Mit tesz az ember, ha ráeszmél, hogy jóval közelebb van a sírhoz, mint a bölcsőhöz? Az egyszerű válasz talán a kapuzárási pániknak csúfolt őrület lenne. De Julie Gavras melegszívű, szókimondó vígjátéka, a Tétova félrelépők több az öregedésnek ellenállni próbálók vicces és kínos botladozásainak bemutatásánál.
A szimpatikus főszereplő házaspár, Mary (Isabella Rossellini) és Adam (William Hurt) csaknem egy életet élt már le együtt. Felneveltek három gyereket, sikeresek voltak a munkájukban, megteremtették az anyagi biztonságukat. Bár Mary már csak olvasószemüvegben tudja kifesteni a szemét, Adamot pedig eltévedt lakónak nézik egy idősotthonban, még mindketten fiatalnak érzik magukat. Az asszonyt lefoglalja a család pátyolgatása, a férfi pedig nem is tervezi visszavonulását építész szakmájából. Csakhogy Mary egy hirtelen emlékezetvesztés hatására rádöbben: „átkeltek a túloldalra, anélkül, hogy észrevették volna”. Az öregedés elleni nevetséges harc helyett átadja magát az idős szerepnek: Rubik-kockányi gombokkal ellátott telefont vásárol és kapaszkodókkal szereli fel a fürdőszobát. Közben Adam fiatal kollégái unszolására új, kreatív projektbe kezd, túlórázik, energiaitalon és pizzán él. Bár ő sokkal jobban érzi magát a bőrében, felesége ezt a tények makacs elutasításának, sőt a házastársi szövetség elárulásának éli meg. Már a gyerekeik is aggódnak értük, megpróbálják visszaterelni a két elveszett báránykát egymáshoz, persze mindaddig sikertelenül, míg azok külön-külön meg nem békélnek a helyzettel, hogy végre megtalálják helyüket és szerepüket a jelenben.
A rendezőnőnek a Variety filmes szaklap kritikusa felrótta, hogy kihúzta a cselekmény drámai fogát, de számomra épp ez a csendes, lassú nyűglődés a hiteles. Narrációnak is pompás a franciás-sanzonos fúvós zene, amely a könnyedség és a játékosság auráját bocsátja a legkínosabb helyzetekre is. A szintén Gavras által jegyzett forgatókönyv szarkasztikus humorban legalább olyan izmos, mint elgondolkodtató párbeszédekben. A házaspár története egy fontos jelenségre is rámutat: akárcsak a gyermekvállalás, az aktív életszakasz is egyre inkább kitolódik. A most nyugdíjas korba érő, „woodstocki” generáció már nem hajlandó hátradőlni a karosszékben. Inkább ők segítik a fiatalokat, hosszabb ideig élnek, tevékenyebbek és egészségesebbek, mint szüleik voltak. Van élettapasztalatuk, energiájuk, de nincs perspektívájuk: maguknak kell kijárniuk, hogy ne szociális és társadalmi teherként kezeljék őket, hogy virgoncan, mozgékonyan élvezhessék az életet. Ideje nekünk is másképp tekinteni rájuk, például a lesajnáló életközépi válság helyett bevezethetnénk a második kamaszkor fogalmát.
(Forgalmazza a Vertigo Média Kft.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
