-
Vodkagőzös élet és irodalom
Nem árul zsákbamacskát a szerző, a Lityeraturnaja Gazeta volt főszerkesztője, már regénye mottójában a Gogolt idéző Bulgakovot idézi. Poljakov felütéséből nyilvánvaló, hogy büszke követője az orosz irodalom groteszk hagyományának: Gogol Köpönyegéből bújt ki. Magasra teszi a mércét, de nem vall szégyent. Szatírája, a Gödölye tejben keserűen szellemes, tűpontos abszurd korrajz, mintha csak Ilf–Petrovot, Vojnovicsot, Dovlatovot olvasna az ember.
Moszkvában járunk, egy visszatekintve idilli korban: a múlt század vége felé. A gorbacsovi reformok legelején, amikor „hiszékeny népünknek már kezébe adták a glasznoszty csörgőjét, de még nem választották el a szocializmus anyatejétől”, amikor az ifjú szovjet írókat egyre ritkábban küldi a cseka a mordvin nap alá lebarnulni, a kibontakozó antialkoholista kampány idején életük központi kérdése: hogyan szerezzék be a mindennapi betevő szeszdózist?
Mi másért: piáért (no meg egy befőttesüvegnyi rizikegombáért) indul az együgyű Vityok, de váratlan kalandba csöppen. Az állástalan daruhorog-kezelő pont kapóra jön, mert egy illuminált állapotban kötött baráti fogadást kell eldönteni, hogy tudniillik lehet-e híres írót csinálni egy találomra kiválasztott idiótából, aki soha életében nem írt le egy sort se. Vityok nem vágyik irodalmi babérokra, mégis rááll, mert nem futja neki italra – új barátai pedig biztosítják róla, hogy a hírnév szükségképpen együtt jár a pénzzel, mint alkoholizmus a májzsugorral.
Az ártalmatlanul induló kísérletnek előre nem látható világtörténelmi következményei lesznek. A hősök az orosz valóság ingoványos talaján támolyognak. Mindig határmezsgyéken: cenzúra és glasznoszty, peresztrojka és vadkapitalizmus, nyomor és kaviár, besúgás és szerelem, északi láger és nyugati ösztöndíj, társbérlet és dácsa, propagandavers és önmegvalósító nagyregény, népiesek és modernek, szocreál és szürreál, de legfőképpen sör és vodka, konyak és kölni, duhaj részegség és kínzó másnaposság között. Egy olyan nemzedék esendő egyedei próbálnak talpon maradni a viharos változások közepette, amelyet még „az igazságos, ámbár szigorú szocialista valóság nevelt a minden deci alkoholért folytatott könyörtelen küzdelem szellemében”.
Poljakov ellenállhatatlan humorral meséli el, hogyan élte meg ez a generáció a Szovjetunió széthullását, és mit veszített vele. Többet, mint hinnénk. A regény elbeszélője váratlan filozófiai mélységekig jut a kocsmaasztalnál, a sokadik kupica fölött merengve. „A szocializmus, miközben egész halom akadályt támasztott és korlátot állított az inni vágyó ember elé, mégiscsak imitálta, még ha nem is ügyesen, az élet célját, vagyis az élet értelmét. A kapitalizmus viszont, a maga égetett szeszektől roskadozó kirakataival magunkra hagyott bennünket a lét jeges ontológiai értelmetlenségével. És erre nincs bocsánat!”
(Jurij Poljakov: Gödölye tejben. Ford. Goretity József, Helikon, 2017. 443 o.)
BÁRTFAI GERGELY
Se sírás, se nevetés
A dicsőségbe forrt szovjet internacionalizmus romjaiból kinőtt nagy orosz irracionalizmus világába vezet Jurij Poljakov Demagrád című regénye. Az először 1993-ban megjelent politikai szatíra és antiutópia nemcsak a peresztrojka időszakának a hatalomért és gyors megtollasodásért gigászi és kétségbeesett harcot folytató közéleti figuráiból merítkezik kiváló szereposztással – a szerzőnek nem akadt nehéz dolga, elég volt a korszak ismert szereplői, a futószalagon sorakozó hősök nevének némi beszédes kozmetikázása. Kétségtelen, a szerző hely- és helyzetismerete, valamint az orosz irodalom nagy elődjei, Gogol, Eduard Topol és Bulgakov is kedvező alapul szolgálnak az orosz szatíra műfajának. És persze az orosz nép, az istenadta, mely kizsigerelve, nincstelenül és tehetetlenül szemléli minden korok – így a ’90-es évek – politikai hazudozóinak ámokfutásait, s e könyvben bárgyúra mintázott alakjai tétova bizonytalanságot keltenek az olvasóban, mely évszázadban, évtizedben is járunk, Sztálin, Brezsnyev vagy Putyin uralkodásának vagyon-e épp itt az ideje?
A könyv azokat az éveket idézi meg, amikor a nemzeti érzülettől hevülő oroszok által szánalmasnak tartott Gorbacsov (a regénybeli EX-elnök) lemondása után a részeg pulykakakas módjára felfuvalkodott Borisz Jelcin (ex-ELNÖK) körül szürreális figurák tolongtak, akik a liberális diktatúra cárizmusba hajló szürreális világának megálmodói voltak. Poljakov az ő megbuktatásukkal egyfajta alternatív történelmet teremtett regényében. Szereplőit – az örökzöld dácsakultusz szellemében – Demagrádba száműzte, ahol az államellenes bűnözők a felháborodott néptől elkülönítve, egymással s az érintetlen természettel nézhetnek csupán farkasszemet. Míg a haza ellenségei az egykori szabad világban megszokott intrikákkal művelik kertjeiket és csapolják külföldi bankszámláikat, addig a Haza Megmentője (HM), Rik admirális lehel ravaszdi diktatúrával új lendületet és rémséget Oroszországba.
Jó pamfletet, szatírát írni nem könnyű, különösen nem egy világbirodalom folyton folyvást omladozó falain belül – a témabőség több mint zavarba ejtő. Könnyű megfenekleni az egyszerűség és populista sémák csábításában rejlő hatásvadászatban. Poljakov kisregényének sem sikerül homéroszi kacajt kicsalni olvasóiból, hiába sorjáznak az ötletgazdag események és szereplők, az antiutópia mégis untatóan sematikus. A Demagrád megmarad egy jó tollú, széles történelmi és politikai ismeretekkel rendelkező profi író egyszerűségében kisszerű művének.
(Jurij Poljakov: Demagrád. Ford. Goretity József, Helikon, 2017. 240 o.)
MARKOS MÁRIA
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!