Nem tartja magát marionettfigurának, bár a miniszterelnök régi ismerőse. Nem világnézete alapján akar szerepeket osztani és nem ismer kompromisszumot a minőségben. A Duna Tv elnöki állásátaz Operaház kormánybiztosi stallumára cserélő Ókovács Szilveszterrel beszélgettünk.
– Miért tartotta Orbán Viktor fontosnak, hogy ő maga nevezze ki az Operaház legújabb vezetőjét?
– Örülök, hogy felértek hozzá ezek az ügyek, és azzal, hogy ő maga döntött, nagy súlyt adott az nemzeti operakultúrának.
– A politikának nemzeti vagy művészi szempontból fontos az Operaház?
– Ha politikus volnék, nyilván nemzeti feladatköre és szimbóluma miatt lenne fontos a ház, de mivel nem vagyok az, művész vagyok, én hadd „érjem be” a művészivel. Tánctársulatból van több, operatagozatból is, de klasszikus operatársulatnak csak a mienk nevezhető, és klasszikus balettekre alkalmas gárda is csak egy működik, a Nemzeti Balett, az Operaház együttese. Nemzeti és művészeti intézmény a mienk, de nem a magyarkodás vagy a váteszi öntudat jegyében értve.
– És ezek irányításhoz „kézi vezérlés” kell?
– Nem láthat rajtam huzalokat, nem marionettfigurának jöttem. Kaptam egy feladatot, de ehhez nem kellett részletes tervet benyújtanom a miniszterelnöknek, és tőle sem kaptam útitervet. Orbán Viktornak most a személy kiválasztása volt a fontos, az opera krónikus problémái miatt. Viszont a beszélgetés során tett vállalásokat nyilván bevasalja rajtam.
– Hogy esett önre a választás? Ki kit keresett meg?
– Személyes találkozón kért fel a miniszterelnök. Addigra már egy nagyon tömör, mondhatni szikár anyag eljutott hozzá, amelyben rövid és középtávú megoldásokat vázoltam fel. Húsz évem fekszik az éneklésben, ezer feletti zenei témájú cikket írtam, műsorok sorát készítettem, ez a végzettségem is, és dolgoztam már négy évet az Operaház vezetésében. Jut eszembe, teljesen véletlenül a miniszterelnök jelen volt egy januári zeneakadémiai koncerten, ahol énekeltem: talán ez az eset is számított valamit…
– Barátságban vannak?
– Erős túlzás volna ezt állítani. 1988-ban találkoztunk először, és az ismeretségnek vannak intenzívebb szakaszai, a mostani is ilyen.
– Ez politikai felkérés, küldetés?
– Nem. A zenében nincs is helye direkt politikának. Attól, hogy Mozart bő szekundot vagy tritonust is használ, amelyet Bach kortársai diabolus in musicának rettegtek, liberális volna? Hova húzná ma az ikszet az egyszerre népi és urbánus Bartók? A politikai preferenciáknak nincs köze a művészethez. Nem nehéz kitalálni, merre húz az értékválasztásom, mégsem az alapján osztok majd szerepet, hogy valakit láttam egyik vagy másik rendezvényen. Ez tőlem idegen, és ezt bizonyítani is fogom.
– Jolly Joker figurának tűnik.
– Pedig nem vagyok! A közéleti médiaterepen, újság-tévé-rádió bermudájában el nem veszek, de ezen kívül csak a zenében érzem jól magam. Máshoz nem értek, és még egy különös hobbit vagy markáns saját főztöt sem tudok felmutatni. A csillagászat is csak annyira érdekel, hogy ámuldozzak a teremtett világon.
– Mi a különbség a kormánybiztos és a főigazgatói kinevezés között?
– Jogkörbeli eltérésen túl a hierarchia is más: közvetlenül a miniszterelnöknek felelek. A mandátumomat lefektető kormányhatározat pedig tartalmaz a főigazgatói stallumon túli feladatokat is, például az Erkel Színház rekonstrukcióját, amely épület a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumé, így afféle tárcaközi téma. De van két új irány is: a budapesti zenés színházi struktúra átgondolása és a magyar zenei élet fejlesztése, az Operaház vezető szerepével új koncepciók kidolgozása.
– Sok elődje belebukott már. Miért vállalta?
– Az ügy miatt és a hívás miatt. Éreztem, hogy egyszer visszatérnék az Operaházba, de most nem számítottam rá. Ez a közeg az életem forrásvidéke, megkülönböztetett környezet, amelyet egyszer már feltérképeztem, s az elmúlt két hét tükrében állíthatom, hogy a passzív ismeretek kezdenek felmerülni a tudatalattiból.
– A zenei és kulturális pályáról miért fordult akkor mégis a politika felé?
– A politikához csupán annyi a közöm, hogy gyakran politikusok ültek velem szemben interjúalanyként. Gyerekkorom óta érdekel a hír és ugyanígy a zene. Kisdedkoromból rémlik fel a régi Híradó fanfárja, és a tévémaci fagottfőcíme is: ezekre ráztam a járóka rácsát. Aztán a kommunista rendszertől igencsak idegen, földműves családban nőttem fel: az Amerika hangját hallgattuk, meg a Veszprém környéki dombokon a szovjetek hadgyakorlati ágyúzását. És zenei pályafutásom alatt is búvópatakként volt jelen a közéleti vonal – aztán hol ez, hol a másik kerekedik felül
– Hogy néznek ki a napjai mostanában?
