A török szultán II. Ulászló küldötteit picit megvárakoztatta. Az elfoglalt uralkodó nem ért rá, ezért a derék magyar főurak hét évig készülhettek a nagy találkozásra, a követek házában, Isztambulban.
A követség egyik tagja, Székely Tamás a várakozásra kijelölt épület istállójának külső falára rovásírással felvéste a következőket: „Ezer ötczáz tizenöt esztendőben írták eszt. László király követét váratták itt. Bilaji Barlabás ketö esztendejik it valt. Nem tön császár. Keteli Székel Tamás írta inet Szelimb török császár itet bé száz lóval.” A szöveg egyrészt megmutatja, mennyit értenénk meg most az akkori magyar nyelvből, másrészt bizonyíték arra, hogy még tudtak eleink rovásírással írni. Pedig a kereszténységgel együtt István korában a latin ábécét is átvettük. Igaz, eleinte az iratokat latin nyelven készítették, ám ezekben is előfordultak szórványosan magyar szavak.
A régészeti emlékek azt mutatják, a honfoglalás előtt a magyarok mindegyik csoportja használta a rovásírást. A feliratokat különböző anyagokba, például fába és kőbe karcolva lehet megtalálni. A legrégebbi lelet, amelyen rovásírás jelei vannak, hétezer-ötszáz éves (egy tehénszobor). Mivel a legtöbb rovásírásos emlék Székelyföldről származik, ezért sokan székely rovásírásnak hívják, de nem csak a székelyek használták.
A székely–magyar rovásírás ismeretlen eredetű, bár többen úgy vélik, türk közvetítéssel jutott el hozzánk a szíriaiaktól, ők az arámiaktól, az arameusok meg a föníciaiaktól vették át. Mások szerint az avarok használták először, van, aki szerint szittya (szkíta) ötlet. Kézai Simon, a Gesta Hungarorum (13. sz.) szerzője is említi az írást a krónikájában. Az 1500-as évek végéig használták, utána már csak Székelyföldön, de ott is csak népi díszítésként.
Egy 1483-as iratból ismerjük a teljes ábécét. A dokumentumot az Országos Széchényi Könyvtár egy árverésen megvette. Mivel korábban Nikolsburgban őrizték, ezért az ábécét nikolsburgi ábécéként ismerik. A rovásírásra jellemző, hogy takarékoskodtak a hellyel, ezért az egymás mellé került betűk szárait sokszor összevonták. Vannak balról jobbra, és jobbról balra olvasható emlékek is. Gyakori volt a hangugratás. Ez azt jelenti, hogy egyes szavaknál csak az első magánhangzót írták le, abban az esetben, ha a második ugyanolyan volt. Az olvasó így könnyen kitalálhatta.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
