A klasszikus operajátszás sablonos gesztusaival leszámolva, mégis a tradíció mentén haladva igyekeztek eddigi koncertjeiken új operabarátokat szerezni. Most Mozart Varázsfuvoláját bújtatták kortárs köntösbe. November 3-án a Művészetek Palotájában tartja első egész estés előadását a Moltopera, mely egy alig egy éve létező, lelkes és szemtelenül fiatal énekesekből álló független operatársulat.

 
Leszámolnak az operával kapcsolatos sztereotípiákkal

„Abban biztos vagyok, hogy amit Kelenhegyi Olga Sára rendező és Mátrai Diána Eszter dramaturg a Varázsfuvolából csináltak, az valami zseniális, a tekintetben viszont vannak kételyeim, hogy fogadja majd a közönség mindezt – mondja Ágoston László, a Moltopera társulatának igazgatója. – Van egy másik, egy sokkal tradicionálisabb Varázsfuvola-rendezésünk is – teszi hozzá –, amellyel kifejezetten az a célunk, hogy a közönség minden pillanatban értse, mi történik a színpadon. Ennél a mostani előadásnál viszont szeretnénk egy kicsivel nagyobb szabadságot adni a nézőnek. Persze a jól érthetőség most is szempont marad, de az emészthetőségen nehezítettünk egy keveset.”

Aki látott már Moltopera-produkciót (a név olasz származék, jelentése: nagyon opera), az egészen biztosan nem riad meg ettől az előadástól sem, hiszen tudhatja, hogy a kísérletező kedv ellenére a társulat számára elsősorban a közönség számít. Amikor egy évvel ezelőtt megalakultak, alapvetően azzal a céllal kezdtek játszani, hogy leszámoljanak az operával kapcsolatos sztereotípiákkal, a hatalmas gesztusokkal, eltorzított hangon éneklő kövér énekesek sokakban felsejlő képével. A koncertek mellett egy oktatási programba is belevágtak – jelenleg négy egyetemen és középiskolákban is tartanak rendhagyó énekórákat, ahol úgy próbálják meg bemutatni az opera műfaját, ahogy az bennük, nem pedig a poros közhelyekben él: frissen, lendületesen, izgalmasan, élvezhetőn.

A Moltopera tagjai nemcsak a nézők és az opera viszonyának csiszolásán fáradoznak, hanem saját maguk is járatlan utakra lépnek: szakítanak a szép ruha, a díszes jelmez és a teátrális díszletek kapaszkodóival, melyek mögé bizony sokszor el tud bújni egy énekes, és a színpadi játékra koncentrálva egyfajta puritán zenés színházat hoznak létre. A november 3-i Varázsfuvola előadást például egyetlen zongora, egy klarinét, egy fuvola, egy cselló és egy hegedű kíséri majd, az énekeseknek pedig pusztán a hangjuk, Mozart megunhatatlan muzsikája és a színészi játék áll a rendelkezésükre. Addig is, hogy a szereplőknek és a közönségnek legyen ideje és módja a Moltoperára hangolódnia, a társulat váratlan performanszokon a város legkülönbözőbb pontjain ad ízelítőt a darabból. Legutóbb a Szimpla-kertben bukkant fel Papageno egy biciklisfutár- találkozó kellős közepén – ha nincs a közelben Papagena, talán véget is vet az életének. „Mivel az embereknek van egy erősen kialakult képük arról, hogy mi az az opera, és mit nem szeretnek benne – magyarázza az igazgató –, a mi felbukkanásaink minimum elgondolkodtatják őket. Ugyanakkor az énekeseknek is nagy élmény kiszakadni a szokványos színpadi környezetből, hiszen akárki kezdi el ezt a szakmát, elsősorban azért teszi, mert találkozni akar a közönséggel.”

Mivel ezeknek az akcióknak a lényege a meglepetésszerűség és a váratlanság, nem árulták el, pontosan hol népszerűsítik legközelebb a Varázsfuvolát a la Moltopera, de az biztos, hogy ezen a hétvégén is felbukkannak.

„Nagy vágyam, hogy egyszer egy belvárosi kiskocsmában adhassunk elő valamit. Úgy, hogy a közönség kint ül a járdán – vallja be Ágoston László. – Őrült dolog ez, de azt hiszem, nem őrültebb, mint 2011-ben operatársulatot alapítani.”

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!