Alföldi Róbert május elején még kortárs drámát rendezett, a végén Csehovot, júniusban görög mitológiából merítkező operát, három hétre rá meg színpadra vitt egy szórakoztató musicalt,
Jerry Herman és Harvey Fierstein világsikerű művét. És bizonyította, nem a műfajon múlik, van-e valakinek mondandója. Nyilván a darabválasztás most túlmutat önmagán – gesztusértékű, önvallomás s vádbeszéd.
Igaz, Az Őrült Nők Ketrece nem a legjobb Alföldi-rendezés, és a zenés vígjáték nem igazán Alföldi terepe. Főként az első részen lenne mit nyesegetni. Feleslegesek a direkt aktualizálások, s kár az erőltetett poénokért is. Ám az előadás csúcspillanataival még így is felülmúlja higgadtan biztosra bejáratott steril társait. A személyesség átüt az esten: a düh, a megbékélés vágya, a kilátástalanság keserve és fájdalma mind-mind benne van, s sistergővé teszi az ismert musicalt.
Amelynek hősei csak megpróbálnak élni. Ám ez nem is olyan könnyű feladat a társadalom számkivetettjeinek. Jelen esetben a másságukat felvállaló Őrült Nőknek. S hogy valóban őrültek- e? Minden bizonnyal, hiszen szembemenni a társadalmi beidegződésekkel és normákkal, s mindezzel célkeresztbe kerülni, valóban már-már őrült dolognak mondható. (És ehhez még csak nem is kell feltétlenül homoszexuálisnak lenni, sokszor elég csupán picit másként gondolkodni, mint a körülöttünk lévők.)
Természetesen a kisebbség is lehet kirekesztő, s adott esetben ő is lehet a többség. Azt se feledjük, a másságnak vannak vesztesei, és még nagyobb vesztesei. Jelen hőseink nemcsak megszenvedői, de haszonélvezői is másságuknak – remekül megélnek belőle. Ráadásul ők is nehezen fogadják el, hogy fiuk „normális”. Mindenesetre jól figyeljünk, nehogy észrevétlenül mi is olyanokká legyünk, akár csak részben is, mint a másik oldal!
Persze van, amikor igenis ki kell állni, és ordítani kell magunkért. A darab a kisebbségi lét mellett azt is taglalja, mennyit lehet, illetve szabad feláldozni önmagunkból a másikért. Hol a határ, az elég. Mikor kell azt mondani saját entitásunk megőrzése érdekében, hogy ne tovább. Hogy ne váljunk a szeretet vagy kötelességtudat oltárán szülőből/ társból/gyerekből áldozatokká.
Stohl András (Albin) magabiztosan s érzékenyen formálja a transzvesztita dívát. Testbeszéde, gesztusai többet elárulnak minden szónál. A revüszámok előadásában piafosra hangolt brechti songokká válnak. A többiek is remekül hozzák figurájukat, s valahányan azt erősítik: ne csak papold, szeresd felebarátod!
(Az Őrült Nők Ketrece, Átrium Film-Színház)
Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!