– Rosszul. Csomagolok a Duna Televízióban, bár papírdobozokra ma már nincs szükség, legfeljebb pendrive-ra. De sok az aláírnivaló, hamarosan indul a Duna két új műsorrácsa, a magyar közszolgálati televíziózás első tematikus csatornájának alapjait készülünk megvetni. Még egy hétig biztosan eltart a skizoid állapot, hogy két helyen vagyok, és éjjelig dolgozom.
– Mikor írt és énekelt legutóbb a közönség számára?
– Sajnos, félbehagytam a cikket egy osztrák ütőegyüttesről, több hete már, hogy megjelent az utolsó recenzió a rovatomban egy Metropolitan-beli Aidáról. Legutóbb Sződligeten énekeltem a templom búcsúján két Ave Mariát, a következő fellépések Mahler-dalestek lesznek, több városban is.
– És itt az Operában fog színpadon énekelni?
– Kizárt. Nem ezért vagyok itt.
– Személyi kérdésekről döntött már?
– Hétfőn társulati ülés. Még mindig simán leírható három számjeggyel azon órák száma, amelyek a kinevezésem óta leketyegtek, ez pedig rettenetesen kevés idő. Ensemble-munkának képzelem az ittenit: nem szólista vagyok, hanem együttműködő vezető, primus inter pares alapon. Ehhez keresek partnereket. Az biztos és természetes is, hogy lesznek személycserék, hiszen bizalmi helyekről van szó, ahol a kompetencián túl fontos az azonos nyelv, az iteráció és a delegált döntések helyes elegye. Ha sikerül optimum közeli állapotot találnunk, gyorsabban haladunk, és könnyebb lesz egy irányba húzni: csakis felfelé.
– Hogy áll a kassza?
– A hiány milliárdon felüli, ebből az elvonás 900 milliónál is több volt. Hiányzik néhány bevételi forrás és támogatás, amelyeket az év végére várunk. Ma kaptunk majdnem 700 millió forintot a minisztériumtól, amelyből elkezdődik a szerződéskötés, és folynak a kifizetések is. Rendes intézményként működünk végre.
– Mit állapítottak meg az elhúzódó vizsgálatok?
– A KEHI most jön, a korábbi átvilágítás 600 oldalát majd a minisztériumtól kérem el. Minden tanulságra szükségem van, amit az elődeim kiderítettek. És természetesen leültem beszélgetni Horváth Ádámmal is, hiszen ő a ház egyik énekese is.
– Van arra politikai garancia, hogy tovább marad, mint egyes elődjei?
– Az elkötelezettségem és a munkám garantálja, hogy amire szerződtem, azt megteszem. Nem csődbiztosnak jöttem, de pacifikálni, persze, jó lenne minden téren. A kinevezésem bármikor visszavehető. Ha az Erkel Színház kinyitott vagy látjuk, hogy mikor tud kinyitni és megvan előre egy 2-3 éves évadterv, amivel elérjük a legjobbak naptárjait, hogy világhírű művészek jöhessenek majd ide, akkor megtettem azt, amire szerződtem. De elsőként a fontos szerkezeti változásokat kell végrehajtani.
– Ezt többször hallottam már ebben a szobában is.
– Elhiszem, de ezen folyamatokra nincs más szó. Ha ezek mind meglesznek, akkor egy ideális állapot alakul ki, és jöhet egy főigazgató, aki két színpadi műszakkal és két színházzal majd azzal foglalkozhat, hogy mindennap jobb előadások legyenek.
– Fog pályázni?
– Még nem tudom, attól függ, hogyan sikerülnek a céljaim és fontos a társulat véleménye, hangulata is.
– Mi lenne a szerepálma?
– Ha még ácsingóznék operaszerepekre, az elődök kitalálta évadban jól elcsemegéznék. Don Giovanni szólamát még ma is tudom olaszul, a straussi Arabella szerb földbirtokosát, Mandrykát is tanultam anno, Wolframot a Tannhäuserből szintén közelről ismerem.
– Milyen operát képzel itt el?
– A két játszóhely, az Operaház és az Erkel jó ék csatársor, az előbbibe majdnem 1400-an, az utóbbiba 2000-en férnek, és a Zeneakadémián lehetne egy kamaraoperánk is. Ezzel le lehet fedni az egész lakosságot. Az Erkelbe jöhetnének a kisebb pénzűek, de nem B-kategóriás hely lenne, csak más gondolkodással felépített, ifjúsági és beavató előadásokkal bíró, amibe be lehetne kapcsolni a győri, miskolci, szegedi, debreceni, pécsi és kolozsvári opera-előadásokat is. Az Operaházra azt írnám, hogy itt a legjobbak lépnek fel, nincs kompromisszum a minőségben. Egy opera- és balettfesztivált is szeretnék a POSZT mintájára, hogy láthassuk, ki mit tett le az adott évben.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!