Irdatlan robajjal csapódik be mögöttem az ajtó. Rosszalló tekintetek kereszttüzébe kerülök, pedig még csak beléptem. Köszönni már csak suttogva merek, a könyvtáros néni a fejét csóválja. Gyorsan (de lábujjhegyen) bemenekülök a polcok biztonságos sűrűjébe, onnan nézelődöm. A kalapját maga elé tevő úr minden napilapot átlapoz. Már régóta nem ad értük pénzt, de az olvasásról még nem mondott le. Mellette piros ruhás hölgy. Csak magazinokat olvas így délutánonként. Egyedül él, picit a társaság miatt is jön, pénze sincs lapokra. A gyerekkönyvek előtt élénk vita folyik arról, ma hány könyv jöhet, és mi az, ami otthon is megvan már. „Pannikám, ezt már a múltkor is hazavittük! Hagyjuk most itt, hátha egy másik kislány is szeretné elolvasni.” Van, aki hetente hozza és viszi a 2-3 krimit, regényt, ami érdekli, hiszen a legújabb kötetek is mindig megtalálhatóak, már ha nem épp az orrunk elől viszi el őket valaki. Kevesen üldögélnek, inkább a kölcsönzésen van a hangsúly, a könyvek csendben várják, hogy valaki levegye őket a polcról.

A könyvtárak külön univerzumok. Mindegyiknek más a hangulata, amit persze a közönség is alakít. Ha könyvtárra gondolunk, először általában a legközelebbi közintézmény jut az eszünkbe, vagy az iskolai könyvtár, ahonnan a kötelező olvasmányokat cipeltük haza.

Az egyetemisták számára a könyvtárba járás egészen más műfaj, sokan nem azért mennek be, hogy elhozzanak valamit, hanem azért, hogy helyben elolvashassák és kijegyzetelhessék a számukra fontos szakkönyveket. Aki ugyanis kiviszi a könyvet, az jó eséllyel csak átlapozza, odabent azonban rákényszerülünk az olvasásra, hiszen mi mást lehetne csinálni egy ilyen helyen? Az egyetemi könyvtárak minden diák számára hasznosak, hiszen mindig minden megtalálható bennük, ami az esedékes dolgozatra segít felkészülni. Az egyetlen gond itt csupán az, hogy vizsgaidőszakban mindig épp az a könyv nincs a helyén, amelyik a másnapi vizsgához elengedhetetlenül szükséges. Persze, hiszen valaki már lecsapott rá.

A legelszántabb könyvtárazók nem restek egészen a budai várig felmenni, ha a tanulásról van szó. Az Országos Széchenyi Könyvtár (OSZK) legnagyobb előnye a diákok számára – a hihetetlen mennyiségű könyvön, folyóiraton és egyéb olvasnivalókon kívül – az, hogy jó helyen van. Vagyis jó messze, fenn a hegyen. Aki felmegy, az fenn is marad, amíg szükséges, mert a könyveket csak itt szabad böngészni, elvitelről szó sem lehet. Hamuban sült elemózsia, tonnányi jegyzet, tollak mindenféle színben és szisztéma szerint, pénztárca, zsebkendő, telefon, esetleg laptop. Nagyjából ezek vannak a táskában, ha OSZK (közismertebb nevén a Szecska) felé veszi egy budapesti egyetemista az irányt, mivel a nyitástól zárásig tartó „műszakban” ezekre mind szükség van.

Az egész napos magolás mindenki szerint kivitelezhetetlen, de szerencsére sok módszer van a kikapcsolódásra is. Egyesek szerint a legegyszerűbb, ha odasétálunk a polcokhoz, és keresünk valamit, aminek semmi köze a tanulmányainkhoz. Ez szerencsére az OSZK-ban könnyen megoldható, hiszen több mint 3 millió könyv várja, hogy valaki belelapozzon. Az olvasáson kívül fakultatív programokkal is feldobhatja magát, aki fárad. Ki lehet menni az épület elé sétálni, keresni egy ismerőst és eldiskurálni, vagy egyszerűen ülni és bambulni. Az élelmesebbek már a becsekkoláskor számítógépes asztalt kérnek, majd az időnként jelentkező zsibbadás kezelésére különféle internetes játékokkal múlatják az időt.

Most csupán egy helyen folyik ádáz küzdelem a Honfoglalóval, de első pillantásra legalább nyolcan éppen alszanak. Délután négy körül jár az idő, ez a legideálisabb napszak az alvásra. Van, aki titkolni próbálja, van, aki nem szégyelli, de az ebéd utáni sziesztának itt komoly szubkultúrája alakult ki. Néhány zsömle és egy kávé a büfében, egy kis friss levegő, és máris elnehezülnek a szemhéjak. A halk duruzsolás, a könyveket szállító rendszer ütemes, csöndes ritmusa, a könyvek illata, lapjaik zizegése mágikus hatással van az emberre, nincs az a kávémennyiség, ami ébren tartaná a látogatót. Kivéve a megszállottakat. Ők immunisak a környezeti hatásokra. Az első sorban ülnek. Legalább 6, de inkább 10 könyv van előttük, lázasan jegyzetelnek. Időnként a hajukba túrnak, rosszallóan néznek, ha valaki elmegy mellettük és megzavarja őket, de ha megkérdezzük tőlük, hogy mit csinálnak, órákig tartó előadást tartanak kutatási szakterületükről. És vannak, akik unatkoznak. Körbe-körbe járnak, kutatják az ismerős arcokat, ha pedig találnak egyet, egyből lecsapnak rá, nem törődve azzal, hogy személyük esetleg épp nemkívánatos. A bátrabbak udvarolni is próbálnak („Hű, te is ezt olvasod? Imádom Kantot!”), régebben egyes lépcsőfordulókban össze is lehetett bújni a sikeres ismerkedés után.

A könyvtár, bármilyen furcsa elsősorban mégis a könyvekről szól. Hiába a sok digitális olvasnivaló, egészen más érzés kézbe fogni a kötetet, végigsimítani a lapokat.

 

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!