Kész anyagi csőd a húsvét a mi családunkban. Na, nem azért, mert százszámra látogatna minket a kortárs locsolóversekkel felszerelkezett erősebb nem. A pénz­tárnál való felszisszenés okozói a család kisfiúi. Vagyis a nekik vásárolt locsolóajándékok. Egy fújásnyi kölniért már nem elég csokitojást és egy nagy cuppanóst adni.

Az ötéves Bendegúznak például listája van arról, milyen játékokat nézett ki magának húsvétra. Kis utánajárás után kiderült, nem kirívó eset családunk példája. Sok família ha­­sonlóképp gondolkodik a húsvéti ajándékozásról, a gyerekeket illető jussokról. Erre pedig a piac is reagál. A já­­tékboltokban őrületes kedvezmények járnak a műanyag húsvéti tojásba rejtett robotfigurák, angol nyelven szavaló plüsskutyák vagy Hot Wheels autókilövő berendezések után. Sőt! Az egyik játékbolt internetes honlapján az olvasni és internetet kezelni tudó (e-mail címmel rendelkező) gyerekek saját kívánságlistát állíthatnak össze az ott látott játékokból, amit továbbküldhetnek a szülőknek, nagyszülőknek. Az ember nehezen mond nemet az imádott lurkónak, így – figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy csak húsvétkor egy fél óvodára való játékot kap ajándékba a rokonságtól – megveszi neki az áhított játékokat, mondván, úgyis kinövi majd ezt a mohóságot. Én is hasonlóképp gondolkodtam, míg eszembe nem jutottak családunknak Duna­kanyarban élő tagjai.

A hétéves Palkó talán az egyetlen, aki egy csokitojásnak is legalább úgy tud örülni, mint egy LEGO űrsiklónak. Bátyja már kamaszodik, játékkal nem lehet lekenyerezni. A húsvétra mindig készül, előveszi legszebb ingét, felhúzza tinisen bájos mosolyát, és napkeltétől napnyugtáig járja a falut, hogy minél több rokonhoz, családi baráthoz bekopogtasson. Nem azért, mert szétfeszíti a vágy, hogy kiszavalja magából az összes lo­­cso­­ló­­ver­­­­set, amit meg­­­tanult. Az el­­­szántság ennél jóval profánabb okból eredeztethető. Annyi pénzt szed össze húsvéthétfő alatt, amit még én is szívesen elfogadnék napidíjként. A faluban a fiúkkal versenyeznek, ki gyűjt össze több zsozsót a locsolkodásból.

Lehet sopánkodni azon, hogy micsoda dolog a régi hagyományokat sárba tiporni, szidni a szülőket, rokonokat a gyerekek elkapatásáért. De ha jobban belegondolunk, a felnőtt locsolkodók között is igen kevés az, aki a locsolkodás primer bájáért járna szavalni, a többséget a korlátlanul és büntetlenül fogyasztható szeszes italok vonzzák. És ez így volt tavaly is, harminc éve is. Én egyedül a kislányokat sajnálom, akik ilyenkor legfeljebb egy új, locsolkodós ruhát tudnak kisírni a szülőktől. Nem ártana még dolgozni ezen az egyenjogúságon.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!