Kilenc embert tépett szét és vagy egy tucatnyit sebesített meg a pokolgép a liberálisok Erzsébetvárosi Klubjában. Ám a rendőrség csak széttárta a kezét, honnan is tudhatná, kik voltak a merénylők. És tudják, miért? Mert Andréka Károly rendőrfőkapitány- helyettes maga is fajvédő egyesületek tagja volt, így sikerrel vitte falnak a nyomozást az Ébredő Magyarok egyik legbrutálisabb terrorcselekedetével kapcsolatban.
Az I. világháborút követően a politikai rendőrségnél erősen érvényesült a „balra üt, jobbra szemet huny”-elv – a kommunistaüldözés örve alatt szélsőbalosokat és szociáldemokratákat egyaránt tömegével vittek el. Bár az internálást (szinonimája Recsk) balos elhajlásként szokás bemutatni, a korai Horthy-korszakban a politikai rendőrség bárminemű felhatalmazás nélkül, sőt ártatlannak nyilvánító bírói ítélet után is korlátlanul küldhetett „fegyenctáborba” bárkit. Sőt kiépült a házbizalmik rendszere, azaz minden nagyobb bérházban ott ült a politikai rendőrség polgári spiclije. Ennek ellenére a rendőrség galamblelkűnek számított a csendőrséghez és a katonai nyomozószervekhez képest.
Varga Krisztián Ellenség a baloldalon. Politikai rendőrség a Horthy-korszakban című könyve plasztikusan kontúrozza a Horthy- elit félelmeit, és megadja a választ arra, miért a baloldaltól rettegett igazán az egykori hajóskapitány rendszere. Annak ellenére, hogy a kormányzó is felismerte: a szélsőjobb nagyobb, valósabb veszélyt jelent.
(Jaffa, 2015. 254 o.)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!