Olgika úgy kapta el a kezét a csengő gombjáról, mintha áramot vezettek volna belé. Marhaság volt idejönni, sziszegte, ugyanakkor tudta, hogy képtelen lett volna még egy estét otthon maradni. Már harmadik napja, hogy Pál felszívódott, és ez csak azt a baljós sejtést erősítette, hogy Olgikának először az életben igaza volt a férfiakkal kapcsolatban: van valakije a szemét állatnak.
Megnyomta újra a csengőt, mivel esküdni mert volna, hogy neszezést hallott odabentről, Pál azonban nem mutatkozott. Olgika állt, várt, és azon gondolkodott, milyen szépen is ment minden szombatig. Még az utóbbi hetekben is, pedig amióta Pál anyja az elfekvőn van, nem élnek valami vidám időket.
Két év alatt Olgika egészen hozzászokott Pál zárkózottságához. Az mondjuk okozott egy kisebb törést a kapcsolatukban, amikor a férfi hazaköltözött a beteg anyjához, de miután Pál akkor már évek óta le volt százalékolva, és csökkentették a rokkantnyugdíját, egyszerűen nem volt más választása. Néha, ha féláras nap volt, elmentek moziba, esetleg lángosozni a piacra, fülig tejfölösek lettek, és nevetgéltek, mint két tini. Pál előtt Olgika már végleg lemondott arról, hogy neki valaha is legyen valakije, ötven fölött, cukorbetegen az ember már ne álmodozzon – de aztán egyszerre nyúltak karfiolért a vásárcsarnokban, és szerelem volt első tapintásra.
Olgika harmadszor is megnyomta a csengőt. Bent megnyikordult a nappali parkettája. Olgikán furcsa zsibbadás lett úrrá, tudtam, tudtam, ismételgette félhangosan, majd megemberelte magát, és belekiabált a kukucskálóba: gyere ki, te disznó!
Nőszaga volt, most már biztos, hogy nőszaga volt szombaton – hasított bele a fájdalmas felismerés Olgikába, aki egészen eddig a pillanatig nem tudta hova tenni azt a halvány rúzsfoltot Pál szája szélén, amit csak akkor vett észre, amikor szerelmeskedés után felkapcsolta a villanyt.
Hisztérikusan nyomta a csengőt vagy fél percig, remegett a dühtől és az artikulálatlan sírástól, rohadjon szét a karfiol meg az egész vásárcsarnok – aztán nem maradt több erő a karjában, és térdre rogyva zokogott tovább az ajtó előtt. Érezte, hogy valaki áll az ajtó túloldalán, lehet, hogy az a riherongy, nyisd ki, te szemét, dörömbölt, és érezte, ha így folytatja, beszakad a farostlemez. Ekkor belülről elfordították a kulcsot. Olgika úgy rontott be, mint egy dúvad, a nappali közepéig meg se állt, benézett a heverő alá, a beépített szekrénybe, míg végül egy nagymellű szőke lányt pillantott meg a számítógép monitorján, belehajolva a webkamerába. Pál eközben becsukta az ajtót, és megsemmisülve állt a szoba sarkában.
– Te szexfilmet nézel!
– Meg tudom magyarázni – mondta esdeklő hangon Pál, mire Olgika felkapta az asztalról a vázát, hogy hozzávágja. A keze azonban megállt a levegőben, a poshadt víz kilöttyent a padlóra és végigfolyt az alkarján, ő pedig döbbenten bámulta a férfit.
– Hogy… Hogy nézel ki?
Pál szája vörösre volt rúzsozva, szeme körül pedig elkenődött szemfesték feketéllett.
– Nem elég, hogy szexfilmet nézel, de nőnek is maszkírozod magad?
– Olgika, ez nem az, aminek látszik
– mondta Pál sírásra görbülő szájjal, egy bizonytalan mozdulattal kilépett a teljes képernyős módból, és a nagymellű szőke nő fölötti feliratra bökött.
– Látod? Ez nem szexfilm.
– Most még gúnyolódsz is, hogy nem tudok angolul? Van bőr a képeden?
– A tökéletes vörös ajkak titka, ez van oda írva, Olgika.
– Obszcén majom!
– Anyám meg fog halni, Olgika – folytatta elhaló hangon a férfi. – Napjai vannak hátra.
– És? Te közben szexvideókat nézel?
– Ez egy oktatófilm, Olgika. Sminkes. Merthogy én nem direkt festem magam, csakis anyuka miatt.
– Anyádat ne keverd ide! Nem akarom tudni, miféle perverz kapcsolatban éltetek ti itt együtt!
– Értsd meg, alig van egy kis félretett pénzem.
– Pál, mire akarsz kilyukadni? Te árulod magad?
– Megnéztem a kórház honlapján, Olgika, 16 ezer forint a halottmosdatás és a kifestés, de ha én megcsinálom, ingyen van.
– De hát anyád még él!
– Az lehet, de én nem tudok sminkelni. Mire meghal, megtanulok.
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!