Mondhatnánk akár azt is, hogy Szilasi László (képünkön) hajléktalan regényt írt.
Mondhatnánk, hiszen az író nyilatkozataiból tudjuk, komoly kutatómunka eredménye, hogy regényéből szinte szociografikus pontossággal ismerjük meg a dél-alföldi város hajléktalanjainak mindennapi életét. Az utcán élők keserves mindennapi rutinja, apró örömeik, kicsinyke vágyaik, túlélési trükkjeik, meghitt pillanataik pátosz és heroizáló romantikus gesztusok nélkül, tehát kegyetlenül jelennek meg.
Mondhatnánk azt is, hogy ez a könyv Szeged alternatív földrajzi atlasza, miközben a Foghorn által összefogott hajléktalancsapattal végigvonulunk a turisztikai látványosságok mellett, leereszkedünk a város kirakata mögötti terekbe. Nem felemelő, ám fontos tapasztalat alulnézetből szemlélni Szegedet, de talán még fontosabb innen szemlélni társadalmunkat, emberi kapcsolatainkat, végső soron saját magunkat.
Mondhatnánk még azt is, hogy a mű valójában egy metafizikai krimi, nyomozás egy eltűnt barát után, kísérlet arra, hogy különféle elbeszélésekből felépíthető-e egy ember élete. Mondhatnánk, de egyik sem lenne igaz. Ebben a regényben ugyanis minden egyben van, semmi nincs, amit kivetne magából.
Első regénye, A szentek hárfája kapcsán még leginkább úgy emlegették Szilasi Lászlót, mint a jelentős kritikust, aki prózaíróként is kipróbálta magát. Ideje felcserélni a sorrendet: Szilasi László író, aki irodalomkritikusként is jelentős. A harmadik híd komoly és fontos könyv.
(Magvető,2014. 352 o.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
