Időutazások a Föld nevű égitesten 800 és 1500 között – részlet

 

Ausztrália lakói nem azért járkálnak meztelen, mert génjeik ezt diktálják, hanem azért, mert a körülményeik lehetővé teszik. Egyébként hasonló körülmények között mások sem burkolóznak ruhaféleségekbe. Az ázsiai és skandináv vándorok sem genetikus okokból kelnek útra, mert – mondjuk – a kalandvágy a „vérükben van”, hanem azért, mert valamilyen okból jobb körülményekre szeretnének rátalálni. Egyébként nemcsak ők, de a legtöbb vándornép ezt teszi. A törzsek, olykor szövetségek, amelyek genetikailag már egyébként sem homogének, ezért lökdösik egymást, és – többek között – ugyanezért változtatják telephelyüket. A vándorlás során rendszeresen találkoznak, keverednek más etnikumokkal, és állandóan változik a nyelvezet is, amelyet használnak. Egy-egy nagy hódító a jobb élet ígérete által hatalmas, többnyire számos különböző etnikai egységből összetevődő hadsereget tud felállítani, sőt nagy birodalmakat tud konstruálni. Ezek minden esetben több népcsoportot foglalnak magukba, és utóbb többnyire felbomlanak. A bomlást már vizsgálhatjuk éppen abból a szempontból is, hogy a birodalomban foglalt etnikumok nem voltak kompatibilisek egymással, és azt találjuk, hogy az összeférhetetlenséget legtöbbször a vallott nézetek, hitek, szokások és nyelvek különbözősége idézte elő. Ha sikerült e tényezőket homogenizálni, az egység fennmaradhatott. E homogenizálási törekvést nevezik a történészek centralizálásnak, amelyet az erős, a legerősebb alkotóelem képviselője (király, császár, kagán stb.) hajtott végre a többiek rovására.

Nemcsak a „népek”, de a kultúrák is kölcsönhatásba kerülnek minden olyan esetben, amikor érintkeznek egymással. Az emberek tanulnak egymástól, ha erre mód nyílik. Az ókori nagy eredmények jó részét Bizánc őrizte meg, és tőle számos más kultúrába átkerültek elemek. Nagy részük perzsa, arab, arabnak tekintett berber és más tudósoknál és művészeknél kötött ki, hogy azután átszivárogjanak Európába. Az arab kultúrának egyébként a világ egész kultúrája számos további elemet is köszönhet, mivel ezeket az elemeket Európában ellesték és használni kezdték. Az arabok tudásvilágába viszont több elem a perzsák és indiaiak jóvoltából került be. Kína kisugárzása a tárgyalt időben elsősorban saját környezetében jelent meg, de sporadikus hírek és tárgyi elemek eljutottak a kereskedők révén messzebbre is.

Kérdés, hogy vajon helyes úton járnak-e azok, akik a vallási, egyúttal civilizációs ellentétet kizárólag önmagukból igyekeznek levezetni és értelmezni. Eszerint a szunnitáknak azért kell halomra gyilkolniuk a síitákat, mert azok síiták. És ugyanez áll megfordítva is. Ha ennek az ellentétnek a mélyére nézünk, úgy eredetileg csak a hatalom öröklési rendjére nézve látunk eltérést a két áramlat között, és nagy a valószínűsége, hogy az iszlám hívek döntő részének fogalma sincs róla, és vélhetően soha nem is volt, hogy ki volt egyáltalán Ali, akitől le kell származtatni a kalifákat, illetve miért is akkora bűn a kalifát választhatónak tartani. Ali nevében vagy anélkül, ott marad még, sőt vélhetően meghatározó az uralom megszerzésére irányuló akarat. Természetesen a vele együtt járó jogokkal és előjogokkal. Szunniták és síiták egyvalamiben azonban mégiscsak egységesekké váltak. Gyűlölni kezdtek mindent és mindenkit, ami és aki nem illeszkedett az ő világukhoz, amiben egyszerre értendők a vallási dogmák és a hatalmi ambíciók. Ez az iszlám kezdetein még nem volt jellemző, hanem annak mértékében lépett fel, amelyben az érdekek szembeállították egymással a hatalmi központokat. Az első hasadást a muszlimok és a keresztények között a spanyolországi arab/ berber hódítás vágta, majd elmélyítette, hogy Nagy Károly – az arabokhoz hasonló- an – karddal folytatta a kereszténység elterjesztését. (Megelőzően a keresztény térítés békésen zajlott.) E folyamat további meghatározó elemét képezte a harc Jeruzsálemért és környékéért, a spanyol földön lejátszódó küzdelem a hazai erők és a hódítók között, és ugyancsak szerencsétlen módon jellemezte Konstantinápoly megtámadása és kirablása a kereszténység nevében.

