„A moldvai csángó lányok nagyon szépek” – bizonygatta egy kedves hölgy a táncház bemutatója előtt néhány érdeklődőnek. Igaza lehet, legalábbis az egyik fotón az észak-moldvai templom kertjében csinos arcú, népviseletbe öltözött fruskák üldögélnek.
A Duna Palotában rendezett kiállítás a moldvai csángók életét és kultúráját vizsgáló falukutató tábor résztvevőinek munkáit mutatja be. Amíg a lenti teremben épp a csángók történetéről magyaráznak, megnézegetem a képeket. Mély szegénységről tanúskodnak. Kútból merik az asszonyok a vizet, romosak a házak, a bikafogat még fontos közlekedési eszköz.
A moldvai csángók Románia Moldva tartományában élnek, közülük nagyjából 60 ezren tudnak még magyarul. A csángó a magyar önállóan fejlődött dialektusa, mai napig archaikus, középkori nyelvi formákat őriz. Gyermek helyett azt mondják, dzsermek, dió helyett dzsió. Szóhasználatuk is jellegzetes, hadd idézzek egy szép történetet a moldvai Botezatu Viktóriától: „Az egyik nap eljött hozzánk az édesanyám és elbeszélte, hogy volna neki valami fonnivalója. Akkor támadott az ötlet, hogy milyen volna, hogy milyen volna, ha ő, meg egy-két idős asszony eljönnének a kézművesség órára a gyerekek közé, hogy ott fonjanak, mert manapság nem biztos, hogy a gyermekek még látnak ilyet. Eljöttek a nénik, eljöttek a gyermekek, eljöttek még a furulyások is, úgyhogy igazi guzsalyas alakult ki. Még süttünk pitánt, megcsináltuk a kásás galuskát és délután három órára beültünk az osztályba. Hihetetlenül hamar bejött az igazi guzsalyas hangulat. Mikor a gyapjút a guzsalyra felkötték és az orsót elperdítték, akkor az ének is jött természetesen egyszer a fonó néniktől, utána a gyermekektől. Igazi öröm volt látni, hogy milyen jól megelevenednek a régi szép énekek és mennyire egy hang van az idősek és a gyerekek között. A gyermekek egytől-egyig élvezték és örvendték.”
Hozzáteszem, a guzsaly a rúd, amire a rostcsomót a fonásnál felkötik, a guzsalyas meg az a mulatság, amit már a középkorban is összekötöttek a munkával a fonóban.
A Szeret folyó vidékén a „székelyes” csángók és a déli moldvai csángók laknak. A moldvai északi csángók Románvásár közelében élnek. A falukutató tábor tagjai által készített fotók közül a keresztsorokat ábrázolók és a portrék talán a legjobbak. Kár, hogy nem nagyították ki a képeket, így kevésbé élvezhető. Felesleges a színes felvételek megismétlése fekete-fehérben. Ezt nem is értettem, minek kellett, hiszen biztos volt fotó még bőven.
Az egyik képsorozat előtt állok, amikor megszólít egy kedves ismerősöm. Elmeséli a csángók történetét. Na, ez a negyedik variáció, amit eddig hallottam. Van, akik szerint a honfoglaláskor maradtak itt, mások úgy vélik, az avarok leszármazottai, most meg hallom, hogy elmagyarosodott kunok. Én még úgy tanultam az egyetemen, hogy a csángóság zöme a belső-erdélyi Mezőségről származik, és azért csángók, mert „elcsámborogtak” (elcsángál = elkóborol). Valószínű, hogy a határt kellett egykoron óvniuk. Most meg dolgoznak a megélhetésért, és bár az asszimiláció megállíthatatlan, megpróbálják megőrizni egyedi kultúrájukat, nyelvhasználatukat. Sok rajongójuk van, a kiállításról kifelé jövet még egy barátommal találkozom. Csak pár szót váltunk, aztán rohan meghallgatni az utolsó előadást. Nekem még odaszól a kijáratnál a kedves asszonyság: „ne felejtsen írni az emlékkönyvbe”. Már írtam, mondom neki, valakinek el kellett kezdenie.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
