Válogatott művek

A The Guardian-lista vezetője Cervantes Don Quijote-ja volt, a modern regénykorszak alapító szövege, második helyen John Bunyan A zarándok útja, harmadikon Defoe Robinsonja állt. Őket követte a Gulliver, a Tom Jones, a Clarissa, a Tristram Sandy, a Veszedelmes viszonyok, az Emma és Mary Shelly Frankensteinje.

Az, hogy ki milyen személyes kánonnal bír olvasmányai terén, számtalan módon befolyásolt – legalább annyira, mint az identitásunk. A mértéket – mely szövegek halmazát és a válogatás szabályrendszerét egyaránt jelenti – nemcsak az illető anyanyelve, közösségének (reprezentatív és szub-) kultúrája, oktatási rendszere, de fordításirodalmának minősége is meghatározza. Nem beszélve személyes érdeklődéséről, egyéni műveltségéről, a kulturális javakhoz való hozzáférésének lehetőségeiről. Az egyes könyvekhez való viszonyt megszabhatja magának a könyvtárgynak a kialakítása is, de a hozzájutás szituációja, a kézbeadó személy is hatással bírhat, ahogy egyes életkori periódusok is közrejátszhatnak.

Sokféle módon listázhatjuk a könyveket is (pl. irodalomtörténetet írunk, netán műnem, műfaj szerint). Manapság leginkább az eladott példányszámokat veszik mértékül, s így elsősorban a vallási útmutatók, köztük is a Biblia győzedelmeskedik – ám rögtön utána jön Mao és Harry Potter. A világhálón föllelhető összeállítások közül a legnagyobb hatású könyvek tekintetében – meglepő módon – a keresztények szent könyvét egy K. sz. e. 5. századi kínai szöveg, a Ji Csing – A változás könyve előzi. Harmadikként szerepelnek a listán a homéroszi eposzok.

Ha nekem kellene listát állítanom, bajban lennék: nem hiszem, hogy irodalmi/művészeti alkotásokat bármi módon versenyeztetni lehet, egyedül a pillanatnyi emlékezet és ízlés manifesztálhat ad hoc glédákat. Lentebb tehát azok a regények következnek, amiket jó szívvel ajánlok (újra)olvasásra – magamnak is.

Bizonyos értelemben Jacob Horner vagyok – ezzel a kezdőmondattal már meg is nyert magának a Tellér Gyula magyarításában egzisztencialistának és annak paródiájaként is olvasható John Barth-regény, melynek mind az öt ezeddig megjelent magyar kiadását beszereztem. A filozofikus mű – ikerregénye, az Úszó opera is elérhető nyelvünkön – leginkább Calvino A nemlétező lovag című elbeszélésének „pandanja”, az individuum fikciójáról. S ha már az itáliai szerző: 25 év után ismét hozzáférhető magyarul – Telegdi Polgár István fordításában – leghíresebb regénye, a Ha egy téli éjszakán…, mely a posztmodern regénykánon egyik alapműve: a metafikciót sem nélkülöző, különféle stílusokban, műfajokban megírt fejezetek lapjain izgalmas nyomozás folyik különféle könyvek és hamisítvá­nyaik(!) után. Calvino mestere persze az – Eco által A rózsa nevében Jorge atyaként szerepeltett – argentin könyvtáros, Borges, akinek a kriminarratívát előnyben részesítő elbeszélései közül azért választottam a Pierre Ménard-t (Jánosházy György fordítása), hogy becsempésszem a listámra Cervan­tes örökbecsűjét.

Az indiai születésű Rushdie-t akkor is ismerhetik, ha mű­veit nem olvasták, ha máshonnan nem, a közkedvelt Brigit Jones naplója című filmből, ahol a zavarba hozott címszereplő tőle kér útbaigazítást az illemhely hollétét illetően a könyvbemutató partin. Az éjfél gyermekei a modern India születésének mágikusnak és (szür)realistának mondott nagyregényes elbeszélése, melyet Falvay Mihálynak köszönhetően olvashatunk nyelvünkön.

Ha a magyar kortárs prózáról kérdeznek, a válaszom mindig ez: Nádas és Esterházy – még mindig. S ez nem a mesterműveket alkotó szerzők lekicsinylése, ellenkezőleg, éppen évtizedek óta tartó és ható egyed… páruralmuk nagyszerűségét van hivatott jelezni. Ugyanakkor nem feledkezhetünk meg a páratlan Sinistra körzetről sem, mely éppúgy olvasható regényként, mint novellaciklusként. A rövidprózai elbeszéléskötegek 20. századi origója pedig Kosztolányi Estije.

A Ködképek a kedély láthatárán valószínűleg az egyik legszebb magyar regénycím; 19. században pedig Kemény prózája jelenti a kortárs Jókai-féle pátosszal szembeni ellensúlyt.

Joyce regényével a homéroszi eposzt is ünnepelhetjük: a 20. század egy kitüntetett napjának (1904. június 16.) dublini Odüsszeiája nyelvi leleményességével méltó örököse a görög énekmondók alkotásának. A mű – Gáspár Endre és Szentkuthy Miklós magyarítását is figyelembevevő – új fordítása 2012-ben jelenik meg.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!