A világ jókora részein azonban az évezredforduló táján az emberek még megtartják ősi hitvilágukat. A természet meghatározó elemeit, a Napot, a Holdat, a szelet, a tengert istenítik, hisznek abban, hogy bizonyos állatok, például a medve, az elefánt, a kenguru, a jaguár vagy fejedelmi megjelenésű madarak, mint a sas, a turul stb. oltalma alatt állnak. Ennek az ősi kultusznak a maradékaival manapság is rendszeresen találkozunk. A kétfejű sas gyakran felbukkan német nyelvterületen, a medve máig Berlin szimbolikus jelvénye, a magyarok számos turulszobrot állítanak fel, Ausztrália címerében ott ágaskodik egy kazuár, és a Nap országa ma is őrzi a Napot lobogóján és címerében. A nomadizáló népeknek vannak papjaik, a sámánok, táltosok, de nem alakul ki egyházuk. Figyelemre méltó, hogy minden nagy vallás Ázsiában gyökerezett, és ázsiaiak voltak az első vallás közeli gondolkodók is. Buddha, Jézus, Mohamed egyaránt ázsiaiak, és ott lépett fel Zarathusztra, Konfucius, Lao-ce és néhány további jelentős gondolkodó. (Megjegyzem, hogy ezzel szemben minden politikai ideológia Euró- pában született.)

A nők korabeli helyzetéről Európában is vajmi keveset tudunk hitelesen. A provanszál költők, a trubadúrok istenítették a hölgyeket, az idő múltán szüzességre ítélt szerzetesek átkozták, és minden rossz forrásának kiáltották ki őket. Közben az átlag nő vélhetően húzta az igát, miközben – ez legalább biztos – nem volt érdemi beleszólása a saját életébe. Néhányan ugyan kivívtak némi függetlenséget, egyikük-másikuk még trónra is került, mások befolyáshoz jutottak uralkodói udvarokban, jeles irodalmi tevékenységet fejtettek ki, ám ők megmaradtak kivételeknek. Csúcsteljesítményt a bizánci Teodóra ért el, aki prostituáltból császárné, sőt bizonyos értelemben császárnő lett, mivel a férje, Justiniánus teret adott neki az önálló cselekvésre. Mindazonáltal a többnejűség és a ház női lakóinak az elkülönítése számos helyen, országban, kultúrában dívott, de egyházilag és államilag kizárólag az iszlám engedélyezte, sőt szorgalmazta. Tette ezt természetesen a nők védelmében. Ez a rendszer majd csak a huszadik században szűnt meg formálisan, de a nők elzártsága számos helyen továbbra is fennmaradt.

Ormos Mária történész ebben a könyvében fantasztikus időutazásra hívja olvasóit a Föld körül, abban a néhány évszázadban, amely eltelt az európai újrarendeződés kezdeteitől a Föld felfedezéséig. Elindulunk az első ezredforduló tájékán Európából, majd kelet felé haladva pillantást vetünk Ázsiára, Ausztráliára, a Csendes-óceániszigetekre, körülnézünk Amerika mindkét részén, és megállapodunk Afrikában. Végig azt figyelve, hogy egy adott időben hogyan éltek az emberek. A Kossuth Kiadó gondozásában a könyvhétre megjelenő kötet A Föld felfedezése és meghódítása című, 2016-os könyv előzménye.

Már előfizethet a Vasárnapi Hírekre, kattintson!