben is piedesztálra emelte, méltán, hiszen annyi fifika, csábítás és grácia van a (hihetetlen, hogy 67 éves) színésznőben, mint egy egész párizsi divatáruházban. Ugyan filmbeli férje végzetesen elhanyagolja, jelentkező akad még bőven a kegyeire. Befutónak tippelnénk az alpolgármester Babint (Gerard Depardieu), ám ahogy az asszony önbecsülése és étvágya egyre nő, már ő is kevés lenne villásreggelire. Depardieu a Pofa be! óta nem volt ilyen jó. Kicsit még mackósabb, de szerepe szerint is szeretetreméltó nagy mamlasz, akiben még kamaszosan lobog a szerelem tüze. Isteníti Madame Pujolt, mióta huszonsok éve megajándékozta egy szenvedélyes órácskával. Ám ő is csak addig rajong, míg a nő fel nem mondja alárendelt szerepét. Lám, hiába a forradalmi eszmék, a férfiak mégiscsak a klasszikus sémákban érzik jól magukat.
De hát ez még a 70-es évek, a csiricsáré tapéták között libegő, berakott frizurájú hölgyemények ideje. Ozon filmje azonban a mának is szól: a díszlet ugyan más, de a nőknek ugyanezt a harcot kell megvívni az érvényesülésért. Vagy dönthetnek a trófea szerep mellett. Bármelyiket is válasszák, a lényeg, hogy megőrizzék nőiségüket, épp úgy, ahogy Deneuve a vásznon és az életben is mutatja nekünk. Olyan elegánsan és bájosan mutat fityiszt a férfiak világának, hogy azok még hálásak is érte.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
