A végéhez közeledik a világhírű magyar mentőkutya, Mancs kalandos élete ihlette játékfilm forgatása. A több mint száz embert megmentő német juhászról szóló alkotás rendezőjével, Pejó Róberttel beszélgettünk.
– Sok év, sok forgatókönyv-változat és főszereplőjelölt – Jean Renótól Christopher Lamberten át Trill Zsoltig – előzte meg a film létrejöttét. Mikor kapcsolódott be a folyamatba?
– Még az első forgatási verzió idején 2007 körül, amikor Köbli Norbert forgatókönyvíró Kántor László producerhez fordult a projekttel. Engem igazán az ember és az állat közötti viszony érdekelt ebben a történetben. Két nehéz sorsú, kilátástalan helyzetben lévő lény elindul és rátalál egymásra, és ezáltal a szabadságra. Attila villamosmérnök, Mancs egy diszpláziás (örökletes csípőízületi betegség – a szerk.) kutya, a tizenegy kölyök közül az utolsó.
– Mancs mint „márkanév” jelenik meg, vagy a hőstettei is megelevenednek?
– Ez a film bármilyen mentőkutyáról szólhat. Nem ragaszkodhattunk Mancs életrajzához. Nem mutathatjuk be egyik mentőakcióját a másik után, meg kell felelni a történetmesélés, a narráció szabályainak.
– Mennyiben más kutyával (is) forgatni?
– Biztos, hogy ez pályafutásom legnehezebb filmje. Az ember és állat közötti együttműködés megteremtése jelenti a legnagyobb kihívást. Mancs szinte minden jelenetben benne van a gazdájával. Általában először a színésszel próbálunk, majd az állattal, akivel hónapokig foglalkozik a kutyakiképző. Aztán a forgatási helyszínen más szituációba kerül a kutya. Meg kell találnia a mozdulatokat, a színésznek és az állatnak együtt kell megcsinálnia a jeleneteket.
– A nézők bizonyára kalandos filmre számítanak. Mennyire lesz kielégítve ez az igényük?
– Nyilvánvalóan nem lehet kihagyni a mentőakciókat. Van egy központi esemény, amikor Mancs egy négyéves kislány életét menti meg egy földrengéskor. Ez eredetileg Izmirben történt 1999-ben, de a mi filmünkben Brassóban játszódik. Olyan nyelvterületet kerestem, ahol a magyar és a román nyelv kombinálható.
– Több országban élt és dolgozott már. Így jobban feltalálja magát a külföldi filmes közegekben, könnyebben össze tud hozni koprodukciókat?
– Viszonylag gyorsan megy a különböző helyzetekre való átállás, alkalmazkodás. Hozzá vagyok szokva. Tudom, hogy minden országban bizonyos mentalitás és szabályok szerint kell gondolkodni.
– Jelenleg mégis Magyarországon fejleszti a filmterveit.
– Igen, két éve személyi okok miatt letelepedtem itt. Úgy gondolom, hogy mint filmrendező innentől Magyarországról indulok. A jövőben koprodukciós partnereket keresek a Nemzeti Filmalap mellett. Viszonylag nagy ismertségem van Európában. Még mindig külföldön dolgozom, Németországban tévéfilmeket, rendőrsorozatokat rendezek.
– Két jelentős alkotását, a Dallas Pashamendét és a Látogatást a Filmszemlén is díjazták. Fajsúlyos társadalmi témák, az előbbi egy erdélyi szeméttelepen guberáló romákról, az utóbbi párkapcsolati pszichothriller Haneke stílusában. A Manccsal könnyebb műfajra váltott?
– Nem teszek különbséget művészfilm és közönségfilm között. A sorsok, a viszonyok, az álmok maradnak, csak az elmesélés eszköze és módszere változik.
– A Dallas Pashamendében olyan világot mutatott be, amivel nem szeretünk szembesülni: szeméttelep, nyomor, kosz, nélkülözés. Még kényesebb témát érintett Elfriede Jelinek Kézimunka című darabja az 1995-ös romák elleni burgenlandi terrortámadásról a hazai romagyilkosságokra reflektálva. A társadalmi érzékenységű jelenidejű témák még foglalkoztatják?
– Ha az ember nekilát egy mozifilmnek, mindenképpen valami célja van vele. Biztos, hogy a jövőben is fogok ilyen témákhoz nyúlni. Manapság főleg a pszichológiai megközelítés érdekel. Több filmtervem is van. Az egyiknek például egy romagyilkosság a témája. A nézőpont nálam nem fekete vagy fehér. Szerintem az intoleranciából adódik a konfliktus, és mind a két oldal követ el hibákat. Emellett nemrég fejeztük be a párommal, Szy Katalinnal a Sulina forgatókönyvét. Egy huszonkét éves egyetemista küzdelméről szól a környezetével és a rákbetegséggel. Széles réteget érint. Ha körbenézek, egyik napról a másikra élő fiatalokat látok.
– Társadalmi klíma, feszültség szempontjából mit tart kirívónak Magyarországon?
– Nagyon feltűnő, érdekes jelenség, hogy mennyire befolyásolja a magánéletet és a kultúrát a politika. Sokan mondták: a legrosszabbkor jöttem ide. Egészen egyszerűen olyan idők vannak, amit filmrendezőként is túl kell élni. Igazából az emberek igényeivel és sorsával szeretnék foglalkozni a filmeken keresztül. Soha nem érdekelt a taktikázás, akkor soha nem készült volna el a Dallas Pashamende.
– Szerencsére a Mancsba nem kell politikát belevinni. Vagy tévedek?
– Ő is egy hős!
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!