Mióta múlt kedden Budapestre érkezett a Bánk bán Los Angeles-i bemutatójával kapcsolatos rövid sajtóközlemény, találgatások özöne jelent meg Magyarországon. A Vasárnapi Hírek arra kérte Christopher Koelsch ügyvezető igazgatót, lépésről lépésre mesélje el, hogyan jutott erre a döntésre a Los Angeles-i Operaház.

 
A Los Angeles-i Operaház

– Plácido Domingo az év végén bejelentette Budapesten, hogy a Los Angeles-i Operaház 2011 novemberében vendégül látja a Bánk bánt. Mi történt ezután?

– A Megakoncert nevű magáncégtől kaptunk egy ajánlatot, mely világosan tartalmazta, hogy az előadás költségeit 100 százalékban a magyar kormány állja.

– Vagyis a magyar kormány közvetve arra tett ajánlatot, hogy a Bánk bán számára kibérli önöktől az operaházat?

– Nem. Koprodukció lett volna, hiszen mi nem ingatlant üzemeltetünk, magunk is béreljük az operát a Music Centertől, melynek tulajdonosa Los Angeles megye. Mi a Los Angeles-i Opera zenekarával, a kórussal, a Plácido Domingo által kiválasztott szólóénekesekkel és a társulattal járultunk volna hozzá és azzal, hogy az előadásokat Domingo vezényli.

– Mik voltak az önök elvárásai?

– Azt vártuk, hogy a megadott határidőn belül megszülessen egy olyan anyagi és művészeti terv, mely megfelel a Los Angeles-i Operaház bevett pénzügyi ügymenetének és művészi színvonalának. Nem vagyok jártas a magyar viszonyokban, nem tudom, kinek ki mit mondott, fogalmam sincs, hogy működik az állami finanszírozás. A decemberi bejelentést követően minden kommunikációnk a Megakoncerttel zajlott.

– Konkrétan mi az, ami nem állt össze?

– Mindennek a helyére kellett volna kerülnie július 18-ig. Sajnos, túl sok elvarratlan szál maradt ahhoz, hogy biztonságosnak érezzük az opera méltó színpadra állítását.

– Elvarratlan szálak?

– Nem tudtunk megállapodni a költségvetés összegében. Nem volt világos, honnan jön a pénz. Több forrást jelöltek meg, de egyiket sem igazolták vissza megnyugtatóan. És nem állapodtunk meg a vendégművészek szerződésében.

– A költségeket időben átutalták?

– Nem utalhatták át, mert nem készült el időben az ehhez szükséges háttérszerződés. Nem fogadhatunk el pénzt, ha nincs köztünk megállapodás.

– Az önök bejelentése, hogy a Bánk bán előadás-sorozatot törlik, villámcsapásként érte a magyar közvéleményt.

– Bocsánat, nem töröltük. Hivatalosan soha nem jelentettük be, hogy lesz. A jegyeket nem kezdtük el árusítani. Elsősorban az anyagi részletekben nem tudtunk dűlőre jutni.

– Magyarországon úgy tudták, hogy a Bánk bán szerepel a Los Angeles-i Operaház őszi évadjának műsorán. S most azt mondja, hogy mégsem?

– A Bánk bán nem szerepelt a következő bérleti ajánlatunkban. Magyar­országon akkor jelentették be, hogy lesz Bánk bán a Los Angeles-i Operában, amikor mi bejelentettük az őszi-téli bérleti szezonunkat. Bérleten kívüli előadásnak terveztük a Bánk bánt. Eredeti elképzelésünk az volt, hogy július második felében hozzuk nyilvánosságra, hogy készülünk rá.

– Ön szerint mennyi időre van szükség, hogy minden részletet megnyugtatóan rendezzenek?

– Nem jutottunk el idáig. Momentán a 2012–13-as évad szerződéseinek részletein dolgozom, és erre a kérdésre nem tudok válaszolni. Függ attól, hogyan tudjuk beilleszteni majd a Bánk bánt a műsorterveinkbe, és természetesen attól, hogy Plácido Domingo mikor ér rá, hogy vezényelje.

Los Angeles, 2011. július 22.

 

A szerződésrôl Réthelyi Miklós miniszter aláírása hiányzott. A grandiózus díszlet, a jelmezek, a szereplők és a műszakiak is készen álltak a Bánk bánra. Szőcs Géza kulturális államtitkár és Plácido Domingo még tavaly decemberben jelentette be, hogy a következő szezonban a magyar kormány 200 millió forintos támogatásával bemutatják Erkel Ferenc Bánk bán című operáját a kaliforniai városban. Az előadást Káel Csaba, a Művészetek Palotája nemrég kinevezett igazgatója rendezte volna (akinek Bánk bán filmjét 2002-ben Los Angelesben is bemutatták). Az amerikai ősbemutató november 16-ra volt kitűzve, ezt követte volna még három előadás.

Magony Zsolt, a szervezést végző Megakoncert egyik vezetője annak idején Los Angelesben jelentette be, hogy az operát Káel Csaba rendezi, a díszleteket Csíki György, a jelmezeket Tordai Hajnal tervezi, a darab koreográfusa Solymosi Tamás, betanítója pedig Gregory Vajda lesz. A címszerepet a budapesti Operaház fiatal tenorja, Klein Ottokár, Gertrudist Wiedemann Bernadett, Melindát Rost Andrea énekli majd. A tervek szerint a próbákat Budapesten kezdték volna. Friends of Plácido Domingo for Bánk bán címmel rajongói oldal is alakult a Facebookon.

(K. V.)

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